Foghiány esetén, vagy a hagyományos fogpótlások helyett is érdemes elgondolkodni a fogászati implantátum beültetésén. Utóbbi esetnél így például nem kell a két szomszédos fogat lecsiszolni – mondja Dr. Joób-Fancsaly Árpád, az Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika docense. Hozzáteszi: amennyiben nincs egészségügyi ellenjavallat, elvégezhető a beültetés, amely csontpótlással együtt 8-10 hónapig is tarthat. A beültetett fogak megfelelő ápolás mellett egyenértékűek lehetnek a saját fogakkal.

JFAElső körben felmérik, hogy a betegnek van-e megfelelő minőségű és mennyiségű csontja. Amennyiben nincs, csontpótlásra van szükség, amely fél évvel biztosan meghosszabbítja a folyamatot – mondja a szakember, aki szerint ezt követően lehet csak behelyezni az implantátumot, amely gyakorlatilag a foggyökeret helyettesíti, az alsó állkapocs esetében 2, míg a felsőnél 3 hónapot kell várni a gyógyulásra, ez után vehetnek lenyomatot, és készíthetik el a fogpótlást, amelyből igen sokféle van, a szóló fogpótlástól a kivehető változatokig.

Hozzávetőleg 220 féle implantátum található a piacon, nem érdemes kizárólag az ár alapján választani. Dr. Joób-Fancsaly Árpád azt javasolja, hogy hallgassunk a fogorvosunkra, és azt a típust kérjük, amit ő ajánl nekünk, a felső-közép kategóriába tartozó termékek már biztosan kiváló minőségűek – mondja a szakember. Hozzáteszi: mivel titánból készülnek az implantátumok, nem kell kilökődéstől vagy allergiás reakcióktól tartani.

A docens tájékoztatása szerint már az elején elmondják a pácienseknek, hogy hosszadalmas és költséges folyamat előtt állnak, ám ha betartják az orvos által javasoltakat, akkor sok éven át megőrizhetik beültetett fogaikat. Összességében elmondható, hogy egyre többen ismerik fel, hogy nemcsak a rágófunkció miatt, hanem hangképzési és esztétikai okokból is érdemes pótolni a hiányzó fogakat.

Nem mindenki alkalmas fogbeültetésre – szögezi le a szakember, aki szerint vannak általános ellenjavallatok, például a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, különösen, ha kezeletlen. Emellett meg kell említeni a dohányzást, amely hatására mind a csontban, mind a nyálkahártyában jelentősen lelassul a vérkeringés, és így a gyógyulási esélyek is rosszabbak, emellett az implantátum várható élettartama is jóval rövidebb lesz. 18 év alattiaknál sem végeznek fogbeültetést, mert még fejlődésben van az állkapcsuk. A szakember szerint pszichésen instabil betegeken – például pánikbetegeken, depressziósokon- sem érdemes elvégezni a beavatkozást, mert gyakran túlzott elvárásaik vannak az eredményt illetően, amely további lelki problémákhoz vezethet.

A fogápolás az implantálás után is nagy gondosságot igényel, a nem megfelelő szájhigiéné ugyanis gyulladást okozhat, így az implantátum meglazulhat. A beavatkozások után megtanítják a betegnek, hogyan mosson fogat, bemutatják a különböző fogápolást segítő eszközök használatát, emellett javasolják a rendszeres kontrollt is, és arra is felhívják a figyelmet, hogy a dohányzás csökkenti az implantátum élettartamát. Dr. Joób-Fancsaly Árpád szerint általában azoknak lesznek tartósabbak a beültetett fogaik, akiknek a saját fogai is jók voltak.

Életre szóló garancia nincs, de megfelelő szájápolással, egészséges étrenddel, a dohányzás és az alkoholfogyasztás mellőzésével, illetve rendszeres fogorvosi kontrollal hosszú időn át megőrizhetjük beültetett fogainkat – hangsúlyozza a szakember.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem