Ettől a szemesztertől a tollaslabda szervezett gyakorlására – és kivételes módon még ingyenes próbaedzésre is – lehetőség nyílik a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának Zágrábi úti csarnokában. A Tollaslabda Szakosztály alapítója dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Pető András Kar (PAK) dékánja korábban maga is versenyszerűen tollaslabdázott. Mint kiemelte, ez a sport jól fejleszti a reflexeket és a figyelem-összpontosítást, és kiváló kikapcsolódási lehetőség mind az egyetem hallgatóinak, mind munkatársainak, akiknek várják jelentkezését az edzésekre.

Minél több egyetemi polgár számára szeretnének sportolási, mozgási lehetőséget nyújtani, ezért bővítik az elérhető sportágak kínálatát, amelynek része a most induló Tollaslabda Szakosztály is – mondta el Várszegi Kornélia. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának igazgatója kifejtette, eddig is szerveztek szabadidős tevékenységeket, működik a versenyszerű sport a kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda és labdarúgás sportágakban, azonban újdonságot jelent, hogy már klubszinten is szerveznek edzéseket. A Semmelweis Sportegyesületet azért hozták létre, mert szakosztályi kereteken belül szeretnék megtalálni a sportolni vágyó hallgatókat és dolgozókat. A sportegyesületbe azokat a hallgatókat is várják, akik a kurrikulumban szereplő kötelező testnevelésen túl szeretnének kipróbálni új mozgásformákat.

A PAK dékánja, dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea úgy fogalmazott: az első perctől kezdve szívügyének érezte a Tollaslabda Szakosztály megalapítását. Fontos szempontnak tekintette, hogy az egyetem polgárai, akár a hallgatók, akár a dolgozók is megfelelő mozgás- és kikapcsolódási lehetőséghez jussanak. A tollaslabda kiválóan fejleszti a reflexeket és a figyelem-összpontosítást is, ez pedig a hétköznapok során a hallgatók és a munkatársak javára válhat.

„Amint lehetővé vált a sportszakosztály alapítása, egyből tudtam, hogy a tollaslabdát választom. Középiskolás éveim alatt magam is versenyeztem, szakosztályi szinten párosban, így e sportág szépségeit jól ismerve szertettem volna részt venni a lehetőség megteremtésében. Másrészt a tollaslabda tényleg mindenki által ismert játék, az alapokat könnyű elsajátítani, a szabályai egyszerűek és logikusak. Így az abszolút kezdőtől a profi játékosig bárki tud csatlakozni”

– fejtette ki a dékán.

Az edzések már elindultak, egyelőre heti egy alkalommal, péntekenként 18:00-tól 19:30-ig a Semmelweis Egyetem Zágrábi úti Testnevelési és Sportközpontjában. Az edzői feladatokat Szovics Márton látja el, aki korábban versenyző volt, majd az újpesti Tollaslabda Csarnok edzője, jelenleg pedig a Semmelweis Egyetem hallgatója.

Mint elmondta, sokféle tevékenységből áll egy edzés: az erőnlét fejlesztése mellett az ütéseket és a kéz- és lábmunkát is gyakorolják. Az edzés első húsz percében nincs is labdahasználat, hanem imitálják a kidolgozott ütéseket és a mozgásokat.

„Igyekszem mindent megtenni, hogy a különböző szinteken levő játékosokat felhozzam, és hogy mindenkit fejleszteni tudjak. A cél az lenne, hogy az egyetemi tollas bajnokságban részt tudjunk venni, ezt évente kétszer rendezik meg. Ehhez még fejlődniük kell, mert ott elég erős a mezőny, épp ezért szeretnénk, hogy minél többen jelentkezzenek hozzánk” – fogalmazott.

Magyar Dániel középiskolásként aktív tollaslabdázó volt, a Semmelweis Egyetemre bekerülve a tanulás mellett keresett valamilyen aktív szabadidős tevékenységet. A tollaslabdát nagyon jó közösségi sportnak tartja, ezért csatlakozott önkéntes segítőként a Tollaslabda Szakosztály szervezési feladataihoz, a többi között segít népszerűsíteni a sportot hallgatótársai körében. Úgy véli, minden egyetemistának szüksége van arra, hogy hétközben az órák, a sok-sok ülő tevékenység után ki tudjanak kapcsolódni.

„Nem csak a mozgáson van a hangsúly, a tollaslabda egyfajta gondolkodásmódot is jelent: előre kell gondolkodni, az ellenfél előtt kell három lépéssel járni, hogy ő hol áll, és én hova fogok ütni. Ez eléggé technikás játék, van amikor csak kicsit meg kell érinteni a labdát, és van amikor nagyot kell ütni” – magyarázta, hozzátéve: ez egy gyors játék, amely során a versenyeken a labda sebessége akár a 400 km/h sebességet is meghaladhatja.

A Tollaslabda Szakosztály alapítója, dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea dékán elmondta: minél több Semmelweis Polgárt arra bíztat, hogy ragadja meg a kiváló alkalmat, és legyen a tollaslabda szakosztály tagja. A döntés megkönnyítése érdekében ingyenes próbaalkalmat ajánlanak fel az érdeklődőknek április és május folyamán, ahova az itt elérhető online felületen lehet jelentkezni.

A próbaedzésen a játékhoz szükséges felszerelést és a profi edzőt is biztosítják, csak sportos öltözetet kell hozni.

Aki beleszeret ebbe a sportágba, az a szakosztályba belépést a helyszínen elindíthatja – tette hozzá a dékán, aki maga is azt tervezi, hogy időnként beáll játszani. A szakosztályba ugyanis szabadidős tempóban tollaslabdázni vágyó játékosokat is várnak.

Tasnádi Róbert
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.