A Semmelweis sportolói évről évre eredményesebben szerepelnek a hazai és nemzetközi bajnokságokban, ezzel bizonyítják kitartásukat és hírnevet szereznek alma materüknek – emelték ki azon a díjátadó gálán, ahol az 53. Medikus Kupán, valamint a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB) kiváló teljesítményt nyújtott sportolókat és edzőiket díjazták a Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET) dísztermében. Az idei évben díjazták a nemzetközi egyetemi versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat is, valamint kitüntetést vehettek át a meDEkrízis 2026 nemzetközi katasztrófa-orvostani versenyen résztvevő hallgatók is, így összesen mintegy 250-en kaptak elismeréseket.
 

„Az egyetem azon sportolóit ünnepeljük most, akik valóban győztesek, olyan hallgatókat és edzőket, akik nem adták föl, bíztak a befektetett munka és energia erejében. Ennek köszönhető, hogy az egyetemünket képviselő sportolók ismét kiválóan szerepeltek a MEFOB-on, és ismét elhódították a Medikus Kupát az elmúlt öt évben immár negyedszer” – köszöntötte a sportolói gála résztvevőit dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Mint felidézte, a Pécsi Tudományegyetemen megrendezett tavaszi megmérettetésen öt sportág női és férfi sportolói mérték össze erejüket. Míg az előző, öt évvel ezelőtti pécsi kupán drámai véghajrával, az utolsó néhány másodpercben szerezték meg a döntő győzelmet a Semmelweis kosarasai, addig az idei évben kiegyenlített, erős mezőnyben voltak képesek fölényben játszani, ezzel arany- és ezüstérmet szereztek.

Az összetartás győzelemre segített bennünket: a Semmelweis-szellemiség, ami nemcsak a sportolóinkat, de szurkolóinkat is átjárta, és – nem túlzás azt mondani – legalább plusz egy főt jelentett a csapatoknak. Több mint hatszázan lelkesítettük közösen a sportolóinkat a helyszínen, sorozatos diadalainknak elengedhetetlen része, hogy évről évre nekünk van a legnagyobb szurkolótáborunk a Medikus Kupán, ezért pedig elismerés és köszönet illeti hallgatóinkat és a Hallgatói Önkormányzat tagjait is

– mondta a rektor.

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB) versenyző sportolók szintén évről évre jobban szerepelnek. Köszönet illeti azon Semmelweis-hallgatókat, akik akár saját egyesületükön belül készültek fel, csapatban, akár egyénileg versenyezve, de a Semmelweis Egyetem hírnevét öregbítették – folytatta dr. Merkely Béla.

A Semmelweis hallgatói nemrégiben második alkalommal vettek részt a Debreceni Egyetem által szervezett meDeKrízis Honvéd- és katasztrófaorvosi versenyen, ahol valósághű veszélyhelyzet és tömeges sérült ellátási helyzetekben kellett helytállniuk. A hajdúszoboszlói gyakorlópályán rendezett három napos megmérettetésen a Semmelweis Egyetem csapatai az első és a harmadik helyet is megszerezték, egyetemünk pedig összetettben is a legeredményesebbnek bizonyult.

„Hallgatóink széles körű kiválóságát bizonyítja, hogy több nemzetközi versenyen, a többi között a 2026-os téli olimpián, az Európai Egyetemi Játékokon, valamint az Egyetemi Világjátékokon is kiemelkedő eredménnyel képviselték az egyetemet, ők egyetemünk határokat átívelő követei, csakúgy, mint azok a nemzetközi hallgatók, akik ma itt díjat vesznek át” – mutatott rá a rektor.

A Semmelweis Egyetem nemcsak hazánk és a régió legjobb egyeteme, de az ország egyik legsportosabb egyetemévé is vált. A rektor arra biztatta a hallgatókat, hogy igyekezzenek aktívan tölteni szabadidejüket, aminek fontos része a testmozgás, a sport is, amelyhez az egyetem a képzés ideje alatt végig biztosítja a feltételeket, kötelező és választható és kurzusokkal, valamint a Semmelweis Egyetem Sport Klub számtalan szakosztálya közül is választhatnak.

A rektor hozzáfűzte: „Aki itt sportol, az nemcsak az egészségéért tesz, hanem az alma matere dicsőségéért is dolgozik, és olyan tapasztalatokkal is gazdagodik, amely tanulmányai és későbbi pályája során is hasznos lehet. Hiszen az orvos- és egészségtudományban napról napra le kell győzni saját magunkat, itt is érik kudarcok az embert. A lényeg, hogy soha nem szabad feladni.”

„A teremben körülnézve nemcsak elhivatott hallgatókat, jövőbeli orvosokat, egészségügyi szakembereket és munkatársakat látok, hanem igazi bajnokokat. Olyan sportolókat, akik az elmúlt időszakban megmutatták, mit jelent a küzdeni akarás, a kitartás és a Semmelweis-szellemiség” – köszöntötte az ünnepség résztvevőit Várszegi Kornélia, a Testnevelési és Sportközpont igazgatója. A MEFOB, a nemzetközi versenyek és a Medikus Kupa helyezettjeit az egyetem színeit magukra öltve egy több mint 250 éves egyetemet képviseltek.

A Medikus Kupán elért győzelem és a MEFOB-on megszerzett érmek, valamint a nemzetközi eredmények mind azt igazolják, hogy a Semmelweis Egyetem a sportpályákon is diktálja a tempót: a tavalyi év után idén ismét az intézményi ranglista 5. helyén állunk, 21 másik egyetemet megelőzve

– ismertette Várszegi Kornélia.

A sikerek mögött hatalmas háttérmunka áll, az edzők egy folyamatosan változó összetételű játékosállományból kovácsolnak csapatot, és azon túl közösséget, „mert az edzéseken, versenyeken túl a valódi érték a közösség erejében rejlik” – emelte ki az igazgató. Mindannyiuk számára emlékezetesek a sportban megélt emberi pillanatok: az ember az, aki ha alul marad, újra feláll, és aki végül valóra váltja az álmait – tette hozzá. Mint emlékeztetett: jövőre a Semmelweis Egyetem szervezi a Medikus Kupát, és számítanak a további sikeres szereplésre.

Ezen az estén nemcsak eredményeket, hanem olyan embereket, hallgatókat ünnepelnek, akik nap mint nap két fronton is bizonyítanak: az egyetemen és a sportpályán, és egyik sem könnyű – köszöntötte a gálaest vendégeit Farkas Enzo Brendon, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) rendezvényekért felelős alelnöke. „Az edzések mögött ott vannak a hajnali kelések, a versenyek mögött a lemondások, és mindezek mellett ott vannak a vizsgák, a gyakorlatok, a demók, a felelősség pedig különösen nagy egy olyan egyetemen, mint a miénk” – tette hozzá.

A Semmelweis Egyetem történetében mindig is jelen volt a sport és a kiválóságok kapcsolata. Olyan példaképek kerültek ki innen, akik nemcsak a saját sportágukban, hanem emberileg is maradandót alkottak. Olyanok, mint dr. Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes vívó, aki orvosként és sportvezetőként is példát mutatott mindannyiuknak, vagy Balczó András, aki öttusázóként a kitartás és a mentális erő szimbóluma lett

– idézte fel az alelnök.

„A mostani díjazottak, hallgatók ennek a hagyománynak a folytatói, és ez az a hozzáállás, amit ha képviseltek, messzire vihet titeket mind a sportban, mind pedig a hivatásukban. A sport megtanít nyerni, de még inkább megtanít kitartani akkor, amikor éppen nem sikerül. És talán ez az a képesség, ami a legnagyobb erővé, legnagyobb erőtökké válik majd a jövőben” – zárta beszédét a hallgatói szervezet alelnöke.

Dr. Merkely Béla rektor és Várszegi Kornélia, a Testnevelési- és Sportközpont igazgatója adta át a Semmelweis Hőse elismeréseket a Semmelweis Egyetem sportolóinak. 

Az 53. Medikus Kupán nyújtott kiemelkedő teljesítményükért, amellyel 1. helyezést értek el, elismerésben és Semmelweis Hőse kitüntetésben részesültek:

A női kosárlabdacsapat tagjai

Dr. Balogh Júlia Emma, Fogorvostudományi Kar

Ferenczi Kata, Általános Orvostudományi Kar

Juhász Réka, Általános Orvostudományi Kar

Kerekes Ivett, Egészségtudományi Kar

Kiss Márta, Általános Orvostudományi Kar

Nagy Anna, Általános Orvostudományi Kar

Nagy Annamária, Általános Orvostudományi Kar

Soltész Hanna, Általános Orvostudományi Kar

Som Petra, Általános Orvostudományi Kar

Szlávik Sára, Általános Orvostudományi Kar

Temes Boróka, Egészségtudományi Kar

Tóth Fruzsina, Egészségtudományi Kar

A férfi kosárlabdacsapat tagjai

Amirhossein Naderipoor, Egészségtudományi Kar

Cedrik Friedrich Walter Kintscher, Általános Orvostudományi Kar

Csipán László, Általános Orvostudományi Kar

Ivan Shishkin, Gyógyszerésztudományi Kar

Kovács Gergely Máté, Általános Orvostudományi Kar

Magyar Dániel, Általános Orvostudományi Kar

Matteo Wiegland, Gyógyszerésztudományi Kar

Paulovits Barnabás, Általános Orvostudományi Kar

Sándor Mátyás, Általános Orvostudományi Kar

Szőke Péter Soma, Általános Orvostudományi Kar

Tabajdi Tege, Fogorvostudományi Kar

Tim Worthmann, Általános Orvostudományi Kar

A férfi röplabdacsapat tagjai

Czeilinger Bálint, Általános Orvostudományi Kar

Julian Drescher, Általános Orvostudományi Kar

Julian Steinhardt, Általános Orvostudományi Kar

Kincses Tamás, Általános Orvostudományi Kar

Ludvig-Maurer Zsolt, Fogorvostudományi Kar

Manczur Merse, Egészségtudományi Kar

Nagy-Varjas Balázs, Általános Orvostudományi Kar

Novák Péter, Fogorvostudományi Kar

Orosz Márton Miklós, Általános Orvostudományi Kar

Ryan Kai Fenwick, Általános Orvostudományi Kar

Szalai Örs, Általános Orvostudományi Kar

Talló Barnabás, Általános Orvostudományi Kar

A női labdarúgócsapat tagjai

Bajok Ida Valéria, Egészségtudományi Kar

Emi Nagato, Általános Orvostudományi Kar

Farády Nadin, Egészségtudományi Kar

Fekete Emese Réka, Általános Orvostudományi Kar

Fiora Schönenborn, Fogorvostudományi Kar

Görlitz Mara, Általános Orvostudományi Kar

Kiss Laura Réka, Egészségtudományi Kar

Kovács Lea, Egészségtudományi Kar

Lea Cokan, Általános Orvostudományi Kar

Lesky Raffaela, Általános Orvostudományi Kar

Molnár Martina, Általános Orvostudományi Kar

Sáfár Orsolya, Általános Orvostudományi Kar

Wiebke Willebrandt, Általános Orvostudományi Kar

A női vízilabdacsapat tagjai

Beszédes Réka Dorka, Egészségtudományi Kar

Brousil Dorka Kata, Általános Orvostudományi Kar

Czipri Anna, Fogorvostudományi Kar

Hajdú Róza, Fogorvostudományi Kar

Irmes Rozália Regina, Fogorvostudományi Kar

Kátai-Benedek Hanna, Pető András Kar

Lakatos Apolka Anna, Fogorvostudományi Kar

Lóth Emese, Általános Orvostudományi Kar

Orbán Boglárka, Egészségtudományi Kar

Rend Viola, Egészségtudományi Kar

Szabó Júlia, Egészségtudományi Kar

Torkos Tímea Szonja, Pető András Kar

Vaszari Julianna, Egészségtudományi Kar

Veres Boglárka, Általános Orvostudományi Kar

Zoya Awad, Gyógyszerésztudományi Kar

A férfi vízilabdacsapat tagjai

Antoni Barnabás, Általános Orvostudományi Kar

Bak Roland, Fogorvostudományi Kar

Brousil Zsolt, Általános Orvostudományi Kar

Csőszi Kristóf, Általános Orvostudományi Kar

Gémesi Marcell, Általános Orvostudományi Kar

Dr. Gémesi Márk, Általános Orvostudományi Kar

Kovács Dávid, Általános Orvostudományi Kar

Dr. Major Martin, Fogorvostudományi Kar

Minka Botond, Általános Orvostudományi Kar

Mizséry Miklós, Általános Orvostudományi Kar

Rajna Péter, Általános Orvostudományi Kar

Varga Levente, Általános Orvostudományi Kar

Vida Benedek, Általános Orvostudományi Kar

Windisch Kristóf, Általános Orvostudományi Kar

2. helyezést értek el, ezért elismerésben és Semmelweis Hőse kitüntetésben részesültek:

A női kézilabdacsapat tagjai

Bali Boglárka, Általános Orvostudományi Kar

Csordás Dóra, Egészségtudományi Kar

Droba Panna, Egészségtudományi Kar

Erdélyi Anna, Általános Orvostudományi Kar

Geleta Gréta, Gyógyszerésztudományi Kar

Gravdal Ingrid, Általános Orvostudományi Kar

Izer Márta, Gyógyszerésztudományi Kar

Juhász Anna, Egészségtudományi Kar

Kéki Zsófia, Egészségtudományi Kar

Kóczián Eszter Réka, Egészségtudományi Kar

Máté Sára Eszter, Általános Orvostudományi Kar

Nagy Eszter, Egészségtudományi Kar

Soós Emese, Egészségtudományi Kar

Száray Rebeka, Egészségtudományi Kar

Torkos Lilla, Egészségtudományi Kar

Vincze Sára, Egészségügyi Közszolgálati Kar

A férfi kézilabdacsapat tagjai

Auguszt-Dóczi Balambér, Általános Orvostudományi Kar

Bohuniczky Botond Vince, Egészségügyi Közszolgálati Kar

Böcskei Zsigmond, Általános Orvostudományi Kar

Erdélyi Levente, Egészségtudományi Kar

Leon Ennen, Általános Orvostudományi Kar

Fegyveres Mátyás, Általános Orvostudományi Kar

Gálli Kevin, Általános Orvostudományi Kar

Hannes Niclas Weber, Gyógyszerésztudományi Kar

Horváth Milán, Általános Orvostudományi Kar

Dr. Kovács Gergely Ágoston, Általános Orvostudományi Kar

Kovács Márton Ádám, Általános Orvostudományi Kar

Orbán István, Gyógyszerésztudományi Kar

Patrick Balthazar Cioc, Általános Orvostudományi Kar

Sipeki László, Gyógyszerésztudományi Kar

Soczó Kornél, Általános Orvostudományi Kar

Ürge József, Általános Orvostudományi Kar

A női röplabdacsapat tagjai

Balogh Borbála, Általános Orvostudományi Kar

Foltin Szófia, Általános Orvostudományi Kar

Horváth Irma, Általános Orvostudományi Kar

Mihály Dorka, Gyógyszerésztudományi Kar

Pataki Lili, Általános Orvostudományi Kar

Perényi Flóra, Általános Orvostudományi Kar

Riedl Alexa, Gyógyszerésztudományi Kar

Riesz Lili, Általános Orvostudományi Kar

Sápi Dorottya Jázmin, Általános Orvostudományi Kar

Simon Csenge, Gyógyszerésztudományi Kar

Szabó Júlia, Általános Orvostudományi Kar

Szrebro Barbara, Fogorvostudományi Kar

Tombor Bori, Általános Orvostudományi Kar

Varga Petra, Gyógyszerésztudományi Kar

Windisch Kinga, Fogorvostudományi Kar

A férfi labdarúgócsapat tagjai

Farkas Zalán, Általános Orvostudományi Kar

Fasang Lőrinc, Általános Orvostudományi Kar

Fenesi Péter, Általános Orvostudományi Kar

Kerkovits Tamás, Általános Orvostudományi Kar

Kiss Ábel, Általános Orvostudományi Kar

Kovacsics Márk, Általános Orvostudományi Kar

Kovács Balázs, Gyógyszerésztudományi Kar

Nagy Sebestyén, Általános Orvostudományi Kar

Oliver Voll Karlsen, Általános Orvostudományi Kar

Trauttwein Péter, Általános Orvostudományi Kar

Végh Ákos, Egészségtudományi Kar

Zsolnai Domos, Általános Orvostudományi Kar

Elismerésben részesültek:

a Cheerleader csapat tagjai

Botházi Orsolya, Általános Orvostudományi Kar

Demeter Adél, Általános Orvostudományi Kar

Halász-Berei Jázmin, Általános Orvostudományi Kar

Kelemen Bernadett, Egészségtudományi Kar

Kormányos Viktor, Általános Orvostudományi Kar

Korsós Dominika, Egészségtudományi Kar

Kosik Renáta Ivett, Egészségtudományi Kar

Lánczos Laura, Egészségtudományi Kar

Lovas Boglárka, Általános Orvostudományi Kar

Mertl Martin, Egészségtudományi Kar

Stéger Katalin, Gyógyszerésztudományi Kar

Szabó-Sipos Kalliszta, Gyógyszerésztudományi Kar

Váradi Orsolya, Általános Orvostudományi Kar

Elismerésben és Semmelweis Hőse kitüntetésben részesültek:

A Medikus Kupán részt vevő csapatok edzői

Balogh Noémi, a női röplabdacsapat edzője

Jánka Zsolt, a férfi kézilabdacsapat edzője

Dr. Jókai Mátyás, a férfi kosárlabdacsapat edzője

Kalanovics Balázs, a férfi vízilabdacsapat edzője

Karácsonyi Vazul, a női vízilabdacsapat edzője

Kéri Mózes, a női kézilabdacsapat edzője

Dr. Kovács Attila, a férfi röplabdacsapat edzője

Nagy-Kismarci Bence, a cheerleader csapat vezetője

Rimay István, a női és férfi labdarúgócsapat edzője

Weisz Miklós, a női kosárlabdacsapat edzője

Ezt követően a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokságon (MEFOB) részt vevő sportolókat díjazták.

Kiemelkedő teljesítményéért elismerésben és Semmelweis Hőse kitüntetésben részesültek:

Sportlövészet 

Szabó Bence, 3. helyezett

Vívás

Farsang Bernát, a férfi kardcsapat tagjaként 1. helyezett

Hanzl Lilla Zsófia, a női tőrcsapat tagjaként 1. helyezett

Nagy Kristóf, a férfi kardcsapat tagjaként 1. helyezett

Tóth Bertalan Ákos, a férfi kardcsapat tagjaként 1. helyezett, egyéniben 3. helyezett

Szurmai Laura, a női tőrcsapat tagjaként 1. helyezett, egyéniben 2. helyezett

Urbán Tamás Etele, a férfi kardcsapat tagjaként 1. helyezett

Wolf Eszter, a női tőrcsapat tagjaként 1. helyezett

Zadravecz Máté, a férfi kardcsapat tagjaként 1. helyezett

Zsoldosi Karolina, a női tőrcsapat tagjaként 1. helyezett, egyéniben 3. helyezett

Mezei futás

Dobó Eszter, női csapatban 1. helyezett

Varga Gréta Barbara, női csapatban 1. helyezett, női 5000 méteren 1. helyezett

Zatykó Luca, női csapatban 1. helyezett, női 5000 méteren 2. helyezett

Úszás

Andrási Katalin, 4×100 m női vegyes váltóban 3. helyezett

Andrási Zsófia, 4×100 m női vegyes váltóban 3. helyezett, valamint 50 m női hátúszásban 3. helyezett, és 100 m női hátúszásban 2. helyezett

Bíró Janka, 4×100 m női vegyes váltóban 3. helyezett

Fekete Dóra, 4×100 m női vegyes váltóban 3. helyezett

Kiss Boróka, 100 m női pillangó úszásban 3. helyezett

Nemes Boldizsár, 100 m férfi mellúszásban 2. helyezett, 200 m férfi vegyes úszásban 3. helyezett, valamint 50 m férfi mellúszásban 2. helyezett

Tubics Fanni, 100 m női pillangó úszásban 1. helyezett, és 50 m női mellúszásban 3. helyezett

Dzsúdó

Igaz Laura, női 57 kg alatti súlycsoportban, profi kategóriában 1. helyezett

Krüpl Georgina, női 63 kg alatti súlycsoportban, profi kategóriában 1. helyezett

Tenisz

Leiti Laura, női amatőr kategóriában 1. helyezett

Várkonyi Zsófia, női amatőr kategóriában 2. helyezett

Birkózás és grappling

Egyed Zsanett, női 53 kg-os súlycsoportban 3. helyezett

Hajba Szabolcs, férfi kötöttfogás -97 kg-os súlycsoportban 2. helyezett, férfi szabadfogás, -97 kg-os súlycsoportban 2. helyezett

Kimy Bravo Blanko, férfi amatőr nyílt -80 kg-os súlycsoportban 1. helyezett

Lele Zsombor Kristóf, férfi kezdő Gi grappling 62 kg-os súlycsoportban 2. helyezett

Lőrincz Zsombor, férfi amatőr nyílt 60 kg-os súlycsoportban 3. helyezett

Miklós Mátyás Balázs, férfi kötöttfogás -55 kg-os súlycsoportban 1. helyezett, férfi szabadfogás -57 kg-os súlycsoportban 1. helyezett, férfi kezdő NoGi grappling 62 kg-os súlycsoportban 3. helyezett

Pál Péter, férfi amatőr nyílt 70 kg-os súlycsoportban 3. helyezett, férfi kezdő Gi grappling 71 kg-os súlycsoportban 1. helyezett, férfi kezdő NoGi grappling 71 kg-os súlycsoportban 1. helyezett

Philip Uebele, férfi amatőr nyílt -80 kg-os súlycsoportban 3. helyezett

Pollok Julianna Clara, női kezdő NoGi grappling 53 kg-os súlycsoportban 1. helyezett

Sumin Cho, férfi kezdő NoGi grappling 71 kg-os súlycsoportban 3. helyezett

Zimonyi Barna, férfi szabadfogás 74 kg-os súlycsoportban 2. helyezett, férfi kezdő Gi grappling 77 kg-os súlycsoportban 3. helyezett, férfi kezdő NoGi grappling 77 kg-os súlycsoportban 1. helyezett

Sportmászás

Bajnok Botond Dániel, köteles, gyorsasági és csapat mászásban 2. helyezett

Briana Fletcher, csapat mászásban 2. helyezett

Saki Okamoto, boulder, köteles és gyorsasági mászásban 1. helyezett

Sudár Luca Édua, csapat mászásban 2. helyezett

Tóth Zsófia, köteles, gyorsasági és csapat mászásban 2. helyezett

Tájfutás

Biacs Zsófia, egyéniben 5. helyezett

Engi Lilien, női váltófutásban 3. helyezett, egyéniben 5. helyezett

Gerzsenyi Bodza, női váltófutásban 2. helyezett

Golda Eszter, női váltófutásban 2. helyezett, egyéniben 4. helyezett

További, MEFOB-on részt vevő egyetemi sportolók

Bak Zsuzsanna Mária, szkander sportágban bal kézzel a női 60 kg-os kategóriában 2. helyezett, jobb kézzel a női 60 kg-os kategóriában 2. helyezett

Bedi Zsófi, erőemelés sportágban 63 kg-os kategóriában 2. helyezett

Birher Ilona Mária, szkander sportágban bal kézzel a női 60 kg-os kategóriában 1. helyezett, jobb kézzel a női 60 kg-os kategóriában 1. helyezett

Dudás Dorottya, ergométer sportágban 2. helyezett

Gulyás Zóra, női 100 m gátfutásban 3. helyezett

Holpert Eszter Katalin, evezés sportágban 2. helyezett

Kádas Nikol Dominika, kajak-kenu sportágban, kétfős női kategóriában 200 méteren 1. helyezett

Dr. Kiss-Máté Csenge, fallabda sportágban 1. helyezett

Magyar Júlia, atlétika sportágban női 400 méteres síkfutásban 2. helyezett, női 800 méteres síkfutásban 3. helyezett

Néda Júlia, triatlon sportágban a női hallgatói csapattal 2. helyezett

Orbán Anna, triatlon sportágban a női hallgatói csapattal 2. helyezett

Polgár Panna Luca, duatlon sportágban 2. helyezett

Szamosi Viktória, országúti kerékpár sportágban kerékpár időfutam 3. helyezett

Szosznyák Emma, asztalitenisz sportágban csapatban 2. helyezett, párosban 3. helyezett

MEFOB-on részt vevő sportolók felkészítő edzői

András Miklós, asztalitenisz edző, a MEFOB edzői verseny győztese

Doharné Buczkó Anikó, az úszócsapat edzője

Dr. Juhász Dániel, az úszócsapat edzője

Lehel Zsolt, versenysport koordinátor

Katona László, sportmászás edző

Dr. Mensch Károly, a küzdősportok technikai vezetője

Pohorilyák István, birkózó edző

Tapodi Dániel, az úszócsapat edzője

Az ünnepség folytatásaként dr. Merkely Béla rektor és Várszegi Kornélia igazgató elismeréseket és Egyetem Hőse kitüntetéseket adott át a 2025-ös Európai Egyetemek Bajnokságán, a 2025-ös Egyetemi Világjátékokon, valamint a 2026-os téli olimpián részt vevő sportolóknak.

2025-ös Európai Egyetemek Bajnoksága

Taekwondo
Somogyi Anna, , kyorugi női tornán 3. helyezett

Mezei futás
Mérő Dominika, női sprintben 3. helyezett

Asztalitenisz
Borsi Eszter, női csapatban 11. helyezett
Pad Franciska, női csapatban 11. helyezett
Vi Viola Phan Ti Xuan, női csapatban 11. helyezett

2025-ös Egyetemi Világjátékok

Vívás
Spiesz Anna, női kard egyéni 2. helyezett

Atlétika
Molnár Csaba Levente, 400 méteres gátfutásban 12. helyezett

2026-os téli olimpiai játékok

Gyorskorcsolya
Somodi Maja Dóra
A milánói-cortinai téli olimpián a nők 1500 méteres rövidpályás gyorskorcsolya számában a B-döntőben ötödik lett, ezzel összesítésben a 12. helyen végzett.

További elismerésben és Semmelweis Hőse kitüntetésben részesültek

Ilyés Laura Vanda
úszás sportágban a 2025-ös Rövidpályás Európa-bajnokságon 200 m pillangóban 9. helyezett

Selmeci Dávid
bridzs sportágban az U 26-os nemzeti válogatott tagja

Dr. Skaliczky Andrea
íjászat sportágban a 2025-ös évben az év íjász sportolója lett, a 2025-ös Történelmi Íjász Világbajnokságon pedig aranyérmet szerzett

Az 1848-as ünnepség keretében odaítélt Jó tanuló-jó sportoló elismerő díjat szintén dr. Merkely Béla rektor és Várszegi Kornélia igazgató adta át.

Jó tanuló – jó sportoló

Victoria Leiti
Semmelweis Egyetem Sportklub végzős sportolója, a női teniszcsapat csapatkapitánya

Szily Anna Luca, ÁOK
A női hallgatók versenyében I. helyezést ért el a Spartan Muaythai Kupán (Nemzetközi verseny) elért győzelmével

Jójárt Réka Lili, ÁOK
A Tízevezős MEFOB-on 4. helyezett lett, ezzel a II. helyezést érte el

Som Petra, ÁOK
Semmelweis Egyetem Sport Klub színeiben a Kosárlabda MEFOB-on 4. helyen zárt csapatával, ezzel a 5. helyezett lett

Rektori Dicséretben részesültek azon csapatok edzői, melyek kiemelkedő helyezést értek el az idei versenyeken és játékokon. A díjakat dr. Merkely Béla rektor adta át.

Rektori Dicséretek

Doharné Buczkó Anikó, úszó edző

Jánka Zsolt, a férfi kézilabdacsapat edzője

Dr. Jókai Mátyás, a férfi kosárlabdacsapat edzője

Kalanovics Balázs, a férfi vízilabdacsapat edzője

Karácsonyi Vazul, a női vízilabdacsapat edzője

Dr. Kovács Attila, a férfi röplabdacsapat edzője

Rimay István, a női és férfi labdarúgócsapat edzője

Weisz Miklós, a női kosárlabdacsapat edzője

A 2026. évi meDEkrízis nemzetközi katasztrófa-orvostani versenyre való felkészítésben nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként:

Dr. Mártai István, tanszékvezető-helyettes, Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem-orvostan Tanszék

Dr. Mészáros István, főigazgató, Műszaki Főigazgatóság

Az ünnepség folytatásában a Medikus Kupa legkiemelkedőbb eredményt nyújtó játékosainak odaítélt dr. Szivós István-díjakat adta át dr. Merkely Béla rektor és Szívós Márton világbajnok magyar vízilabdázó.

Dr. Szivós István-díjban részesült

Wiebke Willebrandt (ÁOK)

A női labdarúgócsapat meghatározó játékosaként a torna kiemelkedő alakja volt. Teljesítményét jól mutatja, hogy a Medikus Kupán a gólkirályi címet is megszerezte, miközben a torna egyik legkomplexebb játékát nyújtotta. Wiebke védőként nemcsak stabilitást adott a hátsó alakzatnak, hanem támadásban is kulcsszerepet vállalt, hiszen hátulról indulva ő szerezte a legtöbb gólt is. Ez a kettősség rendkívül ritka és különleges teljesítmény.

Nagy-Varjas Balázs (ÁOK)

Sokoldalúságával és hozzáállásával emelkedik ki. Több poszton is bevethető, és minden helyzetben a csapat érdekeit tartja szem előtt. Nem feltétlenül a látványos megoldásai miatt, hanem következetes, alázatos munkájával érdemelte ki a jelölést. Többször sérülten is vállalta a játékot, és technikai tudásának köszönhetően ilyen helyzetekben is hasznos, sőt meghatározó játékos tudott maradni. Hozzáállása és a csapat iránti elkötelezettsége példaértékű.

Rajna Péter (ÁOK)

Közel 1,5 éve a vízilabdacsapat tagja. Már az első Semmelweis-mérkőzésen megmutatta, hogy lehet rá számítani. Egész évben meghatározó szerepkört tölt be a csapatban, igazi vezéregyéniségként képes játszani. Az idei Medikus Kupán többek között ő lett a legjobb játékos, emellett a gólkirállyal azonos számban 9-szer talált az ellenfél kapujába. 

Idén először díjazták a meDEkrízis 2026 nemzetközi katasztrófa-orvostani versenyen kimagasló eredményt elért hallgatókat, valamint felkészítő tanáraikat. A versenyen nyújtott kiemelkedő teljesítményükért elismerésben és Semmelweis Hőse kitüntetésben részesülnek:

meDEkrízis 2026 versenyzők és felkészítőik

Első helyezést értek el:

“Eye of the thai girl” csapat
Gazdig Olivér, ÁOK
Gelencsér Rebeka, ÁOK
Jakó Attila György ÁOK
Kettner Ádám, ÁOK
Néda Júlia, ÁOK

A versenyen nyújtott kiemelkedő teljesítményükért, amellyel 3. helyezést értek el:

Sine morbo/U9990 csapat
Andaházy Bence, ÁOK
Dalmadi Bálint, ÁOK
Feig Emma Zoé, ÁOK
Nyíri Dániel, ÁOK
Vörösvácki Eszter, ÁOK

Felkészítő tanáraik
Dr. Mártai István, tanszékvezető-helyettes
Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem-orvostan Tanszék

Dr. Mészáros István, főigazgató
Műszaki Főigazgatóság

Dr. Orosz Gábor, tanszékvezető-helyettes
Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem-orvostan Tanszék

Az ünnepség végén Várszegi Kornélia igazgató emlékplaketteket adott át a Medikus Kupa végzős hallgatóinak.

A Testnevelési és Sportközpont végzős díjában részesültek

Auguszt-Dóczi Balambér, ÁOK

Czeilinger Bálint, ÁOK

Csipán László, ÁOK

Kiss Márta, ÁOK

Kovács Dávid, ÁOK

Kovács Gergely Máté, ÁOK

Láncos Laura, Egészségtudományi Kar

Dr. Major Martin, Fogorvostudományi Kar

Mihály Dorka, Gyógyszerésztudományi Kar

Molnár Martina, ÁOK

Nagy Anna, ÁOK

Nagy Eszter, ETK

Perényi Flóra, ÁOK

Sáfár Orsolya, ÁOK

Soczó Kornél, ÁOK

Som Petra, ÁOK

Szabó Júlia, ÁOK

Torkos Lilla, ETK

Trauttwein Péter, ÁOK

Az ünnepi díjátadó végén levetítették az 53. Medikus Kupáról készült kisfilmet, majd fogadáson és a Hallgatói Önkormányzat által szervezett záróbulin vehettek részt a vendégek.

Tasnádi Róbert
Fotó: Barta Bálint, Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem