A Zöld Egyetem Projekt 2025. tavaszi félévi első, tantermen kívüli eseménye a március végi Vintage Market volt, amelyen több száz hallgató és egyetemi dolgozó vett részt. A rendezvény apropójából Miklós Renáta Dalma adott a számot a 30 fős csapat eredményeiről. A negyedéves gyógyszerészhallgató mintegy két éve vette át a projekt vezetését Nagy Imre Richárdtól, a projekt egyik ötletgazdájától és mozgatórugójától.
A Zöld Egyetem Projekt a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) keretein belül, hattagú vezetőséggel működik, többek között logisztikai, tantárgyi és média koordinátor közreműködésével, hiszen a projekt tevékenysége a HÖK közösségimédia-felületein is megjelenik. A kezdeményezésben részt vevő további több mint húsz hallgató az egyetem valamennyi karát képviseli. A tematikus programokon túl a csoport rendszeresen kitelepül a hallgatói eseményekre is, legyen az a Semmelweis Karnevál vagy épp a gólyatábor, ahol fenntartható ajándékokért, például repohárért vagy bambusz étkészletért lehet játszani.
Az eseményeink mindhárom nyelvi program hallgatói részére nyitottak. Tapasztalataim szerint a nemzetközi hallgatók aktív résztvevői valamennyi zöld rendezvénynek
– árulta el Miklós Renáta.
A projektvezető kiemelte, hogy a kezdeményezés két kreditet érő választható kurzusként indult 2021-ben, mára pedig olyan széles spektrumot ölel fel, mint a Nyári Egyetem tematikus napja, különféle vásárok, közösségi programok, vagy épp figyelemfelhívó kampányok. A projekthez kapcsolódó közösségimédia-felület, amely köré több mint 2500 fős, jelenlegi és volt hallgatókból álló online – és offline – közösség szerveződött, lehetővé teszi a naprakész tájékoztatást, illetve itt hívják fel a figyelmet olyan zöld és fenntartható témákra is, mint a szelektív hulladékgyűjtés vagy a vadvilág védelme. Ilyenkor egyúttal olyan hétköznapi, könnyen megvalósítható ötleteket is megosztanak, amelyekkel bárki tehet a környezet védelméért, például a kulacshasználattal, amely mára sokkal elterjedtebbé vált, mint amikor Miklós Renáta még elsőéves hallgató volt.
A program egyik zászlóshajó rendezvénye a Zöld Egyetem Nap, amely tavaly debütált a 6. Nyári Egyetem nulladik napjaként, két nyelven, 24 előadóval. A rendezvény sikerén felbuzdulva a zöld tematikáról idén már a Nyári Egyetem programjának részeként, az első napon hallgathatnak előadásokat a résztvevők.
Mindezek mellett a „Zöld Egyetem – A környezetünkért, közösen” választható kurzus továbbra is szerves eleme maradt a projektnek. A tantárgyra meghirdetett 150 hely általában kevesebb, mint egy perc alatt betelik. Az idei tavaszi szemesztertől a gyakorlati foglalkozást magyar és angol nyelvű előadások egészítik ki a zöld tudatosság különféle aspektusairól az aktivizmustól a természetfotózáson át a fenntartható divatig. A tantárgyra 80 magyar nyelvű, valamint 50 angol és 20 német nyelvű képzésre beiratkozott hallgató jelentkezhet, a teljesítéséhez pedig két gyakorlati alkalmon és egy előadáson kell részt venni. A gyakorlati foglalkozások általában angol nyelven zajlanak, ami egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy a három képzési nyelven tanulók egymással is megismerkedhessenek.
Az egyik ilyen előadáson kívüli foglalkozás, amelyhez nemcsak a tantárgyat felvevők, hanem bárki csatlakozhat, az a tavasszal induló túrázás, többnyire a Budai-hegyekben.

Szintén kültéri program a közösségi kertészkedés, ami a Parkfenntartási Igazgatósággal, mint legfőbb partnerrel együttműködve valósul meg. Ennek keretében rendszerint magaságyásokat alakítanak ki, vagy megszépítik valamelyik kollégium udvarát. Ennek egyik legutóbbi példája volt néhány hónappal ezelőtt egy kültéri edzőpark átadása is, amely a Kollégiumok Igazgatósága és a Zöld Egyetem Projekt együttműködésében, a HÖK szervezésében valósult meg. Az ilyen jellegű törekvéseknek többek között az is a célja, hogy környezettudatosabbá varázsolják a közösségi tereket. Ennek részeként az egyetem területén eddig több száz szelektív hulladékgyűjtőt telepítettek, de tervezik az Elméleti Orvostudományi Központ (EOK) könyvtára melletti ivókút és vízvételi hely felújítását is.
Az egyetemi polgárok támogatásán és tereinek fejlesztésén kívül a Zöld Egyetem Projekt a közösségi szerepvállalásra is figyelmet fordít. Rendszeresen szerveznek szemétszedést, tavasszal egy országos kampányba is bekapcsolódnak.
Jessica a német nyelvű képzés másodéves orvostanhallgatója. „Mivel sok olyan holmim van, ami már vagy nem tetszik, vagy nincs rá szükségem, ezért azt gondoltam, a vásár jó alkalom lenne arra, hogy új gazdát keressek nekik. Először veszek részt zöld egyetemes eseményen, de korábban már sokat hallottam róla. Saját magam is gyakran veszek second hand termékeket. Tudatosan vásárolok élelmiszert, helyi és szezonális termékeket részesítek előnyben” – árulta el.
A közösségi közlekedés fontos eleme Nilofer Bunyadi környezettudatosságának. Rendszeresen választ használt ruhákat, saját korábbi kedvenceit pedig online felületeken is értékesíti. „Először jöttem a Vintage Marketre, tegnap láttam a ‘studentsofsemmelweis’ Instagram oldalon. Kíváncsian várom, hogyan fog sikerülni” – nyilatkozta a másodéves orvostanhallgató.
Idén már harmadik alkalommal tartották meg a zöld egyetemi gardróbvásárt, amelyen immár a hallgatók mellett egyetemi dolgozók is árulhatnak, csökkentve az ökológiai lábnyomukat. Az esemény során felgyülemlő ruhaadományokat egy anyaotthonnak adják, ezzel is példázva a Zöld Egyetem Projektet jellemző társadalmi tudatosságot.
Szabados-Dőtsch Judit
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem, Ruha Midián – Hallgatói Önkormányzat; borító: Ruha Midián
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.