Elment az egyik utolsó, csupa nagybetűs gyermekgyógyász. Még nem hisszük el, még várjuk, hogy felbukkan az inkubátor mellett vagy egy beteg gyermek kezét fogva, vagy csak a vállunkra csapva, hogy hogy vagy. De lassan tudatosul, hogy Machay Tamás professzor, vagy ahogyan a legtöbben ismerték és hívták: Tamás, Tamás bácsi nem lép be többet a klinika ajtaján. Csendben távozott és még nem is fogjuk fel igazán, hogy mekkora űrt hagy maga után. Kevés olyan ember él, akiről elmondható, hogy mindenki szereti, hogy nincsenek sem ellenségei, sem rosszakarói. Machay Tamás ilyen volt.
Értelmiségi családból származott. Bár édesapja Londonban tanult mikrobiológiát és egyik dédapja orvos volt, Machay professzor úr úgy fogalmazott egy interjúban, hogy „nem a családi példa miatt lettem annak idején orvos – ehhez volt kedvem”. Sok-sok család nagy szerencséje volt, hogy ehhez volt kedve, hogy orvos, gyermekgyógyász, neonatológus lett. Pályája elején gyógyszertannal foglalkozott, majd gyermekgyógyász szakvizsgát tett. Először a korábbi II. Sz. Gyermekklinikán, majd 20 évig az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, 1995 óta pedig egészen mostanáig az I. Sz. Gyermekklinikán (2023. január 1. óta a Gyermekklinika Bókay utcai részlege) dolgozott. Mindvégig a koraszülöttek és a beteg újszülöttek álltak hivatásának fókuszában, de minden gyermeken segített. Sokszor ismerősök, kollégák gyerekeit, unokáit gyógyította. Ahogyan ő fogalmazott: „Ez nemcsak nekik segítség, de nekem is felüdülés, amikor érett, maguktól gyógyulni képes gyerekeket láthatok.” És voltak bőven ilyen gyerekek is, hiszen szinte nem volt olyan család az országban, aki ne hallott volna Machay Tamásról.
A gyógyítás mellett tanított magyarul, angolul és németül egészen az utolsó hónapokig. Ahogyan nagybetűs gyermekgyógyász volt, úgy volt nagybetűs tanító is. Szerencsére sokan mondhatjuk el, hogy Machay professzortól tanultuk a gyerekgyógyászatot, de közben számos mást is. Az élet, a természet szeretetét, a tudás értékét, derűt, kitartást és hitet a gyógyításban, a másik emberben. Szinte hihetetlen, de 60 évig szolgálta nagy szeretettel, derűvel, csendesen, de annál nagyobb hatással a Semmelweis Egyetemet, a beteg gyermekeket, a koraszülötteket.
Kedves Tamás, nagy terhet tettél ránk azzal, hogy elmentél. Nekünk kell most már továbbadni azt, amit az utódoknál átadtál, amit ránkhagytál. Mécs László szavaival:
„Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titokról elszakadtan
küldöncnek jöttem, s eltűnök majd,
ha üzenetem általadtam.”
A „küldönc” most eltűnt, üzenetét átadta. Sokszor a gyógyulásba vetett hit és remény sarkallta, máskor a tanítás vágya vezette, időnként az aggodalom a következő generációkért. Nem méricskélt, nem fontolgatott, hanem úgy mondta el üzenetét, hogy azt mindenki megértse. S amit üzent, elgondolkoztató ma is és az marad a jövőben is.
Kedves Tamás, te már tudod az örök Titkot is! Ha eljön az idő, add majd át ezt is számunkra.
Budapest, 2024. augusztus 1.
Dr. Szabó Miklós Dr. Szabó Attila
tanszékvezető egyetemi tanár klinika igazgató egyetemi tanár
Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekgyógyászati Klinika
Neonatológiai Tanszék
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
