Dr. Fazekas Gábor előadásában áttekintette a rehabilitáció alapfogalmait. A terület jelentőségét azzal is érzékeltette, hogy a magyarországi kórházi ágyak mintegy 23 százaléka a rehabilitáció valamely formáját szolgálja. Kiemelte, hogy gyakran a fitnesz-wellness, illetve a krónikus betegápolás területeivel keverik össze, de valójában rehabilitáción azt a szervezett segítséget értük, amit a társadalom nyújt a fogyatékos embereknek, hogy megmaradt képességeikkel ismét elfoglalhassák helyüket a közösségben. A rehabilitáció összetettségét hangsúlyozva elmondta, hogy orvosi, nevelési, foglalkozási és szociális intézkedések tervszerű, együttes és összehangolt, az egyénre szabott alkalmazását jelenti. Az előadó kiemelte még az érintett személy aktív részvételét, a funkcionális szemlélet, valamint a multidiszciplináris megközelítés fontosságát is.
A stroke tüneteinek bemutatása után dr. Fazekas Gábor áttekintette a stroke utáni rehabilitációs programokat, és azt, hogy milyen szempontok alapján lehet egy programba felvenni a pácienst. A rehabilitáció elsődleges célja a neuroplaszticitás serkentése a terápia által – mondta el. Részletesen bemutatta a stroke utáni rehabilitáció elemeit, egyebek mellett a mozgásterápiát, logopédiát és nyelésterápiát. Kitért egyebek mellett az ergoterápiára, vagyis a funkcióképességek javítására, és az annak során használatos eszközökre is, valamint áttekintette a fejlett technológián, így a robotterápián alapuló rehabilitációs eljárásokat is.
Pogrányi Péter
Fotó: Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.