Hogyan kerültek a Semmelweis Egyetemre?
Dr. Wilhelm Schäfer: 16 éves koromban volt egy fogorvosom, aki nagyon szimpatikus volt nekem, példaképként tekintettem rá, és miatta szerettem volna én is ezt a hivatást választani. 1968-ban, érettségi után felvettek a Jénai Egyetem fogorvosi karára. De közben kaptam egy levelet, hogy jelentkezhetek külföldre. Eredetileg Prágába mehettem volna, de Csehszlovákia megszállása miatt végül Budapestre lehetett jelentkezni. Beadtam a jelentkezésemet, és egy életre szóló kaland lett belőle! Itt kezdtem el az egyetemet, előtte pedig egy évig egy úgynevezett előkészítő intézetben tanultam a magyar nyelvet. Kezdetben semmit nem tudtam magyarul. Túlzás lenne azt mondani, hogy egy év alatt megtanultam a nyelvet, inkább úgy fogalmaznék, hogy sokat tanultam a magyart. Ha tudtam volna, hogy milyen nehéz nyelv, akkor lehet, hogy meggondolom (nevet). Szóval nehéz volt, de idővel megtanultam, így egy évvel később, 1969-ben lettem a Semmelweis Egyetem hallgatója.
A feleségemmel való megismerkedésünk is a Semmelweis Egyetemnek köszönhető: mindjárt az első napon találkoztunk, és egyből elkezdtem neki udvarolni. Szerelem volt első látásra, és azóta házasok vagyunk – ennek már 52 éve. Végzés után a sorkatonai szolgálat miatt vissza kellett térnem az NDK-ba, Lilla pedig jött velem. Nem sokkal ezután született két fiunk, akik felnőve szintén fogorvosok lettek. Ma Türingiában, Erfurt mellett egy hegyi faluban praktizálnak, folytatva a mi praxisunkat.
Dr. Lilla Nagy Schäfer: Én szolnoki lányként kislánykoromtól kezdve szerettem volna fogorvos lenni, főleg, miután egy nyári szünetben egy fogorvos mellett dolgoztam. Sikerült mindjárt az érettségi után egyből elkezdeni az egyetemet, és jó eredménnyel el is végeztem. Mivel ott ismerkedtünk meg, számunkra a Semmelweis Egyetem személyesen nagyon sokat jelent, de ettől függetlenül is elmondhatjuk, hogy a képzés rendkívül magas színvonalú volt, aminek szintén sokat köszönhetünk. Többször találkoztunk olyan kollégákkal, Németországban is, akik kérdezték, hogy hol tanultunk, hol szereztük meg ezt a szakmai tudást. Olyan alapos gyakorlati képzést kaptunk, különösen a manuális készségek terén, aminek köszönhetően a végzés után egyből el tudtunk kezdeni dolgozni, és minden szakágban otthonosan mozogtunk. Összehasonlítva a fiaink németországi képzésével, ők a sebészetben és például a gyökérkezelés terén kevesebb tapasztalatot szereztek, így az elején a mi segítségünkre is szükség volt, nekik is át tudtuk adni a tudásunkat.
Mely mesterek voltak Önökre legnagyobb hatással a Semmelweis Egyetemen?
W. S.: Számomra meghatározó volt Donáth Tibor anatómiaprofesszor, aki Szentágothai mellett dolgozott. A gyakorlatvezetőnk anatómiából dr. Réthelyi Miklós volt, aki nagyon alaposan megtanított mindent, és emberileg is nagyon kedveltük őt.
L. N. S.: Nagy szeretettel emlékszem vissza többek között a gyakorlatvezetők közül dr. Fejérdy Pálra és a Fogorvosi Klinika akkori vezetőjére, dr. Nyárasdy Idára.
Mit üzennének azoknak a hallgatóknak, akik most kezdik el a Semmelweis Egyetemet?
W. S.: Én csak azt tudom mondani, hogy a legjobb szakmát választották, és hogy jó döntés a Semmelweis Egyetemre menni. Az élet aztán majd hozza a lehetőségeket. Tanuljanak szorgalmasan, abból baj nem lehet! (nevet)
Mikor voltak utoljára a Semmelweis Egyetemen?
W. S.: Legutóbb hivatalosan a Fogorvostudományi Kar 50 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen voltunk ott, de Budapesten rendszeresen megfordulunk, olykor hetekig is ott vagyunk, mondhatni Budapest a második otthonunk.
Önök szerint mi kell ahhoz, hogy igazán jó fogorvos váljon valakiből?
W. S.: Sok részből áll ez össze, nagyon fontos a manualitás, a kézügyesség, a türelem, de az is, hogy szeretni kell az embereket, és empatikusnak kell lenni velük.
L. N. S.: És az is nagyon fontos, hogy magabiztos legyen a fogorvos, tudjon gyorsan jó döntéseket hozni.
Milyen hobbijuk volt egyetemistaként? Hogyan töltődtek fel?
W. S.: Viszonylag kevés szabadidőnk volt a tanulás mellett. Rendszeresen sportoltunk, ez egyébként a mai napig megmaradt. A fennmaradó időt a barátainkkal töltöttük. Szerencsém volt, hiszen egy kitűnő csoportba kerültem, ez volt az ötös csoport. Én voltam az egyetlen külföldi, emiatt is gyorsan meg kellett tanulnom magyarul. A kollégiumban például három dél-amerikai, két német és két magyar fiúval laktam egy szobában, és itt is a magyar volt a közös nyelv. Az egyetemen a 120 fős évfolyamon 18-20 külföldi hallgató volt, különböző csoportokba elosztva. A csoporttársaim nagyon kedvesek és befogadók voltak velem, és egy nagyon jó közösség alakult ki az évek alatt – a mai napig rendszeresen szervezünk találkozókat Budapesten, tartjuk a kapcsolatot mindenkivel.
L. N. S.: Hamarosan aranydiplomát kapunk, mert 50 évvel ezelőtt végeztünk, és ebből az alkalomból lesz egy évfolyamtalálkozó: itt újra találkozhatunk majd az egykori csoporttársainkkal.
Meg tudnák fogalmazni, hogy mit adott Önöknek a Semmelweis Egyetem?
W. S.: A Semmelweis Egyetemnek köszönhetjük a szerelmet, a családot, a tudást, a munkát, én a magyar nyelvet is – és mindezért nagyon hálásak vagyunk!
Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság
Fotó: Christian Bruch
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
