Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2022. november 28.
543542 Összes oltás
A Semmelweis Egyetem Dies Academicus rendezvénysorozatának keretében rendezték meg november 11-12-én a II. Karolinska-Semmelweis Szimpóziumot, az egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A radiológia, a labormedicina és a patológia vezető képviselői találkoztak, hogy tájékoztassák a kollégákat a legújabb tudományos felfedezésekről. A stockholmi egyetem csaknem 50 munkatársa érkezett Budapestre.

“Ha mindenki együtt halad előre, a siker magától jön.” Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Henry Ford gondolatával nyitotta meg a Kétoldalú Patológiai Szimpóziumot. Felidézte, hogy a Karolinska Egyetem és a Semmelweis Egyetem közötti kapcsolat 12 évvel ezelőtt kezdődött.

“Az azóta eltelt időben bebizonyosodott, hogy együtt valóban sokra vagyunk képesek – a sikerért azonban nagyon is keményen megdolgoztunk. Intézményeink között nagyon szoros szakmai kapcsolat alakult ki, számos munkatársunk látogatott ki Svédországba hosszabb-rövidebb időre, és Budapesten is több szakorvost fogadhattunk partnerünktől. 2019-ben született meg közöttünk a tudományos területre, oktatásra, diagnosztikus ellátásra vonatkozó bilaterális egyezményünk, és még abban az évben megrendeztük első bilaterális kongresszusunkat is” – magyarázta a rektor.

Kiemelte, hogy a két intézmény kapcsolata már eddig is gyümölcsöző volt: számtalan tudományos együttműködés és közös közlemény született, közös munkacsoportok alakultak. “A mostani, második szimpózium után remélhetően tovább gyarapodik ezek száma: idén a radiológia, a laboratóriumi medicina és a patológia vezető képviselői találkoznak, hogy megosszák egymással ismereteiket, tájékoztassák a kollégákat a legújabb tudományos felfedezésekről, és nem utolsó sorban kapcsolatokat építsenek” – mondta Dr. Merkely Béla.

Hangsúlyozta, hogy a Semmelweis és a Karolinska egyaránt a kiválóságra törekszik, mindkét egyetem munkáját a betegek gyógyítása, a hallgatók legmagasabb szintű oktatása határozza meg. Orvos- és egészségtudomány terén mindkét egyetem régiója megkerülhetetlen tudásközpontjának számít. A Times Higher Education legfrissebb világrangsorában a Karolinska a 49., míg a Semmelweis első kelet-közép-európai egyetemként bekerült a top 250-be. 

Dr. Mathias Axelsson, a Karolinska Egyetem orvosi diagnosztikai részlegének vezetője kiemelte, hogy az egészségügy jövője élvonalbeli technológiát, további szakosodást és együttműködést igényel. Bemutatta, hogy intézményük – beleértve a képalkotó és élettani orvostudományt, a klinikai laboratóriumi orvostudományt, valamint a Biobank és Tanulmányi Központot – a diagnosztika és a kezelés terén kompetencia- és technikai vezető központ, a betegek mai és jövőbeli igényeinek megfelelően.

Dr. Axelsson bemutatta az egyedülálló együttműködést a Precision Medicine Center Karolinskán, amelynek főbb jellemzői a következők:

– új szervezet, a Karolinska Egyetemi Kórház és Intézet vezetői mélyen elkötelezettek

– a tudományágak, az akadémia és az egészségügy közötti keresztirányú együttműködés

– a tudás és az infrastruktúra megosztása

– földrajzi közelség

– tesztkörnyezetek az ipari együttműködéshez.

Dr. Joakim Dillner, a Karolinska Egyetemi Kórház Méhnyakrák-megelőzési Központjának osztályvezetője “A méhnyakrák felszámolása és a humán papillomavírus genotipizálás szerepe” címmel tartott előadást.

Felvázolta a méhnyakrák felszámolásának főbb stratégiáit: az első lépés a HPV elleni védőoltás beadása a HPV keringésének mihamarabbi megállítása érdekében, a második pedig HPV-szűrés azok számára, akik már fertőzöttek voltak, és akiknél a HPV keringésének megállítása előtt kialakult a rák előfutára.

Dr. Dillner hangsúlyozta a hatékony és kényelmes szűrőprogram fontosságát. “Tegnap még mindenkit egyformán kezeltek, a teljes lakosságot rendszeres időközönként behívták a szűrésre. Ma már van otthoni saját mintavétel, amelyet a teljes lakosság számára felajánlottak, holnap pedig csak azoknak a nőknek lesz otthoni mintavétel, akiknek valóban szükségük van a szűrésre” – mutatott rá.

A kihívásokról szólva Dr. Dillner a következőket emelte ki:

– Több millió olyan nőt szűrnek, akiknek nincs szükségük szűrésre.

– Nem kap prioritást az a kisszámú nő, akinél magas a méhnyakrák kockázata.

– Miután a HPV-genotipizálást bevezették a szűrési programba, a laboratóriumi adatbázisokban nyilvántartott kockázati különbségek több ezerszeresükre nőttek.

– A kockázatokra vonatkozó eredményeket nem közlik egyértelműen a nőkkel. 

A Karolinska professzora emlékeztetett arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2016-ban kiemelt céllá nyilvánította a méhnyakrák globális felszámolását, és 2020-ban ezt a WHO közgyűlése is megerősítette. 

Az alábbi előadások hangzottak el angolul a szimpóziumon:

  • Nanobiophisics of the coronavirus – Miklós Kellermayer, Department of Biophysics and Radiation Biology, Semmelweis University
  • Covid-19 and post-COVID associated pathologies – László Székely, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • COVID-19 associated cause of death and liver pathology in autopsy cases – András Kiss, Department of Pathology, Forensic and Insurance Medicine, Semmelweis University
  • Detection of SARRS-COV2 and covid associated pathology in autopsy cases – Tibor Várkonyi, Department of Pathology, Forensic and Insurance Medicine, Semmelweis University
  • Placental pathology in maternal SARS-COV2 infection – Nikos Papadogiannakis, Clinical Pathology and Cancerdiagnostcs, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Cell Plasticity as a diagnostic tool and therapeutic target in cancer – Jonas Fuxe, Department of Laboratory Medicine, Division of Pathology, Karolinska Institutet
  • Modelling metabolic heterogeneity in cancer – Anna Sebestyén, Department of Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Cancer proteogenomics for precision medicine diagnostics – Janne Lehtiö, Clinical Pathology and Cancerdiagnostcs, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • The role of extracellular matrix in cancer progression – Kornélia Baghy, Department of Pathology
    and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Sex dimorphism in the immune tumor microenvironment – Toward “Genderized immunotherapy” – Dhifaf Sarhan, Department of Laboratory Medicine, Division of Pathology, Karolinska Institutet
  • Phenotypic drug screening to target invasive cancer – Lars Holmgren, Department of OncologPathology, Karolinska Institutet
  • Tumor specific enzyme assisted chemotherapy – a novel approach to treat liver cancer – Arun
    Selvam, Department of Laboratory Medicine, Division of Pathology, Karolinska Institutet
  • Cellular Energetics in liver regeneration – András Budai, Department of Pathology, Forensic and
    Insurance Medicine, Semmelweis University
  • 30 years of clinical liver cell treatments: from hepatocyte transplantation to new perinatal stem cell – Roberto Gramignoli, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Tumor spread and “cross-talk” in the liver – Béla Bozóky, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Human papillomavirus (HPV) in oropharyngeal cancer – approaching individualized treatment – Anders Näsman, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Digital image analysis in colorectal cancer – Anna Jakab, Department of Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Detection of H. Pylori and its chlaritromycin resistance in routine pathological diagnostics – Gábor Lotz, Department of Pathology, Forensic and Insurance Medicine, Semmelweis University
  • AI based colorectal cancer screening decision support. Endre Kontsek, Department of Pathology, Forensic and Insurance Medicine, Semmelweis University
  • Sodium selenite-induced tumor-specific cytotoxicity in a tissue slice model of human pancreatic ductal adenocarcinoma – Carlos Fernandez Moro, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Analysis of pancreatic cancer at the molecular level for developing selenium-based therapy – Tímea Szekerczés, Department of Laboratory Medicine, Division of Pathology, Karolinska Institutet
  • Molecular Diagnosis of Malignant Mesothelioma – Katalin Dobra, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Validation of multiple IHC based digital pathodiagnostics method in renal biopsy samples – Deján
    Dobi Department of Pathology, Forensic and Insurance Medicine, Semmelweis University
  • Klotho in kidney disease and aging – Hannes Olauson, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics,
    Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Molecular monitoring of the transplanted kidney and heart – Attila Fintha, Department of
    Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • High throughput RNA profiling of renal glomerular tissue in health and disease – Jaakko Patrakka, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Multiplexed mapping of the immune cell landscape in advanced bladder cancer – David Krantz, Clinical Pathology and Cancerdiagnostcs, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • AI-based precision diagnostics in breast pathology – Johan Hartman, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • HPV status and prognosis in invasive cervical cancer – prospects for improved prediction? – Karin Sundström, Department of Laboratory Medicine, Division of Pathology, Karolinska Institutet
  • Immunogenic mimicry of melanoma and other cancers – József Tímár, Department of Pathology, Forensic and Insurance Medicine, Semmelweis University
  • Cutting – edge precisionmedicine in public health care at Karolinska University Hospital – Maria Johansson Soller, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Molecular oncogenomic facilities at Semmelweis University – Csaba Bödör, Department of
    Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Comprehensive oncogenomic profiling in pediatric malignancies – Gábor Bedics, Department of
    Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Precision medicine in cancer – the role of our microbiome – Lars Engstrand, Clinical Pathology and
    Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Comprehensive genomic profiling of adult-type diffuse high-grade gliomas – Bálint Scheich,
    Department of Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Next-generation sequencing in inherited cardiovascular diseases – Beáta Nagy, Katalin Csonka, Department of Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • The Hungarian Pediatric Leukemia Genomic Program – Borbála Péterffy, Department of Pathology
    and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Human myeloid cells in tissue: from inflammation to cance – Egle Kvedaraite, Clinical Pathology
    and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Germline GATA2 mutations in familial MDS/AML: a manually curated online registry from the ERAPERMED GATA2-HuMo international consortium – Lili Kotmayer, Department of Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Activation of telomerase in aggressive thyroid tumors – Catharina Larsson, Department of Oncology-Pathology, Karolinska Institutet
  • Spatial and temporal profiling in B-cell lymphomas using integrative tissue- and liquid biopsies – Bence Bátai, Department of Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Chalenges of medical training in the 21th century – Miklós Kellermayer, Dean of Faculty of Medicine, Semmelweis University
  • Undergraduate training in pathology at Karolinska Institute – Monika Klimkowska/ Katalin Dobra, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Pathology Core Facility Karolinska. Meriana Findakly, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Digital pathology: a tool of integration – Attila Szakos, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Specialist training at Karolinska – Sulaf Abd Own, Clinical Pathology and Cancerdiagnostics, Medical Diagnostics Karolinska, Karolinska University Hospital
  • Residence training of pathology in Semmelweis University – Zoltán Sápi, Program director of the residence training, Department of Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University
  • Doctoral School of pathological sciences in Semmelweis University – András Matolcsy, Doctoral School of Pathology Science, Semmelweis University

 

Kiss Gábor
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.