A Semmelweis Egyetem hat karán és Doktori Iskolájában mintegy 4400 új hallgatóval kezdődött meg a 2026/27-es tanév, amely nyolc százalékos növekedést jelent a múlt évhez képest. Dr. Merkely Béla rektor az MVM Dome-ban tartott évnyitó ünnepségen úgy fogalmazott: az intézmény minden tevékenységének – az oktatás, a kutatás és a gyógyítás hármas egységének – a végső értelmét embertársaink szolgálata adja. A gólyák több mint harmada az angol és a német nyelvű képzési programban vesz részt, míg a magyar hallgatói létszám közel 2850 fő. Az elsőévesek az egyetem elődintézménye, a Nagyszombati Egyetem orvoskara számára 1772-ben készített eredeti jogart érintve tettek fogadalmat három nyelven.

Egy nehéz szakaszon végigmentek, egy fontos határt átléptek: bejutottak Magyarország és a régió egyik legpatinásabb felsőoktatási intézményébe, amely a maga szakterületén, az orvos-és egészségtudományban a világ 200 legjobb egyeteme között van. Önök megdolgoztak ezért, a legjobbak között is a legjobbak voltak, és most készen állnak arra, hogy belépjenek egy új korszakba – mondta az elsőéves hallgatókhoz szólva dr. Merkely Béla rektor a Semmelweis Egyetem 256. tanévét megnyitó ünnepségen. A rektor úgy fogalmazott: nemcsak embert próbálóan nehéz, hanem lenyűgözően, felemelően gyönyörű időszak is vár a hallgatókra. Az elkövetkező szemeszterek során a legkiválóbb oktatók segítik majd Önöket, hogy a képzés végére az orvos-egészségtudomány élethosszig tartó tanulást igénylő terepén magabiztosan boldoguljanak. Biztos vagyok benne, hogy úgy fogják érezni: minden egyes rááldozott perc, nap, hét vagy hónap, minden előadóteremben, könyvtárban vagy klinikán töltött óra ezerszeresen megérte – mondta.

Dr. Merkely Béla kitért arra is, hogy az egyetem nem csupán épületek, szervezeti egységek és tevékenységek összessége, hanem az ezeket összekapcsoló közös küldetésben válik élő egésszé.

Hármas feladatunk: az oktatás, a kutatás-innováció és a gyógyítás nem önmagukban állnak, hanem egymást erősítve ugyanazt szolgálják: hogy egyre mélyebben értsük az élet működését, tudásunkkal jobbá tegyük azt, és segítsünk akkor, amikor ez a működés megbillen. Ezért fejlesztünk, ezért újítunk, ezért törekszünk mindig a legkiválóbbra – mert egyetemünk minden tevékenységének végső értelmét embertársaink szolgálata adja

– jelentette ki dr. Merkely Béla.

A rektor emlékeztetett, hogy az elmúlt években az egyetem klinikai portfóliója olyan területekkel gazdagodott, mint a traumatológia, a rehabilitáció, az idegsebészet, a katéteres stroke ellátás, valamint a reumatológiai-immunológiai ellátás. „Valamennyi karunkon, szinte minden egyetemi polgárunk életét közvetlenül befolyásoló, munkakörülményeket is javító fejlesztések történnek. Klinikák és elméleti intézetek bővítése és rekonstrukciója, Orvosi Innovációs és Képző Központ, új kampuszok az Általános Orvostudományi Kar és az Egészségügyi Közszolgálati Kar számára, laborok, legkorszerűbb diagnosztikus és terápiás eszközök, oktatótermek és hallgatói terek szerepelnek a közelmúltban elkészült, vagy éppen zajló beruházások között” – emelte ki a rektor.

Szólt arról is, hogy a tehetséggondozó programok révén kiemelt figyelemmel keresik és támogatják a legjobb hallgatókat. Kiemelte a gyakorlatorientált kurrikulumreformot. „A mi filozófiánk szerint az orvost az erős elméleti alapok megszerzése és a betegágyak között és mellett megtett kilométerek teszik kiválóvá” – fogalmazott.

Szólt a nemzetközi kapcsolatokról – olyan intézményekhez fűzi partnerség az egyetemet, mint a Karolinska Intézet, a Mayo Klinika, a Harvard, az Oxford és a Heidelbergi Egyetem, vagy éppen a Szingapúri Nemzeti Egyetem. Külön köszöntette az angol és német nyelvű képzéseken tanuló diákokat, rámutatva, hogy a világ 130 országából érkeznek a Semmelweis Egyetemre tanulni. „Kívánom, hogy a Budapesten tanuló nemzetközi hallgatóink is képzésük minden napjára úgy tudjanak tekinteni, mint lehetőségre, amikor tenni lehet valamit a holnap sikereiért. Az Önök jelenléte számunkra azt jelenti, hogy világraszóló értéket teremtünk, és a Semmelweis-hatás a jövőben is túlnyúlik a határainkon” – fogalmazott.

A Semmelweis Egyetem hat karán és Doktori Iskolájában 4400 hallgató kezdi meg tanulmányait, a magyar nyelvű képzésben mintegy 2850, az angolban csaknem 1200, a németben több 350 gólya tanul.

 Az elsőéves hallgatók magyar, angol és német nyelvet tettek fogadalmat a Nagyszombati Egyetem orvoskara számára 1772-ben készített eredeti jogart érintve.

Az ünnepség keretében dr. Merkely Béla Pro Universitate díjakat, Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója kitüntetéseket, és – dr. Szabó Attila Klinikai Központ elnökkel közösen –   a Semmelweis Egyetem Kiváló Oktató Szakdolgozója kitüntetéseket adott át. A rektor dr. Frenyó Lászlóval, a McDaniel College dékánjával együtt átnyújtotta a külföldi hallgatók által elnyerhető elismeréseket: az angol nyelvű programban részt vevők díjazására létrehozott Professzor Szécsény Andor Díjat, valamint a német programban résztvevőknek adható Professzor Fonyó Attila Díjat.

Kitüntetések, díjak a tanévnyitó ünnepségen

Pro Universitate díj:

Dr. Bausz Mária Ágnes, Szemészeti KlinikaDubóczky Gergely Attila, Medikus Zenekar

Gál Anna, Laboratóriumi Medicina Intézet

Dr. Kalabay László, Családorvosi Tanszék

Dr. Nagy Judit Katalin, Rehabilitációs Klinika

Párt Gyula Herbertné Dr. Szirmai Ágnes, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika

Dr. Tornóci László Lajos, Klinikai Kórélettani Intézet

Dr. Vágó Hajnalka, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika

Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány szeptember 1-jével leköszönt elnöke, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója

Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója kitüntetés:

Dr. Bárczi György Erik, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, Kardiológiai Tanszék

Dr. Benedek Csilla, Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék

Dr. Bogdán Sándor, Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinika

Dr. Debreczeni Róbert, Neurológiai Klinika

Dr. Fekete János Tibor, Bioinformatikai Tanszék

Dr. Glasz Tibor, Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézet

Dr. Kivovics Márton, Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet

Dr. Kopa Zsolt Károly, Urológiai Klinika

Dr. Lám Judit, Egészségügyi Menedzserképző Központ

Dr. Lengyel Miléna Bea, Gyógyszerészeti Intézet

Dr. Mészáros Tamás, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet, Molekuláris Biológiai Tanszék

Dr. Sándor Gábor, Szemészeti Klinika

Dr. Stubnya Gusztáv Róbert, Digitális Egészségtudományi Intézet

Dr. Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andrea, Pető András Kar

Semmelweis Egyetem Kiváló Oktató Szakdolgozója kitüntetés:

Baloghné Szabó Szilvia, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika

Molnár Péter, Orvosi Képalkotó Klinika

Molnár Viktória, Rehabilitációs Klinika

Nagy Lőrinc, Reumatológiai és Immunológiai Klinika

Professzor Szécsény Andor Díj:

Ethar Zahir Mirghani Saeed

Professzor Fonyó Attila Díj:

Chiara Chloé Derksen

 „Büszkeséggel tölt el, hogy veletek együtt mindannyian a Semmelweis Egyetem közösségének tagjai vagyunk. Ez a folyton megújuló közösség sokszínű, lelkes és összetartó, éppen ez adja értékét és különlegességét” – szólt a hallgatókhoz Nagy Imre Richárd, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke. Kiemelte, hogy a Semmelweis Egyetemen mindenkinek lehetősége van megtalálni a helyét, kiteljesedni, és közösen munkálkodni azon, hogy az intézmény továbbra is Magyarország és Európa élvonalába tartozzon. Az egyetem és a HÖK egyaránt azon dolgozik, hogy szakmai, közösségi és emberi téren is a legjobb támogatást nyújtsa a hallgatóknak – mutatott rá. „Ne csak a célt lássátok magatok előtt, hanem értékeljétek az odavezető utat is. Éljetek az együttműködés, az empátia és a tudásmegosztás erejével, mert ezek az értékek visznek előre mindannyiunkat. Legyetek aktív részesei az egyetemi közösségnek: kapcsolódjatok be a közéleti, művészeti, tudományos és sporttevékenységekbe, hiszen mindezek révén gazdagabbak, teljesebbek lehettek” – mondta új hallgatótársainak.

A tanévnyitón hirdették a most induló tanévre Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert hallgatók névsorát is.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert hallgatók

Az Általános Orvostudományi Karon:

Birgés Kristóf

Buzás-Kaizler András

Csepi Máté

Debreczeni Dorina

Drahos Botond Bendegúz

Fehérvári Flóra

Győrffy Attila

Horváth Dominik

Husznai Albert József

Jurenka Csenge Lili

Kárpáti Kristóf János

Kirchlechner-Farkas Bernadett Rita

Kóta Kata

Kovács Viktória

Pál Eszter

Szabó Tamás

Szántó Csongor György

Szeredás Bálint Kende

Szőke Míra Hanna

Varga Anita

Zsoldos Tamás

Az Egészségtudományi Karon:

Antal Noémi

Csősz Csongor

Dobó Eszter

Ermolov Andrew

Ficsór Kitti

Forstner Csenge Zsófia

Goreczky Júlia Berta

Iqbal Sajid

Kaáli-Nagy Villő Janka

Kóczián Eszter Réka

Kovács Bianka Anna

Mária Benedek Zsolt

Molnár Szabolcs Pál

Németh Diána Gina

Pillman Noémi

Schmidt Levente

Sheibaniabdollahi Sayan

Soós Emese

Weltner Eszter Kata

A Fogorvostudományi Karon:

Do Le Phuc Thinh

Langmár Zoltán Bence

Leiti Laura

Mester Soma

Theocharous Michalis

A Gyógyszerésztudományi Karon:

Eged András Levente

Lankovics Lilla

Lengyel Lili

Pál Donát György

Tran Huu Minh Vuong

Az Egészségügyi Közszolgálati Karon:

Kovács Karina

A Pető András Karon:

Széles Júlia

A tanévnyitó programját több, az egyetemhez kapcsolódó kisfilm vetítése, valamint a Semmelweis Egyetem Kórus és a Medikus Zenekar előadása is színesítette. 

Dobozi Pálma
Fotó: Barta Bálint, Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem
(Cikkünk hamarosan képgalériával frissül.)