A Szenior Akadémia 14. szemeszterének első eladását dr. Süveges Ildikó, a Szemészeti Klinika professor emeritája tartotta Az időskor leggyakoribb szemészeti problémái címmel. A prezentációban szó esett a szem életkorral járó elváltozásairól és az időskori szemészeti betegségekről, kialakulásukról és kezelési lehetőségeikről is.

Dr. Süveges Ildikó előadásában bemutatta a szemgolyó szerkezetét, kiemelve hogy egy alig több mint 2 cm átmérőjű körön belül milyen sokféle magasan differenciált szövet helyezkedik el. Ismertette a szemgolyó helyzetét a szemgödörben, valamint a szemizmok feladatát, és áttekintette, hogy a látásérzet miként jut el a szemből az agy tarkólebenyébe, ahol a különböző szintű látásmezők feldolgozzák azt.

A szem életkorral járó elváltozásai között szólt a szemhéj bőrének megereszkedéséről, a szemlencse rigiditásának növekedéséről, vagyis az öregszeműségről, és a könnyezés megváltozásáról. Az előadásban szó esett a száraz szem tüneteiről, és a Schirmer-tesztől, is, amivel a könnytermelés mennyisége vizsgálható, illetve a kezelési lehetőségekről is.

A szem időskori betegségeiről szólva dr. Süveges Ildikó a szürkehályogról, a zöldhályogról és az időskori makuladegenerációról beszélt részletesen. Ismertette a leggyakrabban ultrahanggal végzett szürkehályog-műtét menetét, amikor egy műlencsét ültetnek az eredeti lencse helyére. A zöldhályogról, vagyis a glaukómáról szólva elmondta, akkor alakul ki, amikor megnő a szem belsejében a nyomás, ami az érzékeny látóidegre nyomást gyakorolva súlyos látásromlást okozhat. Ez amiatt alakul ki, hogy a csarnokvíz nem tud elfolyni – mondta, hangsúlyozva, hogy a normális szemnyomás 15 és 22 Hgmm között van. Az előadó hangsúlyozta, hogy a zöldhályog szemcseppel, lézersebészeti vagy hagyományos sebészeti beavatkozással is kezelhető, attól függően, hogy milyen fokú az elváltozás. Végül az időskori makuladegenerációról esett szó. Mint dr. Süveges Ildikó hangsúlyozta, sárgafolt betegség esetén az éleslátás helyén sötét folt akadályozza a centrális látást. A betegség ritkán jelent teljes vakságot, a térlátás részben megmarad, de a betegek olvasni például nem tudnak – emelte ki.

Dr. Süveges Ildikó Debrecenben szerzett általános orvosi diplomát, majd az itteni Szemészeti Klinikán dolgozott közel 20 évig. Ezután a Szegedre került, ahol a Szemészeti Klinika igazgatója lett, 1992-től 2004-es nyugdíjazásáig pedig a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója volt. Kutatási területe a szaruhártya-betegségek irányába fordult, lézersebészettel foglalkozott, bizonyos technikákat ő alkalmazott Magyarországon először. Kezdetben szemészeti patológiával, később mikrosebészettel is foglalkozott. Számos szakmai díja mellett a Magyar Köztársaság tisztikeresztjének polgári tagozata és a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésekkel ismerték el munkáját. 

Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.