Az élsportolók között is vannak asztmások, megfelelő kezelés mellett senkinek nem kell lemondania a mozgás öröméről, ehhez azonban elengedhetetlen a korai diagnózis – mondja Dr. Müller Veronika. A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatóhelyettese szerint gyakran marad rejtve a betegség, tapasztalatai szerint ugyanis a fiatalok többsége nem is gondolja, hogy érintett lehet. Az alvászavart és mellkasi nyomást sok esetben a stressznek, a sportolás utáni köhögést, a terhelhetőség csökkenését pedig a dohányzásnak tulajdonítják, pedig ezek mindegyike mögött állhat asztma. Fontos, hogy a testnevelő tanárok és a szülők is éberek legyenek, mert ha idejében kiderül, hogy mi okozza a panaszokat, időszakos gyógyszeres kezeléssel teljesen tünetmentessé válhat a fiatal.

RS9591_KA-20131209-IMG_9947-pullmonologia-jubileumi-ules-scrAz asztma a légutak egyik gyakori krónikus gyulladásos betegsége, amelynek tünetei időszakosan, bizonyos provokáló tényezők hatására jelentkeznek. Súlyosabb esetben fulladásos panaszokkal jár, ám enyhébb változatai többnyire rejtve maradnak, mert a tünetek nem különösebben súlyosak, nem specifikusak, és javarészt spontán múlnak el– mondja Dr. Müller Veronika. A tüdőgyógyász tapasztalata szerint főként a fiatalok esetében gyakori, hogy nem szereznek tudomást a betegségükről, mert a jelentkező tüneteket valami másnak, például a vizsgaidőszak okozta stressznek, a kevés alvásnak vagy a dohányzásnak tulajdonítják. Előfordul, hogy könnyebben elfáradnak, köhögnek, alvásproblémáik vannak, nyomást éreznek a mellkasukban, elhúzódik a megfázásos megbetegedésük, tovább szenvednek a pollenektől, de nem is gondolják, hogy asztma is állhat a háttérben.

Dr. Müller Veronika szerint kevés az esély arra, hogy a fiatalok maguktól orvoshoz menjenek, hiszen alapvetően azt gondolják, hogy egészségesek, és ha jelentkezik is valamelyik tünet, nem veszik azt komolyan. A szakember szerint épp ezért fontos, hogy a szülők és a testnevelő tanárok is érzékenyebbek legyenek erre a problémára. Azoknak, akik gyermekként is küzdöttek az asztmával, nagyobb esélyük van arra, hogy később is előjönnek a tünetek, épp ezért náluk eleve jobban oda kell figyelni a tünetekre.  Allergiás megbetegedések, főleg ha jelentős és elhúzódó panaszokkal járnak, szintén fokozzák az asztma rizikóját.

A nem kezelt asztma már rövid távon is problémát okoz, hiszen időről időre felbukkannak az egyéb okoknak tulajdonított kellemetlen tünetek. Ráadásul igen gyakori, hogy a fiatalok a panaszok miatt csökkentik vagy akár ki is iktatják a mozgást az életükből, vagy egyéb olyan kedvtelésről mondanak le, amelyet korábban szívesen űztek. Hosszabb távon azonban még komolyabb következményekkel kell számolni, hiszen gyakoribbá, súlyosabbá válhatnak a tünetek, amelyek hatására a betegek egy része végképp leszokik a sportról, ami később egy sor egyéb problémát, például elhízást, szív- és érrendszeri betegséget is okozhat. Dr. Müller Veronika szerint a kezelés nagyon egyszerű, hörgőtágító spray-t vagy minimális szteroidot tartalmazó inhalálót kell alkalmazni a tünetek idején. A szakember szerint jól kezelt asztmával rengeteg élsportoló ért el kiváló eredményeket, lettek olimpiai bajnokok is.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem