Elment a régi idők tanúja. Zelles Tivadarra ez a kitétel különösen igaz, hiszen ő annak a generációnak tagja, aki az egyik első önálló fogorvosévfolyamon tanult, és járta ki a fogorvosképzés létrehozásának rögös útját. Mindig fontosnak gondolta, hogy a fogorvosokat ugyanazok a privilégiumok illessék meg, mint általános orvos társaikat, mindig fellépett az ellen a szemlélet ellen, amit jellemzett az akkori kari gondolkodás, amit mindig tanulságként mesélt nekünk, honnan indultak. Akkor vezető oktatók azzal bíztatták a frissen végzett fogorvosokat, hogy számukra az egyetemi karrier csúcsa egy egyetemi tanársegédi állás lehet, vezetővé csak általános orvosi végzettséggel válhat valaki.
Az, hogy nemcsak tanúja volt az akkori történéseknek, hanem fokról fokra annak alakítója tudott lenni, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy az előbb leírtakat nem is értik a maiak, többek között Zelles professzor úrnak is köszönhetően elmondhatjuk, hogy ma fel sem merül a gondolat, hogy ne nézzenek ránk egyenrangú partnerként. Jól bizonyítja ezt az a heves vita, ami úgy bő tíz évvel ezelőtt a Szenátusban alakult ki Zelles professzor úr javaslatának tárgyalása során, miszerint a professor emeritusok, és a kisebb létszámú karok számára különítsenek el egy külön kutatási keretet, hiszen csak így várható el számottevő tudományos eredmény.
Amikor az akkori rektor, Szél Ágoston elővezette a felvetést, példaként Zelles professzor úr akkor, a Nature-ben megjelent publikációját hozta fel. Az akkori Szenátus fogorvos tagjai hihetetlen büszkeséggel húzták ki magukat, igazából a vita eredménye mellékes is volt innen, hiszen az, hogy a Nature és a fogorvos egy mondatba kerülhetett, pont azt az elfogadottságot szolgálta, amiért dolgoztunk, és ami Zelles professzor úrnak egyik legfontosabb célja volt.
Tökéletesen látta, hogy egy Fogorvostudományi Kar nem lehet teljes értékű, elméleti intézet nélkül. Tekintélyének köszönhetően egy külön emeletet sikerült a kar számára megszereznie az akkor épülő Nagyvárad téri Elméleti Tömbben, és létrehozta az Orálbiológiai Tanszéket.
A fiatalok kutatásba történő bevonása mindig szívügye volt, nyolcvan év felett ugyanolyan lelkesedéssel vetette bele magát a nevelésbe, a kutatási terv készítésébe és a cikkírásba, mint fél évszázaddal korábban. Ugyan a keze jobban remegett (amit zseniálisan palástolt, mi pedig úgy tettünk, mint akik ezt sosem veszik észre), de az esze pont ugyanúgy forgott, mint annak előtte. És hogy ezek nem üres szavak, annak bizonyítékául ott vannak a közlemények és az általa vezetett kolléga Phd-ja. Dékánként Ő hozta létre a „Kari kutatási pályázatot”, és biztosította hozzá a forrást kari keretből, ami a mai napig a fiatalok számára a legnépszerűbb pályázat. Mikor már nem töltötte be a dékáni tisztséget, akkor is árgus szemekkel őrködött, nehogy valakinek eszébe jusson ezt a kari kutatási támogatást megszüntetni, hiszen konokul hitt benne, a pályázattal elnyert összeg ugyan nem fogja egy egész kutatás végig vitelét fedezni, de az elinduláshoz pont elég, a többi pedig úgyis jönni fog. Nem beszélve arról a presztízsről, amit egy szűk közösség előtt, a Minikonferencián előadott pályázati bemutató, és a megmérettetés jelent a fiataloknak. Mint sok mindenben, ebben is igaza volt Zelles professzor úrnak.
Zelles professzor úrról a legnagyobb tisztelettel, mindenki csak úgy beszélt, mint a legnagyobb „machinátor”. Itt nem szabad semmi rosszra gondolni, ez csak azt a hihetetlen kombinatív készséget takarta, ami a szükséges vagánysággal párosulva tudott korszakos eredményeket elérni, és tette őt igazi, nagyformátumú dékánná. Így tudta egy „nyár leple alatt” megszerezni a karnak az egyetem főépületében működő tornatermet, és alakíttatta át egy hónap alatt Dékáni Hivatallá. De történelmi tette, amit az utókornak sosem szabad elfelejtenie, Zelles professzor úrnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy sikerült az Oktatási Centrum számára a telket megvenni és ott a Centrumot létrehozni. Nem véletlen, hogy ő volt az egyetlen, akiről még életében laboratóriumot neveztek el az Oktatási Centrumban, ami az Oktatási Centrum elméleti kutatásának ad otthont. Az a tégla, amit a lebontásra ítélt régi épületből megőrzött, és ünnepélyesen átadott a karnak, a mai napig az aula fő helyén, Árkövy József szobra mellett áll. Szimbolikusan ez a tégla Zelles professzor úr szellemi hagyatéka, amit nekünk kötelességünk ápolni, az általa kijelölt utat folytatni.
Tivadar, nyugodj békében!
Gerber Gábor és Hermann Péter
Zelles Tivadar professzor gyászmiséje 2024. január 18-án,18:00 órakor lesz a Budapest
– Istenhegyi Szent László római katolikus templomban (1125 Budapest, Diana u. 4/b).
A gyászjelentés itt olvasható.
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
