Az elmúlt évtizedekben megfigyelhető volt a colorectalis daganatok incidenciájának növekedése, mely napjainkban is jelentős terhet ró az egészségügyre. A colorectalis tumorok elsődleges kezelése sebészi úton történik, azonban mind az operáció által előidézett folyamatok (katabolizmus, gyulladásos válaszreakciók), mind az előrehaladott életkor (a betegek közel 75%-a több mint 65 éves a diagnózis időpontjában) jelentős megterhelést eredményez a páciensek szervezetének. Mindezeken túl a betegek többségének fizikai és tápláltsági állapota sem optimális az operáció időpontjában, mely tovább limitálja a megfelelő válaszreakciók és folyamatok kifejlődését a szervezetet ért megterhelésekre.
Korábbi kutatások igazolják, hogy a műtétet követően alkalmazott multimodális, ERAS terápia elősegíti a betegek mihamarabbi felépülését, hozzájárul a szövődmények arányának és a kórházban töltött napok számának csökkentéséhez. Az utóbbi időben egyre szélesebb körben elfogadottá és ismertté váló prehabilitáció további segítséget jelenthet a betegek gyógyulásában. Ezen trimodális kezelés a műtétet megelőző, preoperatív, időszakot használja fel arra, hogy a páciensek fizikai, tápláltsági és pszichés állapotát optimalizálja a műtét időpontjáig.
Általánosságban elmondható, hogy a kórházakba, műtétre érkező betegek közel 50%-ának nem kielégítő az általános, fizikális és tápláltsági állapota. A malnutrició páciensek, olyan veszélyeztetett betegpopulációt képeznek, akik esetén egy-egy operatív beavatkozás végzetes kimenetelű lehet. Ennek következtében a preoperativ időszakban alkalmazott prehabilitáció elősegíti a megfelelő tápláltsági és fizikális státusz elérésével a biztonságosabb betegellátást.
A kiegyensúlyozottabb általános állapotban történő műtéti beavatkozás hatására a páciensek szervezete könnyebben alkalmazkodik a jelentős megterheléshez. Mindezeken túl a posztoperatív időszakban alacsonyabb morbiditási és mortalitási arányok alakulhatnak ki.
A preoperatív testedzés cardiovascularis rendszerre gyakorolt hatása olyan, az ischaemia-reperfúziós prekondícionáláshoz hasonló változásokat indukál, mely elsegítheti a gastrointestinalis rendszer szöveteinek ischaemiaval szembeni tolerancájának növekedését. A vastag- és végbél szakaszain képzett anastomosisok esetén ezen változás különösen előnyös lehet, hiszen ischaemias bélszakaszok kialakulását gyakran a feszülő varratok eredményezik, melyek az anastomosis insufficiencia egyik fő rizikófaktora. Habár napjainkban számos lehetőség rendelkezésünkre áll az anastomosis insufficiencia megelőzésére (microcirculatio ICG-vel történő ellenőrzése, feszülésmentes anastomosis képzés, stb.), mégis közel 20%-os az elégtelen bélvarratok aránya.
Feltételezésünk szerint ezen arány mind a fizikai prehabilitáció, mind a táplálásterápia hatására csökkenthető lehet, a cardiovascularis és mikrobiom változásoknak köszönhetően. A táplálásterápia hatása nem csupán a mikrobiom összetételét változtatja meg kedvezően, de a szervezet energia raktárait is feltölti és jelentős rezervet képez a későbbi időszakokra.
Továbbá előzetes kutatások kimutatták, hogy a megfelelő táplálkozás hatással van a bélfalat erősítő (tight junction, kollagén, stb.) molekulák mennyiségére és minőségére és így az anastomosisok gyógyulásának mértékére is. A bélfal és a mikrobiom összetétel ilyen irányú befolyásolása tovább növelheti a műtétet követő időszakban a betegek gyorsabb felépülését, hiszen az anastomosis gyógyulása olyan optimális közegben valósulhat meg, mely az anastomosis insufficiencia csökkenéséhez vezethet.
Mindezek alapján célunk, olyan kisállatmodell felállítása, mely lehetővé teszi a vastagbélen képzett vég-a-véghez (end to end) anastomosisok modellezését és a prehabilitáció két fő alappillérének alkalmazásából származó előnyök azonosítását valamint vizsgálatát, egészséges és patológiás elváltozások esetén.
Preklinikai kutatásunk során a preoperatív testedzés és táplálásterápia szerepét vizsgáljuk vastagbél anastomosis gyógyulási tendenciáját tekintve. Továbbá molekuláris és sejt szinten elemezzük az anastomosis gyógyulásában jelentős szerepet játszó folyamatok sebészi kimenetelre kifejtett hatását.