Mit jelent az Ön számára az egyetemi tanári kinevezés?
47 év munka van mögöttem, de nem a kinevezésre gondolva dolgoztam, folyamatosan haladtam előre. Akkor vált biztossá a professzori cím, amikor a pályázati folyamat végén megkaptam a meghívót a köztársasági elnökhöz. Csak ekkor mertem elhinni, hogy valósággá vált a dolog, addig csak fél szemmel követtem a pályázat fejleményeit. Ez egyértelműen a pályám csúcsa. Miután 17 évig docensnek szólítják az embert, hozzá kell szokni a változáshoz – de nagyon könnyű megbarátkozni az új helyzettel.
Tudományos munkája melyik eredményére a legbüszkébb?
1976-ban segédnővérként kezdtem a pályafutásomat a klinikán és egyetemi éveim alatt végig nővérként is dolgoztam ott, 1983 óta pedig orvosként. 1985-ben alakult meg a klinikán az otoneurológiai ambulancia, aminek 1989 óta vagyok a vezetője. A szakrendelést azóta egy számítógépes vizsgálatokkal felszerelt, országos szintű ambulanciává fejlesztettük – erre nagyon büszke vagyok. Ahogy arra is, hogy fül-orr-gégészet területén az egész országban én vagyok az első női egyetemi tanár. Az otoneurológiai tevékenységemnek köszönhetően 2014 óta egy nagy múltú nemzetközi társaságnak, a Neurootológiai és Equilibriometriai Társaságnak (NES) az elnöke vagyok, ez az egyensúlyrendszer vizsgálatával, az ezzel kapcsolatos betegségekkel foglalkozik. Az országban először kezdtem el egyensúlyi rehabilitációval foglalkozni: a szédülő betegeken ugyanis nem csak gyógyszerrel lehet segíteni, hanem egyensúlyi tréningekkel, tornagyakorlatokkal is, melyeknek köszönhetően lényegesen javul az életminőségük.
Honnan ered az érdeklődése a szédüléssel küzdő betegek iránt, mi vezette erre a területre?
Tulajdonképpen a véletlennek köszönhetem, hogy rátaláltam. Egykori mentorom, dr. Nádor Judit foglalkozott egyensúlyvizsgálatokkal – akkoriban mobiltelefon és internet híján bármilyen kérdésem volt, személyesen kellett felkeresnem a felettesem, ő pedig egy oktató alkat volt. „Nézd, milyen ez a kóros szemmozgás!” – ilyenkor mindig megmutatta, mivel foglalkozik. 1989-ben ő külföldre ment főorvosnak, én pedig megörököltem a helyét. Megszerettem a területet és megláttam benne a fantáziát is, olyannyira, hogy a fül-orr-gége szakvizsgám után 1996-ban neurológiából is szakvizsgáztam – a mai napig az egyetlen vagyok az országban, akinek ez a két szakvizsgája megvan. Plusz harmadikként az audiológia szakvizsgát is letettem.
Családja mellett hogyan tudott időt szakítani a tudományos munkára, miként tudta fenntartani a munka-magánélet egyensúlyát?
A férjem mindenben mellettem áll, ő a stabil hátországom, akire mindig számíthatok. Nagyon boldogan, harmonikusan élünk együtt. Felnőtt fiam sportújságíró, ő szintén minden téren támogat. A munka és magánélet összehangolása nem volt egyszerű, nagyon sok alkalmazkodást igényelt a családom részéről, de mindig teljes mellszélességgel kitartottak mellettem. A kikapcsolódást főleg az úszás jelenti: minden munkanapot reggel az uszodában kezdek, onnan jövök be dolgozni. Ez egyszerre pihenés, énidő és hobbi számomra, ráadásul még az egészségemnek is jót tesz.
Ön az első női professzor a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika több mint 110 éves történetében. Milyen érzés Önnek ez az úttörő szerep?
Még mindig meghatódom, ha erről kell beszélnem. A kollégák mind gratuláltak, emellett azért is különösen jó érzés, mert gyermekkorom óta Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő a példaképem.
Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem; Bartos Gyula – Sándor-palota
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
