Október 8-9. között a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében (NET) rendezték meg az Európai AIDS Klinikai Társaság (EACS) hetedik, a HIV-fertőzés és a társfertőzések kérdéseire fókuszáló Standard of Care találkozóját. A Magyarország és Albánia társszervezésében megvalósult rendezvényen több mint 120 klinikus, népegészségügyi szakember, közösségi képviselő és döntéshozó vett részt, köztük 38 előadó, akik 17 országból érkeztek, különböző európai és nemzetközi szakmai szervezetek képviseletében. Kiemelt figyelmet kapott az EACS és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) ellátási standardjainak gyakorlati alkalmazása és auditja, a regionális egyenlőtlenségek csökkentése, valamint a HIV-fertőzött betegek egészségügyben tapasztalt megbélyegzésének felszámolása.

A rendezvény kezdetén dr. Cristiana Oprea, a konferencia szervezőbizottságának társelnöke köszöntötte a résztvevőket, felidézve az első, 2014-es római EACS Standard of Care találkozót. Reményét fejezte ki, hogy annak hagyományait követve a jelen találkozó olyan egyedülálló keretet biztosít, amely párbeszédet teremt klinikusok, kutatók, döntéshozók és közösségi képviselők között. Igazi előrelépés akkor valósul meg, amikor a tudomány találkozik a politikával, és a politika alakításában szerepet kapnak azok a tapasztalatok, amelyeket az általunk szolgált közösségek tagjai a mindennapi életük során szereznek – tette hozzá. Dr. Miłosz Parczewski, az EACS elnöke köszöntőjében a Standard of Care konferenciák célkitűzéseiről és 12 éves történetéről beszélt. Mint elmondta, a szervezet irányelvei ma már az európai orvosi gyakorlat alapját képezik, sőt, még Európán kívül is hatást gyakorolnak az egészségügyre. Az EACS egyre nagyobb hangsúlyt fektet nem csupán a HIV-ellátás, hanem a betegségmegelőzés standardjainak egységesítésére is, figyelembe véve az európai országok egészségügyi rendszerei közötti különbségeket. A 2024-es athéni konferencia óta ezek a rendezvények mindig két országra fókuszálnak, ezért a jelenlegi szakmai programban is hangsúlyosan jelennek meg nemcsak Magyarország, hanem Albánia HIV-ellátásának kérdései is – mutatott rá.

A Semmelweis Egyetem részéről dr. Merkely Béla rektor mondott köszöntőt, melyben kitért arra, hogy az intézményben kiemelten fontosnak tekintik az infektológiai diszciplínát, valamint a HIV-vel élő személyek megfelelő ellátását. A betegség kezelése a kezdeti időszakot követően a nemzetközi szintéren és itthon is drámaian megváltozott, hiszen mára egy jól karbantartható és menedzselhető betegséggé szelídült, ám még mindig kiemelt figyelmet és multidiszciplináris ellátást, klinikákon átívelő összefogást igényel – fogalmazott. Ugyan a HIV-ellátás Magyarországon nagyrészt egy központi centrumban történik, a Semmelweis Egyetem klinikái szorosan együttműködnek a HIV-vel élő személyek érdekében, az intézmény azonban nemcsak a speciális infekciók gyógyítása, de hiteles oktatása terén is példát szeretne mutatni, ezért a szigorló évben mind a magyar, mind az angol és német nyelvű képzés tartalmaz egy speciális infektológiai oktatási modult, amelynek során az AIDS és a trópusi betegségek megelőzésével, diagnosztikájával és kezelésével is megismerkedhetnek az orvostanhallgatók – mondta dr. Merkely Béla.

Konferenciánkat különösen aktuálisnak érzem, hiszen jelentős különbségek tapasztalhatók az egyes országok között, sőt, még országokon belül is a HIV-prevencióhoz, teszteléshez, kezeléshez és támogató szolgáltatásokhoz való hozzáférésben. Meggyőződésem azonban, hogy ha megosztjuk egymással tapasztalatainkat, nehézségeinket és a jógyakorlatokat, akkor hozzájárulunk a kutatások előrehaladásához, a jövő orvosgenerációinak képzéséhez – és ami a legfontosabb: a betegek gyógyulásához is

– hangsúlyozta a rektor.

Az első plenáris előadást dr. Lakatos Botond, a konferencia hazai szervezőbizottságának társelnöke, a Semmelweis Egyetem Infektológiai Tanszéki Csoportjának egyetemi docense, a Dél-pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának vezetője tartotta. Kitért a magyarországi HIV-ellátás legfontosabb kihívásaira és prioritásaira, különös hangsúlyt fektetve a klinikai tudatosságra, a célzott megelőzésre, az átfogó betegellátásra és a tervezett vakcinafejlesztésekre. Kaposi Mór magyar orvos, valamint Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin Nobel-díjas kutatók munkájára hivatkozva kiemelte a klinikai megfigyelés, a holisztikus ellátás és az RNS-technológia terén elért fejlődés fontosságát. A szakorvosi képzés ellenére az AIDS-indikátor betegségek és az AIDS-hez kapcsolódó halálesetek továbbra is aggodalomra adnak okot, ami alátámasztja a folyamatos multidiszciplináris képzés szükségességét. A molekuláris surveillance a HIV-altípusok egyre nagyobb sokféleségére és transzmissziós klaszterekre is rámutatott, ami arra utal, hogy a célzott beavatkozások segíthetnek a járvány visszaszorításában. Dr. Lakatos Botond felhívta a figyelmet a pszichológiai segítségnyújtás és a jóllét fontosságára is, és szorgalmazta a várandósság alatti rutinszerű HIV-szűrést. Hangsúlyozta, hogy a regionális és nemzetközi együttműködések elengedhetetlenek a HIV-ellátás kelet-közép-európai fejlesztéséhez.

Ezt követően dr. Arjan Harxhi, a Tiranai Orvostudományi Egyetem professzora ismertette az albániai HIV-ellátás legnagyobb kihívásait. Mint elmondta, az ellátás elérhető ugyan az országban, azonban a késői diagnózis, a betegek ellátásba való bevonásának és a vírusterhelés ellenőrzésének hiányosságai, valamint a nem megfelelő terápiás hűség továbbra is gondot okoznak. Szintén problémaként említette a tesztelés, az adatgyűjtés és az opportunista fertőzések kezelésének korlátait, valamint azt, hogy időnként az orvosok túlzott mértékben támaszkodnak egyetlen kezelési protokollra. A tesztelés fejlesztését, továbbá a gyógyszerbeszerzés és a betegek támogatásának javítását szorgalmazta, és azt javasolta, hogy az albániai HIV-ellenes intézkedések megerősítése érdekében vizsgálják felül az elért eredményeket az ellátási standardok fényében.

A találkozó központi üzenete szerint a magas színvonalú HIV-ellátás a teljes betegutat átfogja: a megelőzéstől és a korai diagnózistól a kezelés elérhetőségén át a folyamatos gondozásig és a társbetegségek ellátásáig. A résztvevők kiemelték a HIV-vel élők és a közösségi szervezetek bevonásának, illetve az egészségügyi, népegészségügyi és szakpolitikai együttműködések jelentőségét.

Dr. Lakatos Botond honlapunknak hangsúlyozta, hogy Magyarország számára a konferencián folytatott megbeszélések fontos fejlesztési irányokat jelöltek ki: a késői diagnózisok csökkentését, a HIV-fertőzés megelőzését szolgáló PrEP készítmény elérhetőségének javítását, az első trimeszterben végzett várandóssági HIV-szűrés biztosítását, valamint a HIV-vel élők reproduktív ellátáshoz való hozzáférésének erősítését. További cél a gondozás folyamatosságának biztosítása, valamint a sérülékeny és marginalizált csoportokat érintő ellátási akadályok csökkentése. A konferencia szakmai alapot és nemzetközi együttműködési lehetőséget teremtett e célok megvalósításához, azonban a tényleges hazai változásokhoz további intézményi és szakpolitikai lépések szükségesek – tette hozzá dr. Lakatos Botond.

Galéria

9kép

Dr. Csizmadia Balázs
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem