Klubrádió, Kopp Mária

Mv.: – Sok szeretettel köszöntöm Kopp Máriát, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatásvezetőjét az Egyébként. Kezét csókolom!

Kopp Mária: – Jó napot kívánok!

Mv.: – A héten a Reggeli Gyorsban már szó volt, arról Önnel beszélgettem, hogy mennyire individualista a magyar társadalom? És egy kutatás szerint a magyar társadalom legalább annyira individualista, mint a Holland.

Kopp Mária: – Hát egy kicsit éppen utánuk következünk, de mondjuk a világ öt legindividualista országa vagyunk. Tehát Egyesült Államok, Anglia, Ausztrália és Hollandia után már mi következünk, és ezt … professzor is kimutatta, és a mi országos felmérésünk is ugyanezt mutatta ki.

Mv.: – Igen, de Ön azt mondta, hogy a kettő között óriási a különbség. A Holland individualizmus és a magyar individualizmus között.

Kopp Mária: – Nekem az az alapkérdésem, hogy ezek után miért nem vagyunk olyanok, mint a hollandok, mert hát végül is nem vagyunk rossz társaságban, és az individualizmus az jelenthetne egy, egy olyan fajta társadalmat, mint a holland, és hát a mi egyéb vizsgálataink viszont adnak erre választ, hogy miközben Hollandiában az úgynevezett társadalmi tőke, ami a bizalmat jelenti, a kölcsönösséget, az hogy, hogy nem lépem át a különböző szabályokat, tehát mondjuk nem csalók az autóboltban, a buszban, a vonaton, a legkülönbözőbb helyeken.

Mv.: – Tehát nem bliccelek?

Kopp Mária: – Nem bliccelek, hogy nem vagyok korrupt, hogy, hogy nem próbálok meg adót csalni, tehát azokat, azok a törvény, a szabályok, amelyek egy ország számára a biztonságot jelentik, a létbiztonságot az ember számára végeredményben. Hogy ezeket nem hágjuk át, ez egy holland számára egyértelmű és nyilvánvaló. Magyarországon meg sajnos pont a fordítottja, tehát még például a társadalmi tőke a bizalom szempontjából a hollandok körülbelül egy olyan 20%-a mondhatja azt, hogy senki sem törődik azzal, hogy mi történik a másikkal, ez Magyarországon 80%-nál több volt a legutolsó országos felmérésünk szerint.

Mv.: – Vagyis hogy a magyarok 80%-át egyáltalán nem érdekli, hogy a másik él-e, hal-e?

Kopp Mária: – Nem, ráadásul azt, úgy érzi, hogy mások nem törődnek vele. Tehát azt mondják az emberek, hogy senki sem törődik a másikkal. Azt, aztán nem mondja, senki sem mondja ki, hogy én vagyok ellenséges, vagy én. Azt viszont azt mondják, hogy a legbiztosabb nem bizniszel, ezt is több, mint 70% mondja.

Mv.: – Ezt a kérdést hogy tették fel?

Kopp Mária: – Hát például úgy hogy az emberek általában aljasak ezért, akik csak ki akarják használni a másikat. Erre több, mint 70% -a az embereknek, tehát 10 közül 7 azt mondta, hogy igaz. Akkor volt egy konkrét ilyen kérdés, hogy senki sem törődik azzal, hogy mi történik a másikkal. Ez amit 10 emberből közül 8 ezt mondta. Tehát hogy nem mondta, hogy én nem törődöm a másikkal, hanem azt hogy senki sem törődik vele. Tehát ez a társadalom, amiben élünk, az ilyen. És ugyanilyen arányokat kapunk arra, amit az úgynevezett anémia jellemzők, hogy nincsenek közös értékek, nincsenek közös célok, az ember már azt sem tudja, hogy miben higgyem, mert minden olyan gyorsan változik, és ezek, ez az állapot, ez a fajta létbizonytalanság, az vezethet ahhoz, amit egyébként én a professzort megkérdeztem, mikor itt járt, ezelőtt talán egy évvel, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy miközben mi nagyon individualisták vagyunk, egy másik mutatóban, az viszont az egész világon a legmagasabb értékeket kaptuk, és mások is, és ez bizony, ez a bizonytalanság kerülés, vagy az úgynevezett, tulajdonképpen egy szorongó állapot.

Mv.: – Vagyis nem merünk kockázatokat vállalni?

Kopp Mária: – Igen, és akkor megkérdeztem …, hogy ő mivel magyarázza azt, hogy ebben az országban majdnem, tehát a maximális értéket kaptunk a bizonytalanság kerülésben. És azt mondta, hogy ez jogbizonytalanságnak a következménye, Tehát, ha egy országban az emberek úgy érzik, hogy nincs jogbiztonság, akkor, akkor alakulhat ki ez az állapot, és ez számomra nagyon meggyőző érvnek tűnik, hogy az emberek valóban úgy érezték, mondjuk, én korábban, annak idején mi jártuk Hegedűs Andrásnak a szociológiai szemináriumára, és ő azt mondta, hogy abban a rendszerben teljesen, tudatosan hoztak olyan törvényeket, amit nem lehet betartani, és utána akkor bárkit lecsukhattak, elvihettek, bármit tehettek vele, és ez a fajta jogbizonytalanság élmény úgy látszik az emberekbe továbbra is fennmarad.

Mv.: – Elnézést, hagyj szakítsam egy pillanatra félbe. Én olvastam valahol, hogy a XVIII. század közepén volt egy ilyen elfogadott stratégiájuk az uraknak, a földesuraknak, hogy ha a jobbágyod, és ez még a jobbágyfelszabadítás előtt volt, ha a jobbágyod jót tesz, büntesd meg, ha rosszat cselekszik, dicsérd meg. És ez azért volt, hogy ne tudják, hogy mikor tesznek jót, mikor rosszat. Azt lássák, hogy kizárólag a földesúrtól függenek.

Kopp Mária: – Pontosan. Na hát ez a diktatúra jellemzi, és mondjuk az előző évtizedekben egy ilyen diktatúrában éltünk, de az emberekbe ez a fajta bizonytalanság élmény, ami egyébként miután a jogbizonytalanság fennmaradt, tehát például ahány vállalkozóval beszéltem mind azt mondta, hogy Magyarországon mostanáig legalábbis egyértelműen tönkrement az a vállalkozó, aki megakarta fizetni az adókat. Tehát egyszerűen képtelenség volt betartani az adott törvényeket, emiatt mindenki adót csalt, viszont hát azért mindenkinek rossz érzés, mert ugyanakkor mikor megkérdezték ilyen nemzetközi értékfelmérésekben, akkor a magyaroknak is 80%-a azt mondta, hogy nem volna szabad adót csalni. És közben mi mikor rákérdeztünk a felmérésünkben, hogy, hogy általában a magyarokat, nem úgy kérdeztük, hogy adót csalnak, hogy általában rákényszerülnek arra, hogy bizonyos törvényeket, szabályokat áthágjanak, akkor ezt viszont 90%-a mondta az embereknek, hogy ez így van.

Mv.: – Hát ez rendkívül frusztrál, nem?

Kopp Mária: – Hát ez nagyon, ez, ez…

Mv.: – Azt gondoljuk, hogy ez rossz dolog, ugyanakkor ezt csináljuk .

Kopp Mária: – Egyébként ez nagyon jó példa, amit a jobbágyakra mondott. Én ezt így nem hallottam. De valóban ez az önkénynek a legbiztosabb jele, és a magyar társadalomban emiatt egy nagyon nagy fokú szorongásosság, belső bizonytalanság van, és az individualizmus mellett ez azzal jár együtt, hogy nem egymás érdekében, és közösen fejtjük az individualizmust, hanem egymás ellen fordul, és abban ki-kit győz le, vagy ki-kit utál jobban versenyben mondjuk verseny elsők lehetnénk több szempontból.

Mv.: – Mit tud arról, hogy ez mióta alakult ki Magyarországon? Ez fontos egyébként most?

Kopp Mária: – Hát érdekes lenne. Mi egyébként 1983 óta vizsgáljuk a magyar társadalom lelkiállapotát, és nézze, én tulajdonképpen az egészségi állapot és a lelkiállapot összefüggéseit vizsgálom. De sajnos a mi felmérésünkbe csak 2006-ban vettük be ezt a kérdőívet, értékfelmérést, de voltak már ilyen vizsgálatok, de csak a 2000 utáni években a Hoffmeier Ágnesék itt a Corvinus Egyetemen végeztek ilyen vizsgálatot Magyarországon. Egyébként mondjuk a vizsgálatoknak az az érdekessége, hogy csak IPM dolgozókat vizsgált minden olyan országban, ahol van IPM. Tehát ez azért eléggé válogatott minta.

Mv.: – Minta tőlünk már elmentek volna már IPM-ék.

Kopp Mária: – Igen, egyébként a magyar minta nem is IPM volt érdekes módon, hanem hasonló típusú menedzserek között végezték. De abba is az jött ki, hogy az individualizmus az nagyon nagy fokú Magyarországon, viszont ez a bizonyos bizonytalanság kerülés még nagyobb fokú. Amit mondjuk mi vizsgáltunk, és követni lehetett, én annak idején a Juhász Pál professzorral dolgoztam együtt a klinikán. És ő egy falut vizsgált, amit Debreceni professzor korábban kezdett el vizsgálni és utána is követte. Egészen haláláig 1983-ig. És azt tapasztalta, és le is írta, és ez nagyon híressé vált, mint TSZ neurózis, hogy ebben a faluban az erőszakos TSZ-esítés előtt egyetlen egy szorongó beteg, depressziós, sőt alkoholista sem volt. És bevezetették a TSZ-t, az embereket bekényszerítették a TSZ-be, egy teljesen új, és számukra abszolút nem elfogadott életstílusba, és néhány év alatt 30%-a a falusiaknak depressziós, szorongó tünetektől szenvedett. Annak ellenére, hogy ez egy viszonylag jól működő TSZC volt.

Mv.: Annak kapcsán hívtam fel a Reggeli Gyorsba, hogy kezdetét vette a Házasság Hete rendezvénysorozat, amely a házasság és a család fontosságára hívta vagy hívja fel a figyelmet. Hát amin Magyarország is utolsóként …, nemcsak Európai Unióban, hanem talán az egész világon.

Kopp Mária: – Hát és ami érdekes és megint egyébként Magyarország egy nagyon érdekes ebből a szempontból, hogy itt is nálunk mondjuk a legtöbben azt, hogy nem lehet igazán boldog az akinek nincsen gyereke, és közben tényleg valóban nálunk születik meg a szinte a legkevesebb gyerek. Nálunk a nagyon elfogadott, tehát a fiataloknak majdnem 90%-a azt mondja, hogy a legjobb életforma a házasság lenne, és közben egyre csökken a házasságok száma, és hát sajnos minden második házasság válással végződik. Mondjuk emiatt is félnek a fiatalok.

Mv.: – Mára rosszabb az adat, már a 60%-uk.

Kopp Mária: – Most már a 60%, igen. Tehát azt mondom, hogy több mint 50%. És hát emiatt valóban félnek is a házasságtól a fiatalok, és mondjuk amit én reménykeltőnek érzek, hogy a nálunk 20 fiatal mondja, hogy 24 gyereket szeretne, és ehelyett csak 13 születik meg. Tehát azt szeretném hangoztatni, és most itt a házasság hetében ezt nagyon sokszor elmondom, hogy hogy ki kellene harcolni nekünk is meg a fiataloknak, hogy a gyereket vállalokkal szemben és a negatív diszkrimináció megszűnjön. Mert hiszen gondoljunk csak bele, hogy ma egy egyetemet vagy gimnáziumot végzett fiatal is, ha gyereket vállal, nagyon súlyos hátrányba kerül anyagilag és karrier szempontból is a vele azonos korú gyerektelenekhez képest. És hát ez egy teljesen igazságtalan dolog. Tehát hiába mondjuk nekik azt, hogy hát ha szeretnél gyereket, akkor miért nem hozod őket világra, mikor hát látja azt, hogy ettől ő sokkal rosszabb helyzetbe kerül. Miközben ez nem szükségszerű, mert Franciaországban ahol jók a népesedési arányok, ott megszületik a 20 fiatalnak a 21 gyereke, ott, ott egy gyerekes, magasabb végzettségű fiatal jobb anyagi helyzetbe kerül, mint az akinek nincsen gyereke.

Mv.: – Azt akartam kérdezni, azt, hogy 90-ig mi volt a helyzet, azt nem tudom releváns manapság. De az hogy 90-től mostanáig hogyan alakult ez is. Hogy ez volt e azaz időszak, amikor ennyire leromlottunk pszichikailag meg egyáltalán mit lehet erről tudni.

Kopp Mária: – Hát, amit én kezdettől vizsgálok, hogy mi a magyarázata annak, hogy az idő előtti halálozás, és főleg a férfiak idő előtti halálozása az nagyon súlyosan romlott, de ez már a nyolcvanas években kezdődött, és aztán a kilencvenes évek közepén kulminálódott át. Hihetetlenül rossz az idő előtti halálozási arány a férfiaknál, és érdekes módon ugyanabban a társadalomban élünk mi nők és férfiak, és az a nagy kérdés, hogy miért viseli meg jobban ez az átalakulás a férfiakat. És hát ebből, ebből egyértelműen, azért indítottunk is egyébként a férfiakat mozgalmat, mert hogy egyértelmű, hogy pont azok a tényezők, amikről itt beszéltünk, tehát a tágabb társadalomban bizalomvesztés, az hogy nincsenek egyértelmű célok, értékek, nem tudjuk, hogy miben, miben és kiben bízhatunk. Ez a férfiakat sokkal jobban megviseli, mint a nőket. A nők számára a közvetlen kapcsolatok, és ebben a baráti kapcsolatok, szoros kapcsolatok lényegesebbek, tehát őket ez, ez sokkal inkább fontos számukra, és ez lehet az oka, hogy a férfiakat ez az átalakulás sokkal jobban megviselte. És hát megviseli, tehát még ma is nagyon rosszul állunk az idő előtti férfihalálozás tekintetében.

Mv.: – Most pár másodperc szünet jön, de utána folytatom a beszélgetést Kopp Máriával.

Mv.: – Továbbra is Kopp Mária a vendégem, és szó volt ebben a beszélgetésben arról is, hogy Hollandia bizonyos mértékig feminin társadalom, ami mit jelent?

Kopp Mária: – Igen, hát ez is egy másik nagyon érdekes különbség. Én ezt igazságtalannak is érzem, hogy azokat a társadalmakat, ahol a kölcsönösséget, az érzelemgazdagságot, az egymásra figyelést fontosabbnak, értéknek tartják az emberek, ezeket nevezik feminin társadalmaknak, és a Holland társadalom például nálunk sokkal-sokkal femininebb, sok ez kifejezetten feminin társadalom. És azokat a társadalmakat, ahol a rivalizálás, a versengés, a ki-kit győz le gondolkodás az jellemző az emberekre, sokkal inkább ezek a maszkulin társadalmak, és Magyarország egyébként az Osztrák-Magyar Monarchia területe a legmaszkulinabb társadalmak közé tartozik.

Mv.: – Azt hittem, hogy macsónak fogja mondani, hogy a magyarok az ilyen macsó társadalmak.

Kopp Mária: – Egyébként így van. Tehát a magyar társadalom, megint érdekes ez, hogy mennyi szempontból vagyunk szélsőségesek, hogy az egész Európai Unióban ránk jellemzőek a leginkább, tehát a konzervatív családkép, és az hogy az a fajta szerepfelfogás, hogy ami a férfiak és a nőknek a szerepét nagyon élesen elkülöníti a mai világban is. Tehát bizonyos értelemben valóban egy macsó társadalom, de az az érdekes, hogy a nők is nálunk ezt sokkal inkább elfogadják, mint mondjuk Hollandiában, ahol az, hogy a férfiak, nők együttműködnek, és a mai világban természetes módon megváltoztak a nemi szerepek, azt elfogadják. Nagyon fontos arra gondolni, hogy itt nem arról van szó, hogy egy olyan férfi mondjuk, aki, aki otthon marad gyermekgondozási szabadságon egy fél évre és pelenkáz, az attól még nem férfias, attól még ugyanúgy férfi, csak, csak le tudjuk győzni azokat mondjuk szex vagy biológiai adottságokat, amik egyébként a nemi hormonjainkból következnek.

Mv.: – Ez egyébként korrelál azzal, hogy Magyarországon nagyon is, nagyon is, nagyon is, ezt azért mondom többször, elutasítják a melegeket.

Kopp Mária: – Hát lehet, hogy ezzel is összefügg, mondjuk ezt nehéz lenne, nem tudom, nem tudom megmondani pontosan.

Mv.: – A férfiak feltehetőleg félnek attól, hogy őket melegeknek minősítik.

Kopp Mária: – Egyébként ez biztos igaz. Ez biztos igaz, hogy a férfiak számára az, hogy ő érzelgőssé válhat, az egy olyan dolog, amit nem annyira hirdetnek alkalmasnak a valódi férfi szerepeknek a megvalósítására. Pedig most éppen arról van szó a mai világban, hogy miután a nők közül is már annyian tanulnak, mint a férfiak közül, és az a természetes, ha valaki elvégzett egy egyetemet, főiskolát, akkor a saját területén is szeretne dolgozni, és ez az ország számára is alapvető volna, akkor össze kellene hangolni azt, hogy gyereket a világra hozni, azt ma is egy nő tud, és szoptatni is egy csodálatos dolog, és egyébként pont a magyar nők továbbra egy nagyon fontos hivatásnak érzik, csak azt kellene biztosítani, hogy emellett mondjuk orvosként vagy bíróként vagy újságíróként is tudjon dolgozni, tudjon teljesíteni és ebben bizony a mai világban nagyon nagy szükség van a párjának a segítségére, mert hát máshonnan azért olyan segítséget nehezen kap.

Mv.: – Emlékszik még, nem tudom, hogy a 60-as 70-es években volt egy olyan vicc, hogy mi a lehetetlen, és a lehetetlenek közé sorolták, hogy például az USA-nak néger elnöke legyen.

Kopp Mária: – Hát igen, igen.

Mv.: – Erre most ez megvalósult, fekete bőrű elnöke van az Egyesült Államoknak, de az, hogy Magyarországnak női miniszterelnöke legyen, az még ennél is abszurdabbnak tűnik most, nem?

Kopp Mária: – Hát szerintem ez körülbelül olyan, mint az Egyesült Államokban, mert azért az Egyesült Államok a világ legindividualistább országa, és ott ennyire sikerült változtatni az adott időkön. Tehát szerintem azért Magyarországon is van, van erre esély, hogy változzanak.

Mv.: – Hát van erre esély, de ezen már régen kellett volna változtatni, nem?

Kopp Mária: – Hát lassan, lassan változnak, az tény. És nehéz megmondani, hogy …. Valószínűleg ez is a nagyfokú bizonytalanság kerüléssel függ össze. Tehát egy olyan társadalomban, ahol az emberek félnek minden változástól, mert hiszen már csomó tapasztalatuk van, hogy abból mindig csak baj lesz, vagy aztán, aztán egyébként nagyon is intenzíven tudnak változtatni. Tehát ez egy két szélsőség között ingadozhat. Akkor én el tudom képzelni, hogy ennek a következménye az, hogy például a nemi szerepekkel kapcsolatos változás ennyire lassú. De egyébként ebben nagyon komoly szerepe van a munkahelyeknek. Tehát azért az, hogy ma a munkahelyeken azok, tehát megint messze egész Európában a legalacsonyabb nálunk az otthoni távmunka, a részmunkaidő vagy rugalmas munkaidő aránya. Pedig egyébként bíznának a munkahelyek az embereknek, akkor egy rugalmas munkaidőben dolgozó ember többet teljesít, mert hogy úgy érzi, hogy jó környezetben van, és akkor kölcsönösen tudnak bízni egymásban. De ma egy munkáltató úgy gondolja, hogy akkor jó a munkaerő, ha majdnem, hogy blokkol, ott ül, és utána aztán hogy mit csinál, azt nagyon nehéz ellenőrizni. Tehát ilyen, ez a fajta bizalmatlanság lehet a hátterében ennek a nagyon nagyfokú bizonytalanság kerülésnek.

Mv.: – Mint magatartáskutató, mi a véleménye arról, hogy a nemi szerepeket figyelembe véve, alkalmasabb-e egy nő miniszterelnöknek, politikusnak, mint egy férfi, vagy fordítva?

Kopp Mária: – Vannak ilyen nagyon érdekes vizsgálatok, hogy a vezető pozícióban a nők másképp viselkednek, mint a férfiak, már azok a nők, akik nem akarnak jobb férfiak lenni, mint a férfiak, mert sajnos azért az is egyértelmű, hogy vannak olyan nők, akik átveszik ezt a férfiaknak a törtető rivalizáló magatartását, és egyébként azok ugyanúgy munkatársaim Szántó Zsuzsa és … Éva mutatták ki, hogy ugyanolyan férfias típusú idő előtti betegségeket kapnak be, tehát előbb halnak szívinfarktusban az ilyen típusú nők, de hogyha egy nő a női adottságaival vezető, akkor általában együttműködést tud alakítani, nagyobb valószínűséggel, jobb munkahelyi légkört kialakítani, hajlamosabbak a nők a demokratikus vezetésre, jó értelemben, legjobb értelemben véve. Tehát valóban tulajdonképpen nagyon jót tenne a magyar társadalomnak, hogyha több női vezető lenne.

Mv.: – Tudja, évente többször is megrendezik a Kriti Kámászt, a biciklisták felvonulását, azért, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ezek a biciklisták már kritikus tömeggé váltak, oda kell rájuk figyelni, lehetőséget kell teremteni számukra, hogy normálisan legyenek képesek közlekedni a városokban, meg egyáltalán az utakon. Na most az a fajta pszichológiai állapot, amelyben a magyarok jelenleg vannak, az nem éri már el ezt a Kriti Kámász szintet, tehát hogy ez nem robban valami miatt?

Kopp Mária: – De, de én ezt többször le is írtam egyébként, hogy, hogy például ez, az ilyen nagyfokú bizalmatlanság, az az egy olyan súlyos helyzet, ami egy ország számára már beláthatatlan következményekkel járhat. Tehát mindenképpen változtatni kellene rajta. Aztán most például azért jó, hogy ezek a megint kritikus pontok sokat számítanak, hogy most azt, hogy átléptük a 10 millió főt, és annál kevesebben vagyunk.

Mv.: – Visszaléptünk, leléptünk a 10 millióból.

Kopp Mária: – Igen, lefelé léptünk. És ez is egy olyan pont, amire mindenképpen oda kell figyelni, és abban reménykedem, hogy mondjuk a személyiségfejlődésben is mindig a krízisek, amik előre vihetik az embert, hogy ezek a nagyon súlyos krízisek, ha felismerjük, és megpróbálnánk vele társadalmi szinten komolyan foglalkozni. Ahogy én úgy érzem, hogy ebben egyébként a médiumoknak van talán a legnagyobb szerepe, akkor az emberekben nagyon nagy igény van, hogy ezeken változtassunk.

Mv.: – És hogy lehet az, hogy minden hiedelemmel ellentétben tulajdonképpen az anyagi javak tekintetében bizonyára jobban állunk, mint ezelőtt 20 vagy 30 évvel. És mindezek ellenére sokkal rosszabbul érezzük magukat.

Kopp Mária: Hát először is óriási a belső különbségek. Tehát a magyar társadalomban megint hihetetlenül nagyon a belső különbségek. Tehát mondjuk egy belvárosban élő, vagy Budán élő ember, magasabb végzettségű ember el sem tudja képzelni, hogy milyen körülmények vannak, mondjuk mi most egy programot végzünk Miskolcon. Tehát azért az észak-kelet Magyarországon elképesztőn nehéz körülmények között élnek emberek, ahol bizony az alapvető létfeltételeket sem tudják biztosítani. És a másik pedig, ami pont azért, mert mindenkinek szinte egy nyomor tanyán is van azért TV-je, és látja azt, hogy mások hogyan élnek. Tehát mindenki ahhoz viszonyítja a saját helyzetét, hogy másoknak milyen a mindennapi lehetősége, milyenek a többi embernek. Tehát amikor mindenkinek esetleg Trabantja van volt, azt is nem tudom 3 évenként utaltak ki, akkor egészen mások voltak az igények, mint ma, mikor elvben azt hiszi a legtöbb ember, hogy hát ez nekem is járna, és mondjuk itt a legsúlyosabb probléma egyébként az, és ebben viszont a médiumoknak nagyon komoly szerepe van, meg a reklámoknak, meg hát a legkülönbözőbb érdekcsoportoknak, hogy a fogyasztói társadalomnak az ideálját vetítik elénk, hogy attól vagyunk boldogok, hogyha mondjuk jobb kocsink van, hogyha a legjobb nőt megszerezzük, a legjobb pasit megszerezzük, és akkor mindig lehet újat találni és jobbat találni, és az előzőt kidobni. És közbe meg egész egyértelműen és erre nekünk a mi vizsgálataink nagyon jól bizonyítják, hogy pont ettől boldogtalanná válik az ember, tehát ez a fajta fogyasztói boldogságideál ez, ez egyáltalában nem a valódi boldogságot jelenti. És egyébként mondjuk pont Sz. Mihályi Mihály, aki magyar származású, tehát a chicagói egyetem professzora például foglalkozik azzal, hogy a boldogságnak egészen más szintjei azok, amit az embert valóban testileg, lelkileg egészségessé is teszik.

Mv.: – Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. El lehetne mondani most a végén azt mondást, hogy a múltunkban nincs öröm, jövőnkben nincs remény, de remélhetőleg mégis van. Kopp Mária a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatásvezető volt a vendégem. Nagyon szépen köszönöm, kezét csókolom!

Kopp Mária: – Viszonthallásra, minden jót