A 255 éves Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara (FOK) és Gyógyszerésztudományi Kara (GYTK) 70, az Egészségtudományi Kara (ETK) pedig 50 évvel ezelőtt jött létre önálló karként. A jubileumok alkalmából számos eseménnyel készülnek, amire jelenlegi hallgatóikat és az alumni közösséget is várják. Cikkünkben kiemeltünk néhány fontosabb mozzanatot a három kar történetéből, valamint ízelítőt adunk a jubileumi programokból.
Fogorvostudományi Kar

A fogászat egyetemi oktatása több mint 180 éves hagyományokkal rendelkezik Magyarországon. A mai értelemben vett modern képzés indulásának időpontja 1890-re tehető, amikor megnyílt az Egyetemi Fogászati Intézet. Az addigi elméleti képzést a gyakorlati oktatás előtérbe kerülése követte. 1909-ben felépült és megnyílt az akkori Európa egyik legjobban felszerelt fogászati klinikája, a Stomatológiai Klinika. Ennek szerkezete, teljes berendezése az oktatás, a szakorvosképzés szempontjainak maximális figyelembevételével készült. 1947-től a fogászat kötelező tantárgyként szerepelt az orvosképzésben. 1952 szeptemberében megindult az új típusú fogorvosképzés az arra ekkor egyedül alkalmas Budapesti Orvostudományi Egyetemen. 1955-ben megalakult az önálló Fogorvostudományi Kar (FOK), mely ekkor még csak egy klinikával rendelkezett. 1959-ben az oktatást az egyedül ellátó Stomatológiai Klinika mellett három másik tanszék is létesült, a Konzerváló Fogászati, a Fogpótlástani és a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika, aztán újabb szervezeti egységek jöttek létre, jelenleg összesen 11 tanszék és klinika tartozik a karhoz. Az Oktatási Centrumot 2007-ben adták át a Szentkirályi utcában. A magyar nyelvű képzés mellett jelentős a külföldi diákok képzése is. Az elmúlt 70 évben 7687 hallgató vehette át a karon fogorvosdoktori diplomáját, ebből közel másfél ezer volt a külföldi, akik 36 nemzetet képviseltek. A graduális képzés mellett az utóbbi években jelentős eredményeket értek el a szakorvosképzés és továbbképzés területén is: a Szak- és Továbbképzési Titkárság Magyarországon egyedülálló teljesítményével elnyerte az Európai Közösség elismerését is. A kar a 2022/23-as tanévben indította el a hároméves Digitális fogászati tervezés alapszakot levelező rendszerben.

A Fogorvostudományi Kar kétnapos rendezvénnyel ünnepli önálló karrá válásának 70. évfordulóját, amire jelenlegi és volt, hazai és külföldi hallgatókat, a kar munkatársait, a fogorvosszakma hazai és külföldi oktatóit, kutatóit, művelőit egyaránt várják. A 2025. szeptember 26-27-én a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben megtartandó ünnepség keretében tudományos ülést, könyvbemutatót, továbbá jubileumi díszoklevél-átadó ünnepséget és gálavacsorát is szervez a kar dékáni hivatala és az Alumni Igazgatóság. A program keretében bemutatják a megújult és kibővített FOK Oktatási Centrumot is. Dr. Gerber Gábor dékán elmondta, hogy a FOK-on az Általános Orvostudományi Karról 1953-ban átjelentkezett hallgatókból álló első évfolyam 1955-ben végzett. „A különleges évforduló alkalmából szeretnénk megünnepelni a kar eddigi történetét és felvillantani néhány jövőbeli elképzelésünket is. Legyen ez az ünnepi év alkalom arra, hogy hidat építhessünk a múlt, a jelen és a jövő fogorvosképzése között” – tette hozzá a dékán, aki szerint a kerek évforduló apropóként szolgál arra, hogy visszatekintsünk és tisztelegjünk az elődök emléke előtt. „A hetven év már kellő távlatot ad ahhoz, hogy felmérjük a fogorvosképzés múltját, jelenlegi helyzetét és a kart is pozicionálhassuk a hazai és a külföldi fogorvosképzés porondján: a 2024. évi Shanghai Ranking szerint a világ 300 legjobb egyeteme között van a Semmelweis Egyetem a fogorvostudomány szakterületen” – hangsúlyozta dr. Gerber Gábor.

Gyógyszerésztudományi Kar

Amikor a Nagyszombati Egyetem 1769-ben orvosi fakultással bővült, már akkor ennek hatáskörébe került a gyógyszerészi képesítés. Nők számára a gyógyszerészi pályára lépés lehetősége 1895-ben nyílt meg. Az 1940. évi reform fontos változást hozott: az egyetemre közvetlenül iratkoztak be a hallgatók az érettségi után és csak az egyetemi tanulmányaik alatt vagy azok után került sor a gyógyszertári gyakorlatra a közforgalmú gyógyszertárakban (korábban ugyanis érettségi után kellett gyakorlatot elvégezni). Az önálló Gyógyszerésztudományi Kart (GYTK) 1955 őszén kezdték szervezni, a Kari Tanács első alakuló ülésére decemberben került sor. Az 1972-ben életbe lépett oktatási tanterv jelentősen növelte a gyakorlati órák arányát. Külön tárgyként kerültek a tantervbe a biokémiai, továbbá a biológia keretében egy félévben az anatómiai ismeretek. Kiemelt hangsúlyt kapott szaktantárgyként a gyógyszerésztechnológia, gyógyszerellenőrzés, gyógyszerhatástan és toxikológia, farmakognózia és a gyógyszerügyi szervezés. 1988-ban a Gyógyszerésztudományi Karon elindult az első angol nyelvű évfolyam és a képzés öt évre bővült. Jelenleg a GYTK-n a graduális képzésben mintegy 800 hallgató tanul, a nemzetközi hallgatók aránya 28 százalék.

Dr. Antal István dékán a kar közelmúltbeli eredményei közül kiemelte, hogy a hallgatók már a gyakorlatorientált oktatást előtérbe helyező kurrikulumreform keretében tanulhatnak, így az erős elméleti alapok mellett kellő gyakorlati tudást és szemléletet is szereznek, ami elengedhetetlen a dinamikusan fejlődő gyógyszerészethez kapcsolódó hivatás szakterületein. Emlékeztetett, hogy a Farmakológiai és Gyógyszerkutatás-fejlesztési Központ jelentős szereplő a kutatás-fejlesztésben, illetve hozzátette, hogy a nemrég létrejött Richter Tanszék, valamint az Ipari Gyógyszertechnológiai Tanlabor szintén a karon fikolyó innovációt, valamint a gyógyszeripari kapcsolatokat erősíti. Dr. Antal István hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt évben a karhoz kapcsolódó D1-es közlemények száma csaknem megháromszorozódott. Emellett kiemelte, hogy a Shanghai Ranking oktatási rangsor a top 100-ba sorolja az egyetemet gyógyszertudományok területén. A dékán szerint jelentős eredmény, hogy a nemzetközi hallgatók egyre több országból jelentkeznek a képzésre.

A jubileumi ünnepségről szólva dr. Antal István elmondta, hogy mivel az önálló GYTK első kari ülése 1955. decemberében történt meg, ezért ők a 70 éves fennállást  december 13-án a Nagyvárad téri Elméleti Tömb dísztermében, egész napos rendezvényen ünneplik. A részletes program még szervezés alatt áll, a rendezvényre a jelenlegi és volt hallgatók mellett olyan jeles alumnusokat is meghívnak, akik a szakmájukban jelentős eredményeket értek el. A Magyar Gyógyszerészi Kamara, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ is képviselteti magát, amely szervezetek mindegyikében számos itt végzett egykori hallgató helyezkedett el és épített karriert. Az ünnepség mellett egy jubileumi könyvet is kiadnak, továbbá egy kisfilm is tervben van, amelyek bemutatják a kar múltját és jelenét.

Egészségtudományi Kar

A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának jogelődje a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem (HIETE) főiskolai kara, amely 1956. január 1-jén kezdte meg működését az Orvostovábbképző Intézetet (OTKI) részeként. 1973-ban az Elnöki Tanács az OTKI-t egyetemi rangú felsőoktatási intézménnyé nyilvánította. Az orvos, gyógyszerész és orvosi pszichológus szakképzés és továbbképzés mellett feladatul kapta az egészségügyi intézmények vezetőinek és főorvosainak vezetőképzését. Ekkor alakult ki az Egészségügyi Főiskolai Kar felállításával a kétkarú tagozódás. Az új karon folyt a főiskolai végzettségű egészségügyi dolgozók képzése, az Orvostovábbképző Karon pedig az orvosok és gyógyszerészek továbbképzése. Az Egészségügyi Főiskolai Kar 1975. szeptember 2-án tartotta első tanévnyitó ünnepségét. Közel két évtizeddel később, 1994 decemberében az intézmény Kari tanácsa kinyilvánította szándékát az akkori Semmelweis Orvostudományi Egyetemhez történő integrálódásról. Ez végül 2000-ben történt meg, az egyetem akkor vette fel mai nevét és lett Semmelweis Egyetem.

Az Egészségtudományi Kar (ETK) ma az egyetem második legnagyobb kara, amely az egészségtudományi képzések legszélesebb palettájával rendelkezik Magyarországon. 2022-ben adták át az új, Kossuth Zsuzsannáról elnevezett épületszárnyat, amelyben két nagy előadóterem, laborok és a gyakorlati képzést támogató tantermek találhatóak. Az épület tervezésénél a tanulói közösségi terek kialakítására is nagy hangsúlyt helyeződött. A sokszínű és pezsgő környezetet a kar mintegy 4600 hallgatója ­– köztük a több mint 70 országból érkező nemzetközi hallgató – garantálja. A kar oktatói az oktatási feladatok mellett több mint 100 kutatási projektben vesznek részt az orvos-, egészség- és társadalomtudományok széles területén. Az ETK saját, angol nyelvű, open access folyóirattal is rendelkezik Developments in Health Sciences (DHS) néven.

Bednárikné dr. Dörnyei Gabriella dékán elmondta, hogy az 50 éves fennállását november 26-án ünnepli a kar. A program még nem végleges, de a tervek szerint lesz többek között pódiumbeszélgetés, ahol a régi vezető oktatók és az új tanszékek is képviseltetik magukat. Emléktáblát avatnak dr. Forgács István professor emeritus előtt tisztelegve, és többek között országos rajzpályázatot is hirdettek általános- és középiskolásoknak az egészségtudományi szakdolgozók mindennapjai témában. Jubileumi évkönyv is készül és az ünnepi esemény a Medikus Zenekar koncertjével zárul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kar minden érdeklődőt szeretettel vár az ünnepségre.

Keresztes Eszter
Fotó: Barta Bálint, Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.