Szimbolikus gyertyagyújtással és virággal tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emléke előtt az egyetem központi megemlékezésén a Semmelweis Szalonban, illetve a Rektori Épület melletti emlékműnél. Az ünnepségen dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a Klinikai Központ elnöke mondott köszöntőt, majd az „1956 – A forradalom pillanatképei a Semmelweis Egyetemen” című rövidfilm vetítésével emlékeztek a forradalom és szabadságharc 67. évfordulójára.

„Mi orvosok, ápolók és egészségügyben dolgozók mindig ott vagyunk, ahol a sebre gyógyír kell. Több ezer éves eskünkhöz híven szolgáljuk az életet, próbáljuk megakadályozni a fölösleges vérontást” – fogalmazott dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes a forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Semmelweis Szalonban tartott megemlékezésen. Ünnepi beszédében felidézte, elődeink ott voltak a különböző járványok idején, a világháborúban, a Don-kanyarban, és ott voltak akkor is, amikor „patakzott a vér a pesti utcákon”. Az egyetem orvosai, ápolói, medikusai életük kockáztatásával végezték az életmentés alázatos munkáját. „Nem számított kinek a vére piroslik, szivárgott át a kötésen, a mi hőseinknek csak egyetlen cél lebegett a szeme előtt: megfékezni a vérontást, menteni az életet” – emlékeztetett a rektorhelyettes. Hozzátette, nem halványodhat azoknak a hősöknek az emléke, akik 67 évvel ezelőtt életüket és vérüket áldozták a magyar nemzet szabadságáért. Felidézte, hogy egyetemünkön már akkor is tanultak nemzetközi hallgatók, így 1956 az ő életüket is megváltoztatta. Ezeknek az orvostanhallgatóknak az egyike volt az albán származású Thoma Dardelli, későbbi orvoskolléga – aki már elmúlt 90 éves – őt a kommunista albán hatóságok azért zárták börtönbe, mert 1956-ban ő is itt volt az egyetem klinikáin és segített sérült embertársain.

Galéria

7kép

„Ma a forradalom azon halott hőseire és áldozataira emlékezünk, akik akkor azt tették, amit esküjük és lelkiismeretük diktált. Azokra az ápolókra, orvosokra, hallgatókra és egészségügyben dolgozókra, akik nagybetűs emberként helyt álltak a magyar történelem vérzivataros napjaiban” – fogalmazott dr. Szabó Attila.

Ezt követően az „1956 – A forradalom pillanatképei a Semmelweis Egyetemen” című rövidfilm vetítésével emlékeztek a forradalom és szabadságharc 67. évfordulójára, majd a Rektori Épület melletti emlékműnél az áldozatok emléke előtt tisztelegve gyertyát gyújtottak és virágokat helyeztek el.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.