Az Általános Orvostudományi Kar felhívása a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj 2024/2025. tanévi pályázatára

A felsőoktatásért felelős miniszter a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 64. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet 24.§-ban foglaltak szerint a 2024/2025-ös tanévre nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományoz.

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak a kar államilag támogatott, állami ösztöndíjas illetve költségtérítéses (önköltséges) teljes idejű (nappali) képzésben részt vevő hallgatói, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek, és legalább 55 kreditet megszereztek.

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban tanulmányi és szakmai eredményeik magas színvonalának megtartása céljából azok a hallgatók részesülhetnek, akik

  • a teljes tanulmányi időre számított legalább 4,25-ös kumulált, kreditekkel súlyozott tanulmányi átlagot értek el (a Semmelweis Egyetem Szenátusának 46/2021. (V.27.) számú határozatával elfogadott SZMSZ Térítési és Juttatási Szabályzat szerinti számítás szerint), illetőleg
  • tudományos diákkörben, vagy szakmai területen kimagasló munkát végeztek és
  • a pályázat beadását megelőző lezárt félévig a felvett összes kötelező tantárgyat teljesítették.

Fenti kritériumok alapján nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban a karon a 2023. október 15-i statisztikai adatközlés szerinti, államilag támogatott, állami ösztöndíjas teljes idejű (nappali) osztatlan képzésben tanulmányokat folytató hallgatók számának 0,8 %-a részesülhet.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól. Összege az Nftv. 114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 40.000 forint havonta.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj elnyerésére pályázók rangsorolása a mellékelt pontrendszer szempontjai szerint, az SZMSZ Térítési és Juttatási Szabályzat 16/F. §-a alapján létrehozott bizottság által történik. A végleges rangsort a dékán a pályázói észrevételek elbírálásával állapítja meg, a rangsor a NEPTUN-rendszeren keresztül a pályázók részére – az adatvédelmi szabályokra is figyelemmel – kiküldésre kerül. Az egyetem az ösztöndíj elnyerésére a rangsorban első hallgatókat terjeszti fel, a karra jutó létszámkeret erejéig.

A pályázat beadása:

A Pályázat benyújtása NEPTUN-rendszeren keresztül (ügyintézés-kérvények) történik

– a NEPTUN-rendszerben található adatlap kitöltésével, és

– a szükséges összes melléklet feltöltésével

Benyújtási határidő: 2024. június 07. 12.00 órától 2024. július 05. 23.59 óráig.

 

A pályázatok bírálatát végző bizottság kérésére a pályázó köteles az elbírálás alapjául szolgáló eredeti dokumentáció bemutatására.

A pályázat beadása után hiánypótlásra nincs lehetőség.

További részletek erre a linkre kattintva olvashatók az ÁOK honlapján.