A Szenior Akadémia 14. szemeszterének negyedik előadását dr. Viola Árpád idegsebész, a Neurotraumatológiai Tanszéki Csoport vezetője, a Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ főigazgatója tartotta a leggyakoribb időskori fejsérülések megelőzéséről és ellátásáról.

Dr. Viola Árpád előadásában amerikai és magyarországi felmérések alapján bemutatta a traumás agysérülések előfordulását, kitérve arra, hogy 15 és 24 éves kor között a leggyakoribb, 45 év alatt pedig ez a leggyakoribb halálok. Hangsúlyozta, hogy a ’90-es évektől bevezetett ellátási protokollnak, illetve a sérüléseket rendszerező protokollnak köszönhetően a koponyasérültek halálozása 50-60 százalékkal csökkent. Bemutatta a koponya-agysérültek osztályozásának kritériumait, a sérültek ellátásának algoritmusát is. Hangsúlyozta, hogy idős korban gyakrabban alakulhat ki banális sérülés, elesés következtében is.

Dr. Viola Árpád elmondta, idősebb korban gyakrabban alakul ki koponya-, illetve agysérülés. Ennek egyik oka a reflexek lassulása, ami miatt többször fordul elő, hogy egy elesés következtében a fej éri először a földet. A másik ok az agytérfogat csökkenése, ami miatt az agyburok és az agyfelszín közötti ún. hídvénák kifeszülnek, így sérülés esetén nagyobb valószínűséggel szakadnak el, és okoznak vérzést – ismertette. Mint kiemelte, főleg idős korban jellemző, hogy akár banális sérülés, elesés miatt is kialakulhat súlyos, akár halállal végződő sérülés. A véralvadásgátlók hatásáról szólva egy saját kutatás eredményei is bemutatta, hangsúlyozva, hogy ezek a gyógyszerek nagyon sok beteg életét mentik meg vagy javítják az életminőségét, de baleset esetén – különösen, ha a gyógyszer nincs jól beállítva – a vérzés kockázata szignifikánsan nagyobb. A prezentációban dr. Viola Árpád részletesen bemutatta a sérülés következtében kialakuló koponyaűri vérzések típusait, ezek szövődményeit és a kezelési lehetőségeket is.

Névjegy

Dr. Viola Árpád a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, a PhD-képzést a Semmelweis Egyetem doktori iskolájában végezte el 2007-ben, elsősorban a sugársebészeti módszerek területén végzett vizsgálatokat. 2010-ben idegsebészeti szakvizsgát tett. A Semmelweis Egyetem Neurotraumatológiai Tanszéki Csoport vezetője, 2025-től a Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ főigazgatója.

Pogrányi Péter
Fotó: MTI

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.