Dr. Szepessy Béla István grafikusművész kiállításának meghatározó részét a Magyar Simplicissimus sorozatának képei adják, melyek egy különleges utazásra csábítják a nézőt, méghozzá a 30 éves háború lezárását követően az 1600-as évek közepének-végének Magyarországára. Az eredeti történet egy XVII. századi pikareszk regény, mely a Felvidékre és Erdélybe kalauzol: Daniel Speer, egy wroclawi születésű német zenész kalandos élete során bejárta ezeket a vidékeket, és leírta az emlékeit, méghozzá oly színesen, részletesen és gazdagon, hogy az olvasó szinte maga előtt látja az akkori történelmi helyszíneket, városokat. E mű nyomán készült a Semmelweis Szalonban megtekinthető képsorozat – idézte fel a megnyitón dr. Antal István, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja.
A teljes sorozat a történet nyomán 12 textilre nyomtatott képből áll, 12 városnak állítva emléket, melyek akkor a magyar kultúra meghatározó színterei voltak. Minden városnak megvan a saját Madonna-ábrázolása, és a városképet is megidézik a metszetek. Alapvetően két technika van jelen a nyomatokon: a hagyományos linómetszet, melyek a figurális részt adják és digitális rajz, mely főleg a hátterekben van jelen – mondta dr. Antal István.
Nagyon is fontos, hogy a magyar felsőoktatás tehetségei – köztük dr. Szepessy Béla, aki maga is tanár –, a művészek, a bölcsészek és az orvosok mit tudnak önmagukból teremteni az országnak és Európának – hangsúlyozta Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Napló irodalmi folyóirat főszerkesztője bevezetőjében, felidézve, hogy annak idején dr. Merkely Béla szívgyógyász professzorként adott helyet a Városmajori Klinikában a Magyar Rektori Konferencia mellett működő tehetséggondozó állandó bizottság üléseihez. Azt is fontos látni, milyen szellemi hátteret adott Nyíregyháza a művésznek: a török kor végén, a tirpákok betelepítését követően 1847-re már a polgárosodás mintapéldájaként említette a várost Madách Imre, de ebben a megyében született a Himnusz, Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula, Váczi Mihály és a Ratkó József is. Emellett számos híres orvos szülötte is volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének, például Józsa András, Pikó Károly, vagy épp Korányi Frigyes. Ezt követően Jánosi Zoltán rövid életrajzi áttekintésében felidézte azt is, hogy milyen oktatási és érdeklődésbeli kanyarok után jutott el a képzőművészethez Szepessy Béla István.
Nem is emlékszem rá, hogy gyerekként rajzoltam volna, mindig is az irodalom és a történelem érdekelt, ötödikes koromban pedig külügyminiszternek készültem”
– mondta el maga a művész. Egy véletlennek, és egy 1974-es zánkai üdülésnek köszönhetően fordult figyelme a rajz felé, amikor is az úttörőtáboros menetelő és honvédelmi ismeretekkel kapcsolatos foglalkozások helyett inkább egy rajzfoglalkozást választott a strandon. Szabados Árpád Munkácsy Mihály-díjas festőművész – aki a Képzőművészeti Egyetem rektora is volt, és vezette a Magyar Nemzeti Galéria legendás GYIK-műhelyét is – tartotta a foglalkozást, és később kiderült, hogy a Varázsolló című képzőművészeti gyerekfilmhez kerestek szereplőket. A mindennapos fejlesztésen megtanultuk a kollázs, a montázs, a frottázs és egyéb technikákat, többek között Farkas Ádám szobrászművésztől – idézte fel Szepessy Béla István. Ez akkora inspirációt jelentett számára 14 évesen, hogy a matektagozat ellenére el is döntötte, hogy ez lesz az ő útja. Hazatérve ezt követően kereste meg Berecz András festőművész szakkörét, rajzolt, és készült tudatosan erre a pályára.
A rajz, rézkarc és litográfia felé részben érdeklődésből – Kondor Béla és Szalay Lajos művészete miatt –, részben „szükségből” fordult. A három gyermeke születése után (1984, 1986, 1988) inkább ő maradt otthon velük, és mivel kisgyerekek mellett kevés lehetőség volt olajfestményeket készíteni, rátalált a linómetszésre. Ez ugyanis tetszés szerint félbeszakítható, ha felébred a gyerek.
Szeretem az összes technikát, de mégis, leginkább a grafika maradt meg, és azon belül is a fekete-fehér, mert úgy gondolom, hogy ez is lehet színes” – jegyezte meg Szepessy Béla István.
A könyv nyomán készült képsorozatát többek között azért tartja fontosnak, mert azon városoknak állít – a kora újkori regényhez hasonlóan valós és fiktív, olykor misztikus elemekkel tarkított – emléket, amelyek a török hódoltság idején őrizték a magyar kultúrát, a befogadóra bízva hogy találgassa, mely részeknek van történelmi alapja. Nem vagyok híve a fejben lovasszobor készítésnek, amit elhatározok, azt el is készítem, igaz, sok kutatás után – mondta Szepessy Béla, hozzátéve, hogy a munka megkezdése előtt alaposan utánajárt az adott kor viseleteinek, szokásainak, történetének, de lehetőség szerint a városok térképeinek is.
A műveken a várostérképek mellett emberalakok, helyenként pedig régi magyar mondák és mítoszok szereplői is feltűnnek, egy olyan korban, amikor a posztmodern korszellem épp a mítosztalanításra törekszik – emelte ki az irodalomtörténész. Szepessy Béla István szerint napjainkban sokan megpróbálják a művészetet és a tudományt egymás ellen kijátszani, holott szerinte mindkettőre szükség van. Mint elmondta, a Simplicissimus képsorozatnál a rétegezettségre törekedett. Másfél év alatt több mint 200 linómetszetet készített, amelyeket aztán digitalizált és összeillesztette a két világot, a két stílust: a múltat és a jelent. Szándékai szerint a jövőben az érintett 12 városba is elvinné ezt a képsorozatot kiállítani, Lőcsétől Kassán át Nagyváradig.
Galéria
A beszélgetés előtt és alatt Pál József fuvolajátékát hallgathatták a megnyitó résztvevői.
Dr. Szepessy Béla István grafikusművész 1961-ben Nyíregyházán született, azóta kisebb megszakításokkal ott él, alkot és tanít. 1978-ban matematika tagozaton érettségizett a Krúdy Gyula Gimnáziumban, ahol Berecz András festőművész szakköreit látogatta. 1983-ban földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. 1993-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzését követően művészeti rajz, ábrázoló geometria és művészettörténet szakos diplomát kapott. 1988-tól tanít alma materében, a rajz tanszéken, majd később a részben általa alapított Vizuális Kultúra Intézetben. 2009-ben summa cum laude szigorlatozott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. A Magyar Tudományos Akadémia mestertanár aranyérmét 2015-ben vehette át. 1976 óta rendszeresen részt vesz kiállításokon, számos szakmai szervezet tagja. 2022-ben, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés átadásakor így méltatták: „A hagyományokból építkező, mégis a műfaj és a technika kereteit feszegető, ugyanakkor festői indíttatású grafikái, nemzetközi szinten is elismert alkotóművészete, illetve közel négy évtizedes, magas színvonalú és határokon átívelő képzőművészeti mozgalmak iránt elkötelezett szakmai tevékenysége elismeréseként”.
Kiss Melinda Katalin
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
