„Ahogy 9 évesen az Operaház színpadán állva fogom a diótörő babát, majd egy kézmodulatom után a függöny leereszkedik. Az a pillanat örökre velem marad” – idézte fel karrierje legemlékezetesebb pillanatát Verbőczi Noémi, aki a világ legjobb balett-társulataiban is táncolt, a legnagyobb nyomot mégis az hagyta benne, amikor első gyerekkori álma a Diótörő-előadással valóra vált. „Minden este ezért imádkoztam. Amikor aztán tényleg megkaptam életem első főszerepét, már gyerekfejjel éreztem, hogy ez egy meghatározó dolog. Megtanított arra, hogy napi szinten keményen kell dolgozni és mellé hinni is kell” – mesélte.
Közvetlen a családjában nincs orvos vagy táncos, de még csak sportoló vagy művész sem. „Szüleim egy matrac biomanufaktúra megálmodói és üzemeltetői több mint 30 éve – tőlük tanultam meg a kemény munka és kitartás fontosságát és azt a filozófiát, hogy ha valamit csinálunk, akkor azt csináljuk jól. A tánc iránti szenvedély így nem tőlük ered. Óvodában nővérem és barátnőim jazztáncoltak, de én ezt nem tudtam kiejteni 3 évesen, ezért azt mondtam, én is zsebtáncolni akarok” – mesél a kezdetekről. Tanárai láttak benne tehetséget és ő is élvezte a táncot, ezért kitartott emellett. Már az iskola negyedik osztályába járt, amikor művészeti tornatanára azt javasolta neki, felvételizzen a Magyar Táncművészeti Egyetemre. „Nem is regisztráltunk előre, édesapámmal egy szombaton csak felültünk a motorra. Azt se tudták, ki vagyok és mit akarok, de lehetőséget adtak, hogy megmutathassam magam. Édesapám elmondása szerint a felvételi után kijött a rektor és bekiabálta a szülők alkotta tömegbe, hogy Verbőczi Noémi szüleivel szeretne beszélni. ’Nekünk kell ez a kislány’ – állt apa elé” – idézte fel. Mint honlapunknak elmondta, szüleinek kezdetben voltak fenntartásai a balettkarrierrel, mint életpályával kapcsolatban, de végül áldásukat adták a választására. Ekkor, 9 évesen kezdhette el a Magyar Táncművészeti Egyetem tízéves képzését.
Verbőczi Noémi szerint hatalmas megterhelés volt az általános iskola, majd a gimnázium mellett párhuzamosan balettképzésre is járni, a szorgalom mellett rengeteg kitartásra volt szüksége. A balettóra reggel 8-kor kezdődött, de ő már 7 órakor a teremben volt, hogy a bemelegítsen és beletegye azt a pluszmunkát, amely nélkül a balettban nehéz előrejutni. Délután 2-ig tartottak a szakmai órák, ezután estig iskolában volt, majd pedig kezdődött az éppen aktuális előadás próbája. „Magam sem értem, hogy tudtam kitűnőre érettségizni, miközben akkor már a legnagyobb világversenyeken léptem fel” – tette hozzá. Arra a kérdésre, mi szükséges ahhoz, hogy valakiből hobbi táncos helyett hivatásos balerina legyen, azt felelte, ez egy összetett, soktényezős egyenlet.
Kell hozzá természetesen adottság, de jól is kell bánni azzal, amit a Jóisten adott. A másik fontos dolog a kőkemény munka. Kellenek példaképek és kell az a plusz is, ami nem rajtad múlik. Nevezhetjük áldásnak vagy szerencsének, de ez is elengedhetetlen a sikerhez
– magyarázta.
A Magyar Táncművészeti Egyetem elvégzése után Verbőczi Noémi előtt több lehetőség is nyitva állt. „Felvettek a Magyar Állami Operaházba, a Monte Carlo-i és a drezdai balett-társulatba is. Végül Drezdát választottam, majd egy szezon után szerződtettek a Stuttgart Balettbe, amely akkor a világ harmadik legjobb balett-társulataként tartottak számon. Hatalmas megtiszteltetés volt, mert 10 éve táncolhatott itt legutoljára magyar táncművész. Elképesztően boldog voltam – közben pedig borzasztóan boldogtalan. Balett-táncosként az embernek macskát tartani sincs ideje, nemhogy ápolni a családi, baráti kapcsolatait, pedig nekem ezek nagyon fontosak. Sőt, úgy éreztem, fontosabbak annál, hogy a balett oltárán mindent feláldozzak. Sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy egy életem van, és annak ellenére, hogy a balett csúcsára jutottam, nem szerettem volna úgy leélni az életem, hogy egyedül a táncnak van benne hely. Három éves koromtól ezt csináltam, de egyik reggel megszületett bennem a döntés, hogy abbahagyom” – világított rá élete egyik fordulópontjára.
„Felmondtam, hazajöttem és egyből úgy éreztem, muszáj valamit kezdenem magammal – de egész addig szinte csak a balettnak éltem, így nem volt könnyű kitalálni, merre tovább. Több dologba is belefogtam, bébiszitterkedtem, sőt még takarítóként is dolgoztam. Végül úgy döntöttem, újraérettségizem és 2019-ben jelentkeztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának gyógytornász képzésére. Úgy éreztem, ez állhat a legközelebb a baletthoz, így kicsit ebben a világban tudok maradni, de másként – ezúttal úgy, hogy segítek másoknak. Így találtam el a táncmedicinához” – magyarázta.
Tanulmányait tekintve a Semmelweisen végzett OTDK-kutatására a legbüszkébb: a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékeinek egyensúlyát fejlesztette. „Egy rövid ideig Kubában is tanultam egy táncművész ösztöndíjjal, és magam is megtapasztalhattam, hogy a kubaiak természetüknél fogva elképesztően jól forognak. Itthon is vannak néhányan, akik kiemelkedően jók ebben, de nem ez a többség. Én azt vizsgáltam, ez a képesség mennyire fejleszthető egyensúlytréninggel – a kutatásaim pedig azt mutatták, hogy szignifikáns javulás érhető el” – húzta alá. Megnyerte a TDK-t, sőt, Nívó-díjat, Szakmai Nívó-díjat és Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társaságának Különdíját is elnyerte vele, majd az OTDK-n is első helyen végzett. A kutatás az Új Nemzeti Kiválósági Program kiemelt támogatásával valósulhatott meg. Később Kerpel Fronius Ödön Tehetséggondozó Program ösztöndíja révén eredményeit az Egyesült Államokban is bemutathatta és kiemelkedő tanulmányi és szakmai eredményei elismeréseként a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíját is elnyerte. „Az egyetem Innováció Központjának köszönhetően juthattam el először Ausztráliába. Gyerekkoromban arról álmodtam, hogy a Sydney-i Operaházban leszek szólista, de soha nem volt lehetőségem oda felvételizni. A Semmelweis támogatásával viszont kijuthattam, így úgy éreztem, ez az álom is valóra válik – igaz, nem táncosként, de gyógytornászként ott dolgozhattam az Australian Ballet gyógytornász csapatával – emlékezett vissza.
Ausztráliában felfigyelt rá a Progressing Ballet Technique (PBT) vezetője. Ez egy, a gyógytorna alapjain nyugvó, balett-táncosokra kifejlesztett technika, melynek célja a balett-specifikus fejlesztés, rehabilitáció és sérülésmegelőzés, mely szem előtt tartja a balettosokat érő, extrém és természetellenes terhelést. Verbőczi Noémi ennek a technikának lett az európai felelőse, képviselője és mesteroktatója. Magyarországon közel száz embert képzett már ki erre, de rendszeresen járja a világot is továbbképzéseket tartva. „Idő kellett, hogy ismét jóba legyek a tánccal, mert a balett fizikailag, és mentálisan is rendkívül megterhelő, és fel kellett dolgoznom minden gyönyörű és nehéz részével együtt. De rájöttem, hogy nem tudok és nem is akarok teljesen elszakadni a gyökereimtől. Felismertem, mekkora lehetőség rejlik abban, hogy mivel magam is táncos voltam, gyógytornászként valóban segíteni tudok más táncosoknak” – mutatott rá.
Mint elmondta, nem bánta meg, hogy balett-táncos lett, ma se csinálná másképp. Leginkább az előadások végi taps, tehát az instant visszajelzés hiányzik neki, hogy a munka, amit elvégzett, jó. Mára megtanulta az apróbb dolgokat is értékelni: „Végre van időm magamra, a barátaimra, a családtagjaimra. Vasárnap neki tudok állni órákig főzni a nagyi-féle húslevest, leülhetek olvasni, de elkezdtem kötni is. Táncosként ilyenekről nem is álmodhattam, heti hét nap, reggeltől estig a színházban voltam. A munkám miatt most is sokat utazom, és ha nem is kapok olyan hangos visszajelzést, mint a taps, de hatalmas öröm látni, hogy valaki a munkámnak köszönhetően láthatóan és látványosan fejlődik.”
Verbőczi Noémi jelenleg az ÁOK másodéves hallgatója. Mint elmondta, azért jelentkezett az általános orvosi képzésre, mert szeretne igazán segíteni és ehhez úgy érzi, még többet kell tanulnia és kutatnia. “Maximalista vagyok, ezért igyekszem az élettől kapott feladataimat a lehető legjobban elvégezni. Bár dolgozom azon, hogy a tökéletességre való törekvésemet megszelídítsem, mégis úgy éreztem, hogy az orvoslás felé vezet tovább az utam. A gyógytorna elsősorban a mozgásszervi rendszerrel foglalkozik, az ember azonban ennél sokkal több. Szeretném az emberi testet – különösen a táncost – komplex módon, a maga teljességében látni” – magyarázta.
Hozzátette: az a hosszú távú célja, hogy minél több, testileg-lelkileg egészséges táncost neveljenek itthon és külföldön is.
„Jelenleg úgy érzem, hogy tanulmányaimban, munkámban, és életem mostani szakaszában is jó helyen vagyok. Azon dolgozom, hogy a helyzetemből és a lehetőségeimből a lehető legtöbbet hozzam ki” – fogalmazott.
Szabó Ádám
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem; Star Network, dm Kft.; Gregory Bratardon
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
