Ötödik alkalommal szerveznek a Semmelweis Egyetem onkológus szakemberei nyílt napot, figyelemfelhívásként a mellrák elleni küzdelem fontosságára. Az idei rendezvény rendhagyó lesz abból a szempontból, hogy a komolyabb témák mellett központi szerepet kap az ünneplés, a pozitív szemlélet és a jókedv. Ezen a napon szeretnék feledtetni a betegség súlyosságát. Tánccal, divatbemutatóval, relaxációs gyakorlatokkal, egyéni konzultációs lehetőséggel várják az érdeklődőket október 5-én a Gödör Klubban.

A korábbi évekhez hasonlóan hangsúlyt kap a nyílt beszéd, a kommunikáció fontossága is. A mellrákot túlélő, vagy az éppen azzal küzdő nők rengeteg kérdéssel, problémával és lelki teherrel szembesülnek. Ezek enyhítésében, illetve megoldásában fontos szerepe lenne a kommunikációnak, ám a legtöbben nem kérnek segítséget. A rendszeresen megszervezett nyílt napokkal ezen is változtatni szeretnének a szakemberek.

Hazánkban minden hetedik nőt érint a mellrák, a világon pedig egymillió új beteget regisztrálnak évente. Azoknak a nőknek, akiknél emlődaganatot diagnosztizálnak, nemcsak a betegséggel kell megküzdeniük: számtalan változáson megy keresztül a testük. A haj és a mell a nőiesség, az anyaság egyik szimbóluma, és ezek – akár átmeneti – elvesztése miatt a túlélők gyakran nem találják többé vonzónak magukat.

A nyílt napon lehetőség nyílik arra, hogy gyógyultak és betegek nyíltan beszélhessenek kérdéseikről és problémáikról. Az egyéni konzultáció során klinikai onkológus, sebész, patológus, sugárterapeuta és radiológus szakorvosok, valamint ápoló, onkopszichológus, dietetikus szakemberek nyújtanak segítséget az érintetteknek. A résztvevők kipróbálhatják a tai chi meditációs mozgást, mely jótékony hatást gyakorol testre és lélekre, valamint különböző, szakpszichológus által vezetett stresszoldó relaxációs gyakorlatokat.

A programot a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának Onkológiai Részlege és a Pink Bolero Egyesület a mellrák ellen közösen szervezi.

Részletes program:

https://semmelweis.hu/hirek/2013/10/03/nyilt-nap-a-mellrak-ellen/

Időpont: 2013. október 5. szombat 10.00 – 16.00 óra között

Helyszín:        Gödör Klub, 1061 Budapest, Király utca 8-10.

A nyílt nap sajtónyilvános. Vágóképek, interjúk készíthetők.

Nyilatkozó: Dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinika Onkológiai Részlegének vezetője

Kapcsolat: Pataki Aranka –  06 30 906 4640