Már gimnáziumban levelet fogalmazott „Orvos leszek” címmel, de akkor még történelmi érdeklődése oly nagyfokú volt, hogy kacérkodott a történész szakma gondolatával is. A történelem szeretete, azon belül leginkább a XX. század és Közép-Európa iránti érdeklődése pályáját végigkísérte. Az urológián belül szorgalmazta és mindvégig támogatta a közép-európai urológia együttműködését és összefogását. Klasszikus európaiként, igazi Kárpát-medencei magyarként támogatta a magyar urológia fejlődését, építette annak jövőjét, de minden külföldi kollégát saját nyelvén köszöntött. Nem véletlen, hogy annyi európai társaság büszkén tiszteletbeli tagjának választotta.
Pályaválasztásában, az akkor már belgyógyászként dolgozó bátyja támogatta, de később az orvosláshoz való hozzáállásában, a betegek szeretetében és a szakma iránti alázatában is egyetemünk későbbi professzora, majd rektora példáját követte. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1971-ben szerzett diplomát. Élete, munkássága elválaszthatatlan a Semmelweis Egyetemtől, ahol tanult, majd később oktatott, gyógyított, kutatott, és ahol haláláig szerkesztőbizottsági elnöke volt egyetemünk újságjának, a Semmelweis Egyetemnek.
Végzés után előbb a Kórélettanon volt gyakornok, ahol „labor” szakvizsgát is szerzett, majd 1974-től az Urológiai Klinikán kezdte meg szívvel-lélekkel munkáját, és szakvizsgázott 1978-ban. Nagy mérföldkő volt számára, hogy 1984-ben három hónapot töltött a bonni klinikán, ahonnan pár évvel később az igazgatóhelyettes Bocholtba invitálta dolgozni. 1988-ban, két év németországi munkavállalás után tért vissza Budapestre. A Németországban eltöltött idő megpecsételte későbbi szakmai karrierjét, nagyon nagy hatással volt rá és tetszett neki az ottani szabálykövető rendszer, magas szakmai színvonalú munka, precizitás. Élete során mindvégig igyekezett ezt itthon is meghonosítani, majd vezetőként később ezt a szemléletet sikerre is vitte. Ennek eredményeképpen a European Board of Urology 2005-ben klinikánkat Közép-Kelet-Európában elsőként EBU akkreditált képzőhellyé nevezte ki. Innovatív tevékenységének köszönhetően számos új diagnosztikai és terápiás eljárást vezetett be elsőként az országban és saját munkahelyén.
Kitartó szorgalmának és fáradhatatlan munkabírásának köszönhetően, a sok ügyelet mellett folyamatosan olvasta a szakirodalmat, és elsősorban onkológiai témakörökben prospektív vizsgálatokat indított, majd ezek alapján rendszeresen tartott előadásokat, hazai és nemzetközi konferenciákon, illetve folyamatosan publikált magyar, német és angol nyelven. Munkájának eredményeképpen 1985-ben az orvostudományok kandidátusa, majd 1995-ben az MTA doktori címét szerezte meg, 1994-ben habilitált a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1995-től 2 évig az ORFI urológiai osztályának osztályvezető főorvosa volt. Majd 1997-ben egyetemi tanári kinevezést kapott és megbízták a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának vezetésével, melyet 15 éven keresztül magas színvonalon irányított, egészen 2012-es nyugdíjba vonulásáig. Ezt követően pár évig a klinika igazgatóhelyetteseként, majd később emeritus professzoraként dolgozott és járt be minden nap a klinikára, még akkor is, amikor már betegsége egészségi állapotát jelentősen megterhelte. Minden nap fáradhatatlanul dolgozott, olvasott, írt, minden munkájában a magyar urológia, klinikánk és a tudomány előremenetelét és fejlődését kereste.
Dr. Romics Imre nemcsak a budapesti Urológiai Klinika, illetve a Semmelweis Egyetem, hanem a hazai és a nemzetközi urológia meghatározó alakja volt. Tisztelte és becsülte a munkát, vallotta, hogy a rend, a fegyelem alapja az orvosi tevékenységnek és ezt mindenkor meg is követelte magától és beosztottjaitól egyaránt. Személyesen mutatott példát tanítványainak szorgalmával, kitartásával, a betegek iránti alázatával és szeretetével. Példamutató szorgalommal és munkabírással, kitartással végezte napi munkáját. Ő volt mindig az első, aki a klinikára érkezett és az utolsó, aki távozott, a hétvégi ügyeletes is rendszeresen üdvözölhette őt az intézetben. Ha volt egy akut eset, műtét, addig nem ment haza, ameddig az eset meg nem oldódott. Bármikor, ha kellett karácsonykor is számíthattunk segítségére. Nem volt olyan külföldi konferencia, melyről a repülőtérről útban hazafelé ne tett volna egy kis kitérőt a klinikára, megnézni a betegeit. Szeretett oktatni és tanítványai, az orvostanhallgatók is nagyon szerették. Az egyetemi oktatást mindig is szívügyének tekintette, tanítványai szívébe mélyen beplántálta ennek fontosságát és szeretetét. Betegsége alatt is, hacsak kicsit is jobban volt két kezelés között, szívesen jött gyakorlatot, előadást tartani, vizsgáztatni. Az orvostanhallgatók oktatásának segítése céljából tantermet alakított ki. Magyar és angol nyelvű egyetemi tankönyv, számos szakkönyv szerkesztése, könyvfejezet, számtalan továbbképző előadás tartása és közlemény írása fűződik a nevéhez a mai napig.
Legfontosabb tudományos továbbképző tevékenységeként könyvelhetjük el a Füvészkerti Urológus Napok (FUN) továbbképző konferencia útjára indítását, mely több mint 25 éves története alatt hazánk második legnagyobb urológiai kongresszusává nőtte ki magát. Ötlete 1998-ban, egyik napról a másikra született, még talán valahol a Bonnban töltött idő hatására. Tulajdonképpen az elnevezés okozott különös fejtörést számára, hiszen a FUN „elődje” az 1997-ben megrendezett „Ellentmondások az urológiában” című konferencia volt. Valami olyan név kellett, ami a külföldieknek is jól lefordítható. A klinika igazgatói szobájából egyenesen a Füvészkertre lehetett látni. Innen jött végül az ötlet, Füvészkert Urológus Napok, rövidítve FUN, mely angolul is értelmes, találó szó.
Nevéhez köthető 2009-ben a Magyar Uroonkológus Társaság és az Uroonkológia folyóirat alapítása, elnökként, az uroonkológiai kongresszusok szervezése. Az urológiai daganatos betegségek ellátásában már évtizedekkel ezelőtt vallotta a társszakmák összefogásának fontosságát, a tapasztalatok és tudás cseréjének szükségességét és a betegek ellátásában, követésében az urológusok kiemelkedő jelentőségét.
Fontosnak tartotta a tudományos munkát, erre inspirálta munkatársait, segítette tevékenységüket nemzetközi ösztöndíjak, pályázatok ajánlásával, támogatásával. Egyedülállónak mondható az az általa közvetített motiváció, melynek révén minden az általa a klinikára felvett és jelenleg is a budapesti Urológiai Klinikán dolgozó kolléga időközben PhD-minősítést szerzett. Tanítványai közül nyolcan értek el PhD-fokozatot, hárman habilitáltak és egy orvostudományok doktora cím született.
Tudományos munkásságát több mint 800 előadás, 500 feletti közlemény, 100-nál több könyvfejezet és 25 könyvszerkesztés jellemzi. Számos hazai és nemzetközi társaságnak volt tagja, vezetőségi és tiszteletbeli tagja. Ezek közül talán kiemelkedő, hogy 2009-ben a Német Urológus Társaság tiszteletbeli tagjának választották, mely megtiszteltetés súlyát jelzi, hogy sok, neves német professzor sem részesült még ezen elismerésben. Az európai urológiában nyújtott teljesítménye alapján magyarként elsőként lett tagja az Európai Urológus Akadémiának, majd az Európai Urológiai Társaság is tiszteletbeli tagjának választotta. Éveken keresztül vezette a Szakmai Kollégiumot, de sajnos a Magyar Urológus Társaság elnöki tisztjét nem tölthette be.
Tisztelte a múltat, ápolta annak emlékeit, de kereste a jövőt, kutatta a jobbat és hatékonyabbat. Mikó Vilmos professzor hitvallását érezte sajátjának: „A múlt nagyjainak és nemes hagyományainak tiszteletben tartása felemelkedésünk legfőbb biztosítéka.” Az ő nevéhez fűződik műtőink elődjeinkről való elnevezése is, csakúgy, mint a korábbi intézetvezetők portréinak megfestetése, és a Babics Antal-szobor és az Antal Géza-emléktábla felavatása is. 1998-ban megalakította az országban máig is egyedülálló urológiai múzeumot, melyben klinikánk történelme mellett általános urológiai relikviák is helyet kaptak. Igazgatói visszavonulása után egyre több figyelmet szentelt a hazai és nemzetközi urológiai történelem összegyűjtésére, ezen munkásságát több könyv, és közlemény formájában jelentette meg. Utolsó előadását is ilyen témában tartotta, már nagyon betegen, de még mindig nagyon motiváltan, lelkesen a Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaság konferenciáján másfél hónappal ezelőtt.
Hagyományainknak megfelelően 70. születésnapjára elkészítettük az ő portréja is, mely a mindenkori igazgató szobájában található. Halálát követően portréját egy fekete szalaggal ideiglenesen a könyvtárba tettük át. Az igazgatói szobában most egy üres fal látható, jelképezve azt az ürességet, azt az űrt, melyet távozása jelent minden tanítványa szívében.
Tisztelt Professzor Úr, Drága Imre Bátyánk! Közel fél évszázadot töltöttél az urológia területén itthon és külföldön egyaránt, azért, hogy nekünk, utódaidnak átadd mindazt a tudást és tapasztalatot, amelyet az oktatás, kutatás és gyógyítás területén megszereztél. Mindent megkaptunk Tőled akkor, amikor egy erkölcsileg biztosan alapokon álló, szakmailag magas színvonalú klinikát hagytál ránk, kiegészítve azon emberi értékekkel, melyek segítenek nekünk is a múlt hagyományainak, emlékeinek ápolásában és a jövő helyes útjának megválasztásában. Életed során példát mutattál nekünk minden nap.
Mi örökké megőrzünk Téged a szívünkben, annak legmélyén mindig és mindenkor tovább élsz és példaképként fogsz szolgálni a következő urológus nemzedékek számára. Teremtőnkhöz megtérve örök békét és nyugalmat kívánunk Neked. Szerető tanítványaid nevében:
Dr. Nyirády Péter, igazgató, Urológiai Klinika
Romics Imre professzor gyászmiséje és hamvainak örök nyugalomra helyezése a Batthyány téri Szent Anna templom altemplomában június 28-án 16 órakor lesz. (1011 Budapest, Batthyány tér. 7.)
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
