A Movember mozgalom minden év novemberében hívja fel a figyelmet a férfiak testi és lelki egészségére, valamint a szűrővizsgálatok jelentőségére nemzetközi szinten. Ebből az alkalomból az Urológiai Klinikán is ingyenes prosztatarákszűrést és prevenciós napot tartottak november 10-én, ahol közel 100 embert szűrtek meg, emellett szakmai előadásokat és pódiumbeszélgetéseket hallgathattak meg a résztvevők többek között a prosztatarák kezeléséről, a robotsebészeti műtéti lehetőségekről és a megelőzés fontosságáról.

Magyarországon a prosztatarák a harmadik leggyakoribb halálok az ötven év feletti férfiak körében – hívta fel a figyelmet dr. Nyirády Péter, az Urológiai Klinika igazgatója hangsúlyozva, hogy az idejében felismert daganat gyógyítható. Elsősorban az 50 év feletti korosztály érintett, nekik érdemes évente eljárni szűrésre, de ha a családban másnál is előfordult ez a betegség, már 40 éves kor körül célszerű elvégeztetni a vizsgálatot, amely mindössze néhány percet vesz igénybe. Vérvétel segítségével megállapítják a PSA, azaz a prosztata specifikus antigén szintjét, amelyből lehet következtetni a betegség jelenlétére. Ezt egészíti ki a tapintásos vizsgálat, vagyis a prosztata végbélen át történő ellenőrzése, amely egy egyszerű, fájdalommentes, urológus szakorvos által végzett rövid eljárás – ismertette. Ezen a két vizsgálaton vehettek részt azok is, akik ellátogattak november 10-én az Urológiai Klinika ingyenes prevenciós napjára.

Dr. Nyirády Péter elmondta, nagy volt az érdeklődés az ingyenes szűrésre, többen jelentkeztek, mint ahány hely volt, ezért november folyamán azoknak is biztosítják a vizsgálatot, akik regisztráltak, de most nem fértek be. A prevenciós napon közel 100 embert vizsgáltak meg, körülbelül tíz százalékuknál találtak mérsékelten emelkedett PSA szintet, amely további vizsgálatokat igényel – osztotta meg. A szűrések között szakmai előadásokat és pódiumbeszélgetéseket hallgathattak meg a résztvevők többek között a prosztatarák kezeléséről, a robotsebészeti műtéti lehetőségekről és a megelőzés fontosságáról. Scherer Péter színművész, Müller Péter Sziámi, dr. Mezey György egykori labdarúgó szövetségi kapitány pedig saját tapasztalatairól és az évenkénti szűrővizsgálat fontosságáról beszélt.

Galéria

9kép

A klinikaigazgató szerint azért is nagyon fontos az évenkénti szűrés, mert a korai stádiumú prosztatadaganat tünetszegény, akár teljesen tünetmentes, ha ilyenkor ismerik fel a betegséget, akkor a páciensnek kilencven százalék az esélye a gyógyulásra.

A gyakori és fájdalmas ürítés, véres vizelet és fájdalom általában már csak előrehaladott állapotú daganatnál jelentkezik. A megelőzésre és a gyógyulásra sokkal nagyobb sansza van valakinek, ha egészséges életmódot folytat és részt vesz a szűrővizsgálatokon – hangsúlyozta dr. Nyirády Péter. A legfontosabb az egészségtudatos életmód, a változatos táplálkozás, az optimális testsúly és a rendszeres testmozgás. Ezzel egyébként a krónikus megbetegedések 60 százaléka megelőzhető, ami igaz a prosztatarákra is. Hozzátette, kétszer gyakoribb a kórkép kialakulásának esélye azoknál, akiknek a családjában már előfordult ez a betegség, vagy egyeneságon emlődaganatot diagnosztizáltak.

A Családbarát Egyetem program keretében az egyetemi dolgozók és hozzátartozóik számára is szerveznek egy hasonló napot decemberben.

Bódi Bernadett
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.