25 éve kapott új szívet az első sikeres szívtranszplantáción átesett beteg Magyarországon. Schwartz Sándor azóta is jól van, és a jubileumot újjászületése helyszínén, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján ünnepli.

1992. január 3-án a tavaly elhunyt Dr. Szabó Zoltán szívsebész professzor vezetésével végezték az első sikeres magyarországi szívátültetést. Azóta több mint 400 beteg kapott új szívet a klinikán, amely Európában a 2-3., míg világviszonylatban is a 10-15. helyen szerepel a szívtranszplantációs centrumok között.

Az elmúlt években szívelégtelenségi intenzív osztályt alakítottak ki, elindult a műszív program, mindezeknek, valamint az Eurotransplanthoz történt csatlakozásnak is köszönhetően 2012-ben megkétszereződött, míg 2015-ben megháromszorozódott a transzplantációk száma a klinikán. További eredmény, hogy ma már a beavatkozáson átesett betegek több mint 80 százaléka éli túl a műtét utáni első évet.

A Semmelweis Egyetem elkötelezett a szervtranszplantáció (szív-, máj-, vese-, tüdőtranszplantántáció) további fejlesztésében. 2017-ben gyorsítani kívánjuk a betegek várólistára kerülését, valamint a sikeres átültetést követően tovább javítani a transzplantált betegek utánkövetését. Ezért egy 1 milliárd forintos fejlesztési programot dolgozott ki a Klinikai Központ, amely egy éven belül megvalósul.

Az évforduló alkalmából a Semmelweis Egyetem sajtótájékoztatót tart, amelyre tisztelettel várjuk Önt is.

 Program:

– Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős
államtitkára

–  Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, a  Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója – A szívátültetés helyzete hazánkban

– Dr. Szabolcs Zoltán, a HTX Várólista Bizottság elnöke – A várólista helyzet alakulása az Eurotransplanthoz történt csatlakozás tükrében

– Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának igazgatója – Donációs aktivitás javításának lehetőségei

– Schwartz Sándor, az első magyar szívátültetett

Időpont és helyszín:

  1. január 3. 11:00, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, Előadóterem – 1122 Budapest, Gaál József. u. 9-11.

Részvételi szándékát a hirek@semmelweis-univ.hu címen jelezheti 2017. január 2-án 18 óráig.