„A hungarikumként számon tartott Pető-módszer szimbolikus otthonában tanuló és dolgozó kollégák nap mint nap tanúságot tesznek áldozatkészségükről. Odaadással és alázattal végzik munkájukat, amellyel a központi idegrendszeri károsodással küzdő gyerekek számára adnak esélyt arra, hogy a bennük rejlő lehetőségeket kibontakoztassák, és ezáltal teljes életet élhessenek” – fogalmazott köszöntőjében dr. Merkely Béla. A rektor elmondta: a Pető András Kar a Semmelweis Egyetem legfiatalabb kara, amely 2017 óta része és fontos építőköve egy olyan intézménynek, amely szakterületén nemcsak hazánk és a régió legkiválóbb felsőoktatási intézménye, de a világ élvonalába is tartozik.
A Semmelweis Egyetem neve egy nagyon értékes nemzetközi védjegy, ahogy ’petősnek’ lenni is különleges megtiszteltetés világszerte. Az itt dolgozók és tanulók Pető András örököseiként gyarapítják és adják tovább azt a különleges tudást, ami az egész egyetem, és az egész világ számára igazi kincs
– tette hozzá.
Dr. Merkely Béla felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt nyolc évben az egyetem és a PAK együttműködése kölcsönös előnyöket jelentett, hiszen szövetségesként együtt erősítik egymást az oktatás, a kutatás és a gyógyítás területén egyaránt. „Rektorként nagy öröm számomra, hogy közösen jelentős infrastrukturális fejlesztéseket valósíthattunk meg. Említhetjük a Kútvölgyi úti épület energetikai korszerűsítését és az itteni igazgatási szint részleges és a díszterem teljes felújítását, vagy a Villányi úti sportpálya, rendezvénytér kialakítását. Ebbe a sorba illeszkedik a most elkészült fejlesztés, amely több mint 500 négyzetmétert érint, és egyebek mellett oktató területeket és közösségi teret is magába foglal. A csaknem 150 milliós beruházás jelentősen javítja a konduktív pedagógia fellegvárában folyó különlegesen értékes oktatás technikai körülményeit is, ezáltal megkönnyítve az itt tanulók és oktatók mindennapjait” – húzta alá. Hozzátette: az elmúlt években fejlesztéseik kiemelt szempontja volt a hallgatói terek megújítása, vonzóbbá tétele, hogy a hallgatók kiválóságához méltó, inspiráló környezetet teremtsenek.
„Szinte már rutinszerűen állunk itt, hiszen nem telik el úgy fél év, hogy ne adnánk át valamit” – emelte ki beszédében dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea.
A PAK dékánja a felújítást részletezve elmondta, a bruttó 146 millió forintos központi forrásból 520 négyzetmétert tudtak renoválni; ebből 315 négyzetméter új oktatóterületet hoztak létre, 108 négyzetméter közösségi teret, 32 négyzetméter szertárt és 65 négyzetméter egyéb funkciójú teret, melybe nyolc teljesen felújított mosdó is beletartozik.
Öt olyan szemináriumi termet alakítottak ki, melyekben összesen 150 hallgató fér el, ezek a legkorszerűbb oktatástechnikai eszközökkel, például okostáblával is felszereltek, a falai pedig hangszigeteltek, ezekre a módszertani oktatásból adódó nagyobb zaj miatt volt szükség. A látvány mellett a termek teljes gépészetét is átalakították.
Beszédében a dékán köszönetet mondott az egyetem vezetésének, valamint a felújítással megbízott Pesti Építő Zrt.-nek is. „A ránk bízott két campust, a Villányi útit és Kútvölgyi útit is jó házigazdaként nemcsak rendben tartjuk és megőrizzük, de igyekszünk fejleszteni is” – mutatott rá. Hozzátette: a most átadott felújítással gyakorlóterületük portfóliója is bővült, hiszen kialakítottak egy felnőtt nappali foglalkoztatót is – ebben azoknak a 21 év felettieknek is tudnak foglalkoztatásokat tartani, akiknek eddig erre nem volt lehetőségük.
Az eseményen került sor Huszár Ildikó festményeinek ajándékozási ünnepségére is. „A Pető András Karon nemzetközi viszonylatban is egyedülálló pedagógiai eszközökkel életminőséget javítanak. A mindennapi élet kihívásainak leküzdése itt valóban embert próbáló feladat. Konkrétan kifejezni nehéz lenne, mit érezhetünk e különleges munka kapcsán. Huszár Ildikó festményei talán segítenek a szívünkben megfogalmazni, ami megfogalmazhatatlan” – emelte ki beszédében Freundné Varga Edina művészeti szakértő. Mint elmondta, a PAK-nak ajándékozott alkotások nem csupán festmények, hanem szívet melengető, jókedvet és bizakodást sugárzó üzenetek is. „A meleg vörösek árnyalatai, az ég felé irányuló gesztusok lendületbe hozzák érzelmeinket. Felfedezhetünk konkrét természeti formákat is, de az is különleges perspektívába vezet. A gesztusokkal körbetáncolt vásznak a váratlanba, az ismeretlenbe, az eldöntetlenbe kalauzolják a nézőt. Ugyanakkor felkeltik a vágyat, hogy a hiányt képzeletünkkel töltsük ki” – mutatott rá. Hozzátette: a festmények olyan inspirációt hoznak majd a közösség életébe, amely erőt és reményt adhat mindazoknak, akik nap mint nap megfordulnak itt.
A művész nyolc képe a B épület földszintjén, a felnőtt életviteli program területén díszítik a falakat.
Szabó Ádám
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.