Tudományos híradó 20.

A tacrolimus alapú immunszuppresszió szerepe a poszttranszplantációs vesedaganatok kialakulásában

Transzplantációt követően az immunszuppresszív terápia fokozza a poszttranszplantációs (transzplantációt követően kialakuló) daganatok kialakulásának kockázatát. Ez összefüggésben állhat indirekt módon az immunrendszer általánosan csökkent működésével, illetve direkt módon az immunszuppresszív (kilökődés elleni) kezelés okozta molekuláris változásokkal is. Jelen tanulmányunk célja az volt, hogy megvizsgálja a „de novo” és poszttranszplantációs vesedaganatok mTOR aktivitással összefüggő jellegzetességeit, illetve a szervátültetéseknél használt leggyakoribb immunszupresszív gyógyszer, a tacrolimus (TAC) lehetséges szerepét a poszttranszplantációs vesedaganatok kialakulásában. Az mTOR (mechanistic target of rapamycin) fehérjekomplex a sejten belüli jelátviteli hálózat egyik fontos szabályozási csomópontja, részt vesz a sejtek anyagcsere folyamataiban, a növekedésben, osztódásának és pusztulásának szabályozásában. A komplex fő fehérjéje az mTOR kináz, nevét korábban felfedezett gombaellenes és immunszupresszív hatású gátlójáról kapta. Az mTOR kináz fokozott aktivitásának szerepe jól ismert számos daganat képződésében és progressziójában, gátlószereit több daganattípus terápiájában is engedélyezték.

Munkánkban az mTOR komplex működését vizsgáltuk veseelégtelenségben szenvedő betegek veséiben, transzplantált és nem transzplantált betegek vesedaganataiban, valamint többféle modellrendszerben, sejtkultúrák és állatkísérletek felhasználásával. Eredményeink alapján a TAC alapú immunszupresszióban részesült betegek veséjében az mTOR aktivitás fokozódása mutatható ki, illetve a poszttranszplantációs vesedaganatokban a de novo vesedaganatokhoz képest az mTOR aktivitás még fokozottabb, több esetben mTORC2 komplex dominanciát mutat. Előbbiek jelentőségét több vesedaganat-eredetű sejtvonalon és állatkísérletben is sikerült alátámasztanunk. Sejtkultúra esetén a sejtek osztódása, állatkísérletben pedig az állatokba transzplantált tumorok növekedése fokozódott TAC kezelés során. A fentiek felhívják a figyelmet arra, hogy a TAC kezelés az mTOR aktivitás fokozásával indukálhatja a poszttranszplantációs vesedaganatok kialakulását, illetve szerepe lehet az esetlegesen már jelen lévő daganat progressziójának felgyorsulásában. Az előzőek pedig alátámasztják a klinikai gyakorlatot, miszerint szervtranszplantációt követően malignus daganatos betegség esetén javasolt lehet a tacrolimus alapú immunszuppresszív terápia mielőbbi konverziója mTOR inhibitor alapú kezelésre; poszttranszplantációs vesedaganatok kialakulása esetén pedig valamely mTOR inhibitor kezelés, akár dual inhibitor terápia alkalmazása is felmerülhet – írta összefoglalójában dr. Patonai Attila.

Hogyan felejtenek a sejtek jelátviteli hálózatai?

Korábbi, a Trends in Biochemical Sciences folyóiratban megjelent eredményeinkben a sejtek jelátviteli hálózatainak a tanulási mechanizmusait írtuk le. A megismételt külső jelekre a sejtek igen gyakran gyorsabb, erősebb és zajmentesebb, azaz „biztosabb” biokémiai és molekuláris biológiai válasszal válaszolnak. Az adott válaszban aktiválódó, specifikus jelátviteli utaknak a sejtes tanulás során megvalósuló erősödése az idegrendszerben már évtizedek óta ismert, és néhány éve kísérletes bizonyítást is nyert Hebbi tanulási szabály mintáját követi. Azaz: a megismételt, „megtanult” jelátvitel során azok a jelátviteli kapcsolatok (és jelátviteli utak) erősödnek meg a sejtben, amelyek részt vettek a jelátvitelben. A jelátviteli erősödése a rendezetlen szerkezetű fehérjék szerkezetének átmeneti rendeződésével, fehérje transzlokációval, mikro és lnc RNS-ek szintézisével, valamint a kromatin átrendeződésével valósulhat meg. A korábbi gondolatmenetünk a Hebbi tanulási szabály általánosítását jelentette az idegrendszer hálózatairól a molekuláris jelátviteli hálózatokra.

A sejtek tanulása azonban nem korlát nélküli. Ha nem néhány, hanem túl sok megismételt jel éri a sejtet, akkor a sejt túlterhelődik, és „fellázad”. Ez a korábban megerősödött jelátviteli utak deszenzitizációját, azaz „célzott lerombolását” okozza. A deszenzitizáció egyik legjellemzőbb folyamata a receptorok downregulációja, azaz a sejt felszínéről való „eltüntetése”. Ezzel párhuzamosan az addig erősebben kapcsolt jelátviteli szomszédok sokfajta szétkapcsolása is megfigyelhető. Ilyen „sejtes felejtés” történik a stressz és az öregedés során. A sejtes felejtés sokszor megfelel az anti-Hebbi tanulási szabálynak, amelyben specifikus jelátviteli utak csökkenése figyelhető meg. A cikkben összefoglaltuk azokat a gyógyszerfejlesztési irányokat is (például kémiailag indukált proximitás), amelyek, a sejtek tanulásának, és azokat amelyek a sejtek felejtésének a szabályait használják fel. A sejtes felejtés indukciója nagyon fontos az allergia kezelésében és kiemelt fontosságú lehet a gyógyszer rezisztenciák felülírásában – írta összefoglalójában dr. Csermely Péter.

A rosszindulatú daganatok csontba történő áttétképzésének új mechanizmusát azonosították a Semmelweis Egyetem kutatói

A csontszövet a rosszindulatú daganatok áttétképzésének egyik leggyakoribb helye, és a betegség előrehaladott stádiumában a betegek jelentős része már nem reagál a jelenlegi terápiákra. Az úgynevezett oszteolítikus csontáttétek, ahol maga a csontszövet bomlik le és pusztul el, súlyos csontrendszeri szövődményekhez vezetnek, jelentős mértékben rontva a betegek életminőségét és életkilátásait. A daganatsejtek azonban nem képesek saját maguk lebontani a csontállományt, ezt az emberi szervezetben jelen lévő egyetlen csontbontásra képes sejttípus, az oszteoklaszt, vagy más néven csontfaló sejt végzi el. A csontáttétekkel járó kóros mértékű csontvesztés tehát a daganatsejtek által túlzott mértékben aktivált oszteoklasztok működésének hatására jön létre.

Az oszteolítikus csontáttétet képző daganatok általi oszteoklaszt-aktiváció folyamatát korábban úgy képzelték el, hogy a daganatsejtek indirekt módon, a csontot felépítő oszteoblasztokon keresztül segítik elő az oszteoklasztok kialakulását. Mi azonban kísérleteinkben azonosítottunk egy ezzel párhuzamosan működő jelátviteli utat, amely során a daganatsejtek közvetlenül képesek az oszteoklasztok keletkezését a csontban fokozni egy bizonyos szteroid hormon, az úgynevezett pregnenolon termelése révén  – fogalmazott összefoglalójában dr. Győri Dávid.

Az alvás kivonatolja az emlékeket

Az alvás és az emlékezet közötti kapcsolat számos modern vizsgálat alapjául szolgált és ezek alapján elmondható, hogy az alvás alatt egészen biztosan történik valami az emlékekkel. Egy klasszikus elképzelés szerint az alvás alatt az emléknyomok megerősödnek, így maradhatnak fenn hosszabb időre. Az emléknyomok megerősödése azonban nem egységes folyamat, vagyis nem a teljes emléknyom erősödik meg, hanem csak egy bizonyos része. Elképzelhető, hogy ennek a folyamatnak köszönhető, hogy az emlékekből kiszűrődik a lényeg. A kutatás annak lehetőségét vizsgálta, hogy az érzelmi töltet mennyire fontos faktora az emlékek kivonatolásának. A kísérletek során a résztvevőket arra kérték, hogy a számítógépen bemutatott fényképek által kiváltott érzelmeket értékeljék egy skálán. Ezután a résztvevők egy csoportja az alváslaborban szundított néhány órát, miközben a kutatók elektroenkefalográfiás (EEG) felvételt készítettek az agytevékenységről. Az ébredést követően a résztvevők felismerési tesztet teljesítettek. Ebben azonban a korábban látott képek mellett olyan fotók is megjelentek, melyek hasonlítottak az eredetileg bemutatott képekre, de nem egyeztek meg velük teljesen. Az ezekre a képekre adott válaszok központi fontosságúak voltak. Amennyiben az érzelmi töltet valóban fokozza az emlékek kivonatolását, akkor az intenzív érzelmi töltetűnek ítélt képek esetében nagyobb eséllyel kell összetéveszteniük a résztvevőknek a hasonló képeket az eredeti képekkel.

A kutatók azt találták, hogy ez valóban így van, ám csak azoknál a résztvevőknél, akik a délutáni alvás során eljutottak a REM fázisnak nevezett alvásszakaszba is. A REM akroníma a szakaszra jellemző gyors szemmozgásokra (rapid eye movements – REM) utal. Az alvásnak ezen szakaszát klasszikus eredmények kötik az álmodáshoz és sok újabb vizsgálat hozta összefüggésbe az emlékezethez köthető molekuláris biológiai folyamatokkal is. A kutatók az EEG felvételen rögzített agyhullámok mintázatait elemezve igyekeztek a REM szakasz hatását mélyebben megérteni, ám ezzel kapcsolatban nem találtak ígéretes nyomokat az adataikban. A vizsgálat tehát alátámasztotta, hogy az érzelmi töltet hatással van az emléknyomok kivonatolására és ez a folyamat feltehetőleg az alvás gyors szemmozgásos szakaszában zajlik. Ahhoz viszont további vizsgálatokra lesz szükség, hogy az is kiderüljön, pontosan milyen mechanizmus révén zajlik az emléknyomok kivonatolása a REM szakaszban – fogalmazott összefoglalójában dr. Reichardt Richárd.

A serdülőkori agyi fejlődés Goldilocks-zónája

A pubertás nem csak az érést, de az agykéreg átszerveződését is elindítja, a pubertás kezdetének időpontja azonban nagy egyéni variabilitást mutat. Nemzetközi együttműködésben a HUN-REN-ELTE-PPKE Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport munkatársai, Kovács Ilona és Gombos Ferenc, valamint a Semmelweis Egyetem doktori hallgatója, Szakács Hanna a kamasz agy hierarchikus szerveződését vizsgálta három eltérő érettségű csoportban: az átlagos fejlettségű résztvevők ultrahanggal mért csontkora ugyanakkora, a decelerált csoportban lévők csontkora kisebb, az akcelerált csoport résztvevőinek csontkora nagyobb volt az életkornál. A kérdés az volt, hogy vajon az eltérő érettségű csoportok agykérgi hierarchikus szerveződése mutat-e eltéréseket. Az agyi fejlődést nagyfelbontású EEG eszközzel követték éber nyugalmi állapotban. Az EEG adatokat egy termodinamikán alapuló eljárással elemezték, mely azt mutatja ki, mennyire hierarchizáltak az agykéregben lezajló folyamatok.

Eredményeik alapján az átlagos érettségű csoportban volt a legmagasabb a hierarchikus szerveződés mértéke, ahol a pubertás kezdete és maga az érési folyamat se nem lassú, se nem gyors, hanem átlagsebességgel zajlik. Az eredmények a szinaptikus metszegetéssel állhatnak összefüggésben: ha a metszegetés túl korán indul (akcelerált), a hálózat túlságosan megritkul; ha viszont túl későn kezdődik (decelerált), akkor a kapcsolati sűrűség túlságosan nagy marad; az átlagosan érő serdülők esetében azonban optimális tempóban, egyfajta érési Goldilocks-zónában zajlik ez a folyamat – írta összefoglalójában dr. Szakács Miriam Hanna.

A fizikai aktivitás kapcsán észlelt akut szívfrekvencia változás genetikai háttere

Az fizikai aktivitás hatására bekövetkező szívfrekvencia-változás jól jellemzi az egyén kardiovaszkuláris fittségét, e mellett összefüggést mutat a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatával, valamint az általuk okozott korai halálozással. A szívfrekvencia szabályozása összetett folyamat, amelyet több jól ismert (mint például hormonális hatások, központi és perifériás reflexek) mellett örökletes tényezők is befolyásolnak.

A közelmúltban publikált, 620 személy (akik esetében YMCA 3 perces lépés teszt segítségével mértük a szívfrekvencia változást) bevonásával végzett vizsgálatunk során sikeresen azonosítottunk öt polimorfizmust (rs10252228, rs459465, rs6022999, rs8097348, és rs12405556), amelyek összefüggést mutatnak a szívfrekvencia egyéni változásával. Optimalizált poligénes pontszámítási módszer segítségével igazoltuk, hogy nyolc polimorfizmus (rs6022999, rs12405556, rs459465, rs10252228, rs8097348, rs10887741, rs12612420 és rs7023003) együttes értékelésével meghatározott genetikai konstelláció szoros összefüggést mutat a fizikai aktivitás hatására bekövetkező kisebb mértékű szívfrekvencia-változással és egyben a szabadidős fizikai aktivitás magasabb mértékével. Kutatásunkkal elsőként sikerült igazolnunk az egyéni szabadidős fizikai aktivitás és a szívfrekvencia-változás genetikai kapcsoltságát, s ezáltal rámutatni arra, hogy a szabadidős fizikai aktivitásra hajlamosító genetikai meghatározottság a reaktív szívfrekvencia változás mértékének kedvezőbb alakulása révén érvényesül – fogalmazott dr. Pikó Péter.

A SARS-CoV-2 vírus genomjában található nem-kanonius szerkezeti formák (G-quadruplek) stabilizálása a rákterápia céljára fejlesztett ligandumokkal

A kettős szálú DNS szerkezetet mindenki ismeri, de kevésbé köztudott, hogy DNS és RNS molekulák ún. nemkanonikus szerkezeteket is felvehetnek. Ezek közül talán a legjelentősebb a G-quadruplex, mely a nukleinsavak guaninban gazdag régióiban alakulhat ki. A szerkezet alapját négy guanin bázis adja, melyek síkba rendeződnek. Ezt, a nyolc hidrogénkötéssel stabilizált planáris struktúrát G-kvartettnek nevezzük. 2-4 ilyen kvartett egymásra épüléséből alakul ki a G-quadruplex. A szerkezetet egyszeres pozitív töltésű fémionok stabilizálják. Az elmúlt évtizedekben a humán genom számos pontján mutatták ki a G-quadruplex szerkezetet. A G-quadruplexek akkor kerültek az érdeklődés középpontjába, amikor kiderült, hogy jelentős mennyiségben fordulnak elő a DNS végén levő telomér régióban, ahol gátolják a telomeráz aktivitását. A telomeráz fontos szerepet tölt be a rákos sejtek immortábilissá válásában, ezért a G-quadruplexek stabilizálása a rákterápia egyik fontos irányzata lett. Bár számos ligandumot kifejlesztettek erre a célra, ezek közül még egyik sem jutott el a sikeres klinikai tesztelés fázisába. G-quadruplexeket természetesen nem csak a humán genomban mutattak ki. DNS- és RNS vírusok örökítő anyagában is számos olyan speciális szekvenciát találtak, mely elvileg képes G-quadruplexet alkotni.

Csoportunk kutatásának fókuszában a különböző G-quadruplexek stabilitása, és stabilizálása áll. Kutatásunk során a humán telomerben, egyes onkogén promoter régiókban, valamint a hepatitis B vírus és a SARS-CoV-2 genomjában található G-quadruplexek stabilitását vizsgáltuk. A jelen cikkben a SARS-CoV-2 vírus három olyan részletét vizsgáltuk, amely a számítógépes előrejelzések szerint a legnagyobb valószínűséggel alkot quadruplex formát. Először azt bizonyítottuk, hogy tényleg kialakul-e a G-quadruplex forma. Méréseinkben fluoreszcencia (azon belül is Förster rezonancia energia transzfer) és cirkuláris dikroizmus spektroszkópiát használtunk. Gondosan megvizsgáltuk a különböző fizikai és kémiai tényezőknek a stabilitásra gyakorolt hatását, melyből a szerkezet termodinamikai paramétereit tudtuk meghatározni. Külön említésre érdemes ezek közül a G-quadruplex feltekeredésekor szükséges térfogatváltozás, aminek jelentőségét a sejt erősen zsúfolt molekuláris környezetében nem szabad alábecsülni. Bizonyítottuk, hogy a vizsgált három ligandum közül az egyik kiemelkedő stabilizáló hatással bír mindhárom quadruplex formáló RNS szekvencia esetén. Eredményeink arra mutatnak, hogy a G-qadruplexek hatékony célpontok lehetnek a vírusok elleni küzdelemben is – írtan összefoglalójában dr. Smeller László.

Retrospektív vizsgálat a COVID-19 járvány hatásairól nemzetközi, elit vízisportolók körében

A vizsgálatot a COVID-19 járvány jelentős hullámait követően elsőként publikusan megrendezett nemzetközi tömegsporteseményen, a 2022-es World Aquatics (korábbi nevén FINA) vizes világbajnokságon végeztük. A világjárvány kezdete óta ez volt az első, mely közösségi távolságtartás (social distancing) és izolációs „buborék” rendszer kötelezővé tétele nélkül került megrendezésre. A nemzetközi válogattot sportolók közül 812-en online kérdőívet töltöttek ki, melyben alapvető demográfiai adatokra, korábbi SARS-CoV-2 fertőzések tüneteire, újrafertőződésre, egyes pszichológiai aspektusokra és vakcinációs előzményekre kérdeztünk rá. A megkérdezett sportolók mintegy fele átesett legalább egyszer a vírusfertőzésen. Az egyes sportágak között eltérő volt a fertőződés gyakorisága, melyben kiemelkedtek a csapatsportolók (vízilabdázók 67%-a, szinkronúszók 61%-a). A fertőzések enyhe/közepes tünetekkel zajlottak a megkérdezettek 78%-ánál, míg 16%-uk tünetmentes maradt. A sportolók 13%-a fertőződött meg ismételten a világbajnokságig bezárólag. A vakcináció elfogadottsága magas volt, mintegy 92% legalább két dózist kapott. Összefüggést találtunk a járvány alatt bekövetkező hangulatingadozás és szubjektív telesítményromlás között is.

Vizsgálatunk rávilágított, hogy a válogatott sportolók világszerte a magas fertőződési arány ellenére jóindulatú betegséglefolyással bírtak, a COVID-19 vakcinációval kapcsolatban pedig élményeik többnyire pozitívak voltak. A járvány negatív aspektusaival kapcsolatos pszichológiai támogatás fontossága megerősítésre került, mely a sportolókkal foglalkozó szakemberek egyik kiemelt felelőssége lesz a jövőben – fogalmazott dr. Juhász Vencel.

Vörösvértestek és a tranexámsav közötti kölcsönhatás vizsgálata a fibrinolízis gátlásában

A posztpartum (szülés után jelentkező) vérzés évente körülbelül 100.000 nő halálát okozza világszerte. A WOMAN trial elnevezésű klinikai vizsgálat igazolta, hogy egy széleskörben elterjedt antifibrinolítikus gyógyszer, a tranexámsav (TXA) alkalmazása egyharmadával csökkenti a posztpartum vérzés általi halálozást. Korábbi munkánkban igazoltuk, hogy a vérszegénység fokozza a vérrögök oldhatóságát, a fibrin szerkezetének és a plazminogén aktivációjának módosításán keresztül. A várandós nők több, mint egyharmada vérszegény, mely növeli a posztpartum vérzés és a halálozás kockázatát. A WOMAN trial kutatóival együttműködésben vizsgáltuk a TXA és vörösvértestek kölcsönhatását a fibrinolízis gátlásában.

Alkalmazott módszereink széles skálát ölelnek fel: egyszerű véralvadási tesztektől kezdve korszerű mikroszkópos technikákig és a klinikumban ágy mellett is alkalmazott tromboelasztográf (ClotPro) használatáig terjed. Vizsgálatainkkal kimutattuk, hogy a vörösvérsejtek és a TXA között szinergista hatás figyelhető meg, erősítve egymás fibrinolízist gátló hatását mind globális lízistesztekben, mind a fibrinolízis első szakaszát, a plazminogén aktivációt vizsgálva. A pásztázó elektronmikroszkópos felvételeken (SEM) látható, hogy a TXA és vörösvérsejtek külön-külön is módosítják a fibrin szálátmérők vastagságát. A kettős hatás eredője, hogy a fibrinolízissel szemben ellenállóbb szálak alakulnak ki. A vérszegénység kialakulásának megelőzése vagy mihamarabbi kezelése kulcsfontosságú a posztpartum vérzés rizikójának csökkentésében. Amennyiben a vérszegénység a szülő nőnél mégis fennáll, a TXA alkalmazása csökkenti a halálos vérzések előfordulását. Vizsgálataink alapján alacsonyabb hematokrit értékek esetén magasabb TXA dózisokra lehet szükség ugyanazon antifibrinolítikus hatás eléréséhez – írta összefoglalójában dr. Raska Alexandra.

Új célzott terápiás lehetőségek a prosztatarák kezelésében – a BRCA gének szerepe

A precíziós onkológia az elmúlt években történő robbanásszerű fejlődése egyre inkább lehetőséget teremt a betegek egyéni molekuláris mintázata alapján való kezelésére. A prosztatadaganat kutatás egyik forrongó területe az emlőtumorokból megismert, a DNS javításban szerepet játszó BRCA1 és BRCA2 fehérjéket kódoló gének mutációjának vizsgálata. A BRCA-mutáns prosztatadaganatok sokkal fiatalabb életkorban jelentkeznek, előrehaladottabb állapotban kerülnek felismerésre, valamint agresszívabb lefolyással járnak, ami arra utal, hogy ezen betegek nemcsak genetikai, hanem prognosztikai szempontból is megkülönböztetett jelentőséggel bírnak. Ezenkívül a BRCA mutációi befolyásolhatják a prosztatadaganatok különböző gyógyszeres kezelésekkel szembeni érzékenységét. Míg a BRCA mutációk és a poli-(ADP-ribóz)-polimeráz (PARP) gátlókra adott kiemelkedő terápiás válasz közötti összefüggés jól dokumentált, a mutációt hordozó betegek egyéb prosztatadaganat ellenes kezeléseivel szembeni érzékenységéről jóval kevesebb adat áll rendelkezésre.

Ezért vizsgálatainkban azt a célt tűztük ki, hogy szisztematikus irodalmi áttekintések és meta-analízisek segítségével javítsuk a patogén BRCA mutációkat hordozó metasztatikus kasztráció-rezisztens prosztatadaganatos betegek kezelési stratégiáját. Az első vizsgálatban az áttétes betegek első vonalban adható kezelési lehetőségeit (abirateron, docetaxel, enzalutamid) foglaltuk össze. Eredményeink alapján úgy tűnik, hogy a BRCA-pozitív prosztatadaganatos betegeknél az enzalutamid kezelés progresszió-mentes túlélés-béli előnnyel jár. A második vizsgálatunkban a későbbi vonalakban használható (PARP-gátlók, cabazitaxel, PSMA-ligand és platina) szerek hatékonyságát mértük fel. A teljes és progresszió-mentes túlélési adatok vizsgálata során azt találtuk, hogy a különböző típusú PARP-gátlók hatékonysága hasonló. Ezen felül érdekes módon a PARP-gátlók és a platina kemoterápia között nem találtunk különbséget biokémiai (PSA) terápiás válasz és teljes túlélés tekintetében. Adataink alapján felmerül, hogy a jövőben a platina is valós alternatíva lehet a BRCA-pozitív metasztatikus kasztráció-rezisztens prosztatadaganatos betegek számára – fogalmazott dr. Fazekas Tamás és dr. Szarvas Tibor.

A szaglórendszer bizonyos génjei csak érzelmileg stabil, magasan képzett, sovány nőkben függnek össze a major depresszióval

Sürgető szükség van a depressziós betegek csoportosítására, terápiás igényeiknek megfelelően. A legtöbb ilyen, csoportosító stratégia eleve genetikai vagy egyéb, költségesen felmérhető biológiai tulajdonságok alapján végzi el a csoportosítást. Jelen vizsgálatunk ezért magát a csoportosítást a depresszió négy, könnyen és viszonylag olcsón felmérhető rizikófaktora mentén végezte el: ezek a nem, a negatív érzelmek átélésére való hajlam, az oktatásban töltött évek és a testzsír-százalék.

Az így létrejövő csoportokban ezután külön-külön vizsgáltuk a depresszió genomikai hátterét, annak érdekében, hogy ha találunk valamelyik, olcsón és egyszerűen beazonosítható csoportra egyedileg jellemző genetikai markert, a jövőben könnyebb lehessen az ennek a biomarkernek megfelelő csoportba besorolni az egyéneket. Eredményeink szerint az immunrendszer bizonyos génjei csak a negatív érzelmekre hajlamos, alacsonyabb végzettségű és magas testzsír-százalékú nőkben függnek össze a depresszióval. Bizonyos szaglóreceptorok génjei pedig csak a negatív érzelmekre kevésbé hajlamos, magas végzettségű és alacsony testzsír-százalékú nőkben függnek össze a depresszióval – írta összefoglalójában dr. Eszlári Nóra. 

Alacsony hálózati integritás depressziós tüneteket mutató idős személyekben: egy multicentrikus funkcionális MRI vizsgálat eredményei

Vizsgálatunk során egészséges és depressziós tünetekkel élő idősek funkcionális és strukturális koponya MR vizsgálatainak eredményeit hasonlítottuk össze. Két vizsgálati centrumból összesen 183 személy adatait elemeztük és azt találtuk, hogy a depressziós panaszokat mutató idősek agyi hálózati működése eltér az ilyen tüneteket nem mutató személyektől.

A minimum feszítőfa módszerrel vizsgálva, ami egy gráfelméleti megközelítés, a depressziós személyek agyi hálózatai csökkent integritást (a hálózat átmérője, illetve átlagos excentricitása megnőtt) mutattak szemben az egészséges idősekkel. Ezen túl csökkent agyi konnektivitást , azaz a szinkronizált működés csökkenését tudtunk kimutatni az anterior (elülső) cinguláris kéreg és a jobb oldali amigdala között a depressziós tüneteket mutató személyeknél. Mindkét elváltozás korrelált a depressziós tünetek súlyosságável. A demencia diagnózisa kizáró tényező volt, de Enyhe Kognitív Zavarral (EKZ) élők beválogatásra kerültek. Az EKZ egy rizikó csoportot jelent demencia szempontjából, mely csoport esetén csökkent hippokampusz térfogatot és csökkent prekuneusz kéregvastagságot találtunk. Ezek az eltérések súlyosabbak voltak az EKZ amnesztikus alcsoportjában, azoknál a személyeknél, ahol a kognitív zavarok elsősorban a rövidtávú memóriát érintik. Ez az alcsoport kiemelt rizikót jelent Alzheimer-kór tekintetében. Eredményeink segíthetik az időskori depresszió jobb megértését és a demenciák korai felismerését, megelőzését – fogalmazott összefoglalójában dr. Csukly Gábor.

Az alvásszabályozás alapjai: a fraktális és oszcillátoros neurodinamika modellje és zsinórmértékei

Napjaink klinikai és kutatási gyakorlatában az alvás objektív, műszeres mérése nagyrészt több évtizedes, a papír alapú elektrofiziológia korszakában gyökerező kritériumok érvényesítése révén történik, az alapvető alvásszabályozási folyamatok szinte teljes mértékű figyelmen kívül hagyása mellett. Ennek az elméleti tudás gyarapodását és a klinikai gyakorlat fejlődését akadályozó anakronizmusnak az orvoslása jegyében kimutattuk, hogy a legalapvetőbb alvás-ébrenlét jelenségek kivétel nélkül visszavezethetőek az elektroenkefalográfiás (EEG) eljárás által detektált agyi aktivitásmintázatok fraktális spektrumára és néhány oszcillátoros jellemzőjére. Az EEG jelek fraktális komponense Fourier spektrumuk hatványfüggvény-jellegű eloszlását leíró kitevővel (spektrális kitevő), az oszcillátoros pedig az erre rátevődő legmarkánsabb spektrális csúccsal azonosítható. Megközelítésmódunk érvényességét igazolta az alvás-ébrenlét homeosztázisának, az alvásintenzitás életkori és topografikus különbségeinek, valamint az alvásstádiumok sajátosságainak spektrális kitevő segítségével való leírhatósága. Ezen felül, a spektrális kitevő az alvást klasszikusan jellemző mutatókkal szemben egyének közötti összehasonlítást lehetővé tevő metrika, ami tehát standardizálható és referenciaértékként használható.

Kutatásunkban első alkalommal közlünk olyan adatokat, melyek a későbbi referenciaértékek alapjául szolgálhatnak. Az alvás homeosztázisa mellett a másik alapvető alvásszabályozási folyamatot a napszak-függő hatást kölcsönző cirkadián ritmus képezi, melynek alvás-moduláló hatása javaslatunk értelmében az alvási orsók spektrális csúcsfrekvenciájában tapasztalható deceleráció-akcelerációs (U-alakú) éjszakai dinamikájával írható le. Ez utóbbi tekintetben is kimutatást nyert az életkor előrehaladtával jellemzővé váló cirkadián amplitúdócsökkenés, vagyis az U-alakú dinamika ellaposodása idős személyek alvásában. A spektrális kitevő és az alvási orsók oszcillátoros frekvenciája együttesen egy az akadémiai alváskutatói körökben általánosan elfogadott alvásregulációs koncepció, vagyis a Borbély-féle két-folyamat modell helyébe lépő, de azt alapjaiban nem cáfoló Fraktális és oszcillációs illeszkedési modell felállítását teszik lehetővé, amely transzlálható kereteket biztosíthat a jövőbeli klinikai gyakorlat számára. Az alvás ciklikus szerkezetének, vagyis a NREM-REM ciklusoknak a dinamikája szintúgy leírhatóvá válik a spektrális csúcsfrekvencia NREM fázisokra jellemző orsó (11-16 Hz) és nem orsó (théta vagy béta) tartományok közötti gyors változásokkal. Koncepcionális javaslatunk transzlálhatóságának alátámasztása érdekében adatokat közlünk inszomniával diagnosztizált, rosszul alvó és egészéges kontroll alanyok spektrális kitevőinek valamint csúcsfrekvenciáinak gyakorisági eloszlásairól, illetve áttekintést nyújtunk néhány a modellünk kereteibe illeszkedő, korábban közölt szomnológiai megfigyelésről – írta összefoglalójában dr. Bódizs Róbert Zoltán. 

A rövid összefoglalókat a tudományos publikációk szerzői készítették.
Szerkesztette: Szabó Ádám
Fotó: a publikációkból származó képek