„Voltam, mikor nem éltem és leszek, miután meghaltam.”
(Földi Mihály: Kádár Anna lelke című könyvéből)
Halálával a Semmelweis Egyetem és az általa 1993-2000 között vezetett II. Sz. Patológiai Intézet (ma Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézet) egy nagy formátumú egyéniséget vesztett el. Anna otthonról hozott műveltsége, világlátása, önbizalma, természetes eleganciája predesztinálta őt arra a sikerekben és elismerésekben gazdag életpályára, amit magáénak tudhatott.
Jellinek Harry professzort követte az intézet élén, folytatva a világra nyitott vezetői szemléletet, a fiatalok támogatását, a nemzetközi kapcsolatok építését. Mindenkinek segített, aki hozzá fordult. Azt hiszem, sokat elmond a közte és az intézet akkori munkatársai közötti viszonyról, hogy magunk között csak „anyánknak” neveztük, amikor ilyen-olyan kontextusban szóba került a beszélgetésekben: szerettük, tiszteltük és olykor féltünk is tőle. A Törökvész úti házban évente vendégül látta az intézetet jó hangulatú kerti sütögetésre, „csapatépítésre” (ez a kifejezés akkoriban még nem volt divatban).
A nyolcvanas években a Semmelweis Egyetemen indított angol nyelvű képzést ő alapította: a kezdetben csak két éves részképzésben alig tíz amerikai hallgató volt egy-egy évfolyamon, majd néhány év alatt három karon (ÁOK, FOK, GYTK) létrejött a teljes képzés, több száz fős nemzetközi évfolyamokkal. Úgy hiszem, ezt tartotta pályája talán legnagyobb sikerének és eredményének. Hetven éves koráig vezette az egyetem Külföldi Hallgatók Titkárságát, irányította a német és angol nyelven tanuló diákok oktatását. Azonban nem csak adminisztratív értelemben volt a titkárság igazgatója: a külföldi hallgatók személyesen is hozzáfordulhattak, sokukkal később is megmaradt a kapcsolata, követte a pályájuk alakulását évekkel azután is, hogy diplomát kaptak.
Világszerte ismert és elismert kutatási eredményei az elasztikus rostok elektronmikroszkópos vizsgálatával álltak kapcsolatban. Az egyetem Doktori Iskolájában általa alapított Sejt- és extracelluláris mátrixkutatás PhD-program keretében számos publikáció és PhD-fokozat született. Ő maga 13 hallgatót juttatott el a PhD-fokozat megszerzéséig. Nagyon büszke volt a tanítványaira, akik közül többen külföldön lettek sikeres szakemberek vagy kutatók, köztük Gloviczki Péter, a Mayo Klinika professzor emeritusa.
A magyar patológus közéletben, a hazai patológia nemzetközi megismertetésében is óriási szerepe volt: a Nemzetközi Patológiai Akadémia (International Academy of Pathology, IAP) Magyar Divíziója elnökeként, az ő kezdeményezésére 1996-ban az IAP Budapesten rendezte az akkoriban legnagyobb patológus világkongresszust, a nagyon sikeres XXI. IAP International Congress-t, több ezer külföldi résztvevővel. A kongresszus révén számos magyar patológus ismerkedhetett meg a világ akkori vezető szakembereivel, és lehetőség nyílt máig tartó külföldi kutatási együttműködések kialakítására. A kongresszust követően az International Academy of Pathology elnökévé választották az 1998-2000 közötti időszakra. Magyar patológusként elnökölni egy szakmai világszervezetet óriási elismerés volt, de Anna ezt csak részben tekintette saját személyes sikerének: úgy gondolta, hogy elnökké választásával a világszervezet nem csak őt, hanem elsősorban a magyar patológiát, a magyar patológusokat ismerte el. A magyar patológia történetében sem előtte, sem azóta senki nem töltött be ilyen magas pozíciót szakmai világszervezetben.
Számos egyetemi és állami kitüntetés mellett sok hazai és külföldi szakmai elismerésben részesült. Életéről és pályájáról a Semmelweis Kiadó Titoknyitogató sorozatában jelent meg interjúkötet. Ebben az interjúkötetben őszintén, bölcsen, a rá mindig jellemző kendőzetlen szókimondással mesélt.
Nagy családja és rengeteg barátja volt, akik nagyon fontos szerepet játszottak az életében. Szeretett férje, dr. Krakovits Gábor elvesztését nagyon nehezen viselte, és nagyon fájdalmas volt számára egyre több barátjának halála is. Élete utolsó évében egészsége nagyon megromlott, vigasztalhatatlanná vált. Ebben az időszakban már csak szeretett Miklós öccse – aki odaadóan és nagy szeretettel volt mellette az utolsó pillanatig – családja, főleg az unokák tudták őt kizökkenteni az élet elmúlása felett érzett szomorúságából.
A mi dolgunk nem csak méltón megőrizni, hanem a fiataloknak továbbadni azt a szellemiséget és szemléletet, amit Kádár Anna ránk hagyott.
Drága Anna, nyugodj békében!
Dr. Kulka Janina, Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézet