Az egyetem és Budapest Főváros Önkormányzata közötti megállapodás 2. ütemében plusz CT-vizsgálati időpontokkal segítik 11 kerület lakosságának 7 napon belüli kivizsgálását daganatgyanú és szükséges kontroll-CT esetén. A budapesti onkológiai program keretében beutalót kapott betegek a számukra külön felállított telefonos diszpécserszolgálaton keresztül az egyetem három telephelyére kaphatnak időpontot, három napon belül pedig a leletekhez is hozzájuthatnak.

Budapest Főváros Önkormányzata még 2020-ban kezdte meg a kormánytól kapott támogatást egészségügyi fejlesztésekre, és azon belül is kiemelten a daganatgyanús esetek várólistáinak csökkentésére költeni, diagnosztikai vizsgálatok vásárlásával. A Fővárosi Önkormányzat és a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája között létrejött újabb megállapodás keretében 2023. 07. 01.–2024. 12. 31. között összesen 2093 CT-vizsgálatot finanszíroz a helyhatóság.

Ez havi 58 CT-vizsgálat elvégzését jelenti, amelyet 11, kelet- és délpesti fővárosi kerületben bejelentett, állandó lakcímmel vagy tartózkodási címmel rendelkező páciensek vehetnek igénybe, amennyiben daganatgyanús esetben kivizsgálásra szóló szakorvosi beutalóval rendelkeznek, vagy diagnosztizált és kezelés alatt álló onkológiai betegek esetében a terápia hatékonyságát ellenőrizendő kontroll CT-vizsgálatra várnak.

Mivel a modern, nagy pontosságú képalkotást lehetővé tevő CT-berendezésekkel gyorsan és nagy területeket lehet átvizsgálni, ezért tumoros betegségek stádiummeghatározására végzett teljes testvizsgálatokra ezt használják. Egyes daganatok – mint a hasnyálmirigyrák – esetében a kezelési lehetőségeket is alapvetően befolyásolja a tumor elhelyezkedése a környező vérerekhez képest – a CT-vel készült képek térbeli felbontása pedig megkönnyíti ennek meghatározását, de a tüdődaganatok és más tumoros betegségek tüdőt érintő áttéteinek vizsgálatánál is elsősorban ezt használják a szakorvosok. A CT további előnye az MR-vizsgálatokkal szemben, hogy fémimplantátumokkal rendelkező betegek vizsgálatát is lehetővé teszi.

Az egyetem az időpontfoglalással és a vizsgálatokra való felkészüléssel kapcsolatos részletes információkat tartalmazó tájékoztató honlappal és egy, csak ezt a célt szolgáló telefonos diszpécserszolgálattal segíti a vizsgálatok megszervezését. A betegek hívását hétfőtől péntekig 8:00-16:00 óra között, szombaton pedig 8:00-12:00 óra között várjuk a + 36 20 825 8827-es telefonszámon, illetve a bponko@semmelweis.hu e-mail-címen.

Az Orvosi Képalkotó Klinika CT-berendezései vesznek részt a vizsgálatok lebonyolításában, a VII., VIII., IX., X., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. kerületek lakosai pedig a lakhelyükhöz legközelebbi telephelyre szóló időpontot kapnak a hívástól számított 7 napon belül. Ezek:

  • Orvosi Képalkotó Klinika, 1082 Budapest Korányi Sándor utca 2.
  • Orvosi Képalkotó Klinika, Sebészeti és Transzplantációs Radiológiai Osztály, 1082 Budapest Baross utca 23.
  • Szent Rókus Klinikai Tömb, 1085 Budapest Gyulai Pál utca 2.

A klinika tájékoztatása szerint jellemzően munkanapokon 14:00-16:00 óra között végzik majd a vizsgálatokat. Az eredményeket pedig a vizsgálatot követő 3 napon belül feltöltik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe, illetve az elkészült képanyag a https://leletek.semmelweis.hu/login oldalról 60 napig letölthetőek lesznek. Személyes leletátvételre nincs lehetőség.

A 2020-as és 2021-es, jellemzően COVID-járványhullámos évet követően – ahogy az egészségügy kezdett visszatérni a normál működéséhez – tavaly ismét jelentősen megugrott az újonnan bejelentett daganatos megbetegedések száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint míg 2019-ben 74 249, addig 2020-ban 66 459, 2021-ben 66 652 új, rosszindulatú tumoros megbetegedést jegyeztek fel a Nemzeti Rákregiszterbe. Ehhez képest 2022-ben már 70 816 új megbetegedést regisztráltak, az előzetes adatok szerint ebből 13 842-t Budapesten.

Kiss Melinda Katalin
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.