A Szenior Akadémia 11. évadának hetedik előadását dr. Rényi-Vámos Ferenc, a Semmelweis Egyetem Országos Onkológiai Intézet (OOI) bázisán működő Mellkassebészeti Klinikájának igazgatója tartotta. Szó esett egyebek mellett a magyar tüdőtranszplantációs programról, a modern mellkassebészetről, a lézeres tüdőműtétekről, az ECMO-kezelésről, illetve a Da Vinci robot előnyeiről is. 

Dr. Rényi-Vámos Ferenc, a Semmelweis Egyetem Országos Onkológiai Intézet (OOI) bázisán működő Mellkassebészeti Klinikájának igazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy jól működő tüdőtranszplantációs program a kelet-közép-európai régióban csak néhány országban van, ezek egyike Magyarország, ahol az európai élvonalnak megfelelő színvonalon folynak a beavatkozások. Mint emlékeztetett, a hazai program egy igazi példaértékű európai együttműködés eredménye. Az első magyarországi tüdőtranszplantáció 2015-ben történt a Semmelweis Egyetem és az OOI együttműködésével, amelyet dr. Rényi-Vámos Ferenc és dr. Lang György közösen végzett el. Ezt megelőzően a hazai betegek tüdőtranszplantációját Bécsben végezték, a magyar csapat is itt készült fel az első beavatkozásra. „Az első három év után a magyar program teljesen önállósodott, most pedig már mi tudjuk fogadni más kelet-európai országok betegeit – mutatott rá.

Beszélt az ECMO (műtüdő)-kezelések fontosságáról is, kiemelve, hogy a tüdőátültetések során megszerzett ECMO-s (extrakorporális membránoxigenizáció) tapasztalatokat kiemelkedően tudták használni a hazai szakemberek a legsúlyosabb, műtüdő-kezelésre szoruló COVID-betegek ellátása során is. Kitért még a tüdőátültetés legfontosabb indikációira, mint például a COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség), a különböző fibrózisok, a pulmonális hipertónia és bizonyos ritka betegségek. Szólt a tüdőátültetés kritériumairól, a szervkoordinációról, valamint az utógondozásról is.

Sorra vette hogyan változott a mellkassebészet az elmúlt évtizedekben, kiemelve a minimál invazív beavatkozások előnyeit a korábbi nagy torakotómiaval (mellkas teljes felnyitása) végzett műtétekkel szemben. Beszélt a lézeres tüdőműtétekről is, amit elsősorban áttétek kezelésére használnak. Kitért még a robotsebészet előnyeire, hangsúlyozva, hogy az OOI-ban – amelynek bázisán a tüdőátültetések történnek – is van Da Vinci robotsebészeti rendszer, amelyet már rutinszerűen használnak szinte az összes mellkassebészeti műtétnél. 

Dr. Rényi-Vámos Ferenc orvoscsaládban született 1971-ben, nagyapja nefrológus, édesapja szívsebész volt. Medikusként az Országos Onkológiai Intézetben dolgozott, majd sebészként az esztergomi kórházba került. 2003-ban a sebész szakvizsga megszerzését követően egy évet dolgozott a bécsi tüdőtranszplantációs klinikán, onnan az Országos Onkológiai Intézet Mellkasi Központjába intézetvezetőnek hívták vissza. Az ekkor létrehozott mellkassebészeti centrum színvonalas szakorvosi gárdája és modern technikai felszereltsége révén nemzetközi hírűvé vált. 2005-ben mellkassebész, 2008-ban klinikai onkológus szakvizsgát tett, majd 2009-ben PhD-fokozatot szerzett. 2013-ban a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikájának igazgatóhelyettese, majd 2019-ben igazgatója lett. Egyik kiemelt szakmai érdeme a 2014-ben hazánkban is bevezetett legújabb műtéttechnikai eljárás, az ún. egy lyukú mellkassebészeti műtét. Ma már a beavatkozások nagy részét ezzel az eljárással végzik. A másik kiemelkedő eredménye a Magyar Tüdőtranszplantáció Program elindítása 2015-ben, amelynek ő a programvezetője.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.