A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány (NEOA) egyik kiemelt feladata, hogy biztosítsa a Semmelweis Egyetem számára azokat a kereteket, melyek lehetővé teszik az intézmény vezetése által megfogalmazott jövőkép megvalósítását – fogalmazott Orbán Gábor, az egyetemet 2021. augusztus 1-je óta fenntartó NEOA kuratóriumának elnöke, a Richter vezérigazgatója. Az elnök honlapunknak adott interjújában beszélt egyebek mellett az egyetem és a Richter közötti bővülő együttműködésekről, valamint a szeptember 23-án induló Richter 150 jubileumi évről is. Ez utóbbi keretében a gyógyszercég alapítója születésének 150 éves évfordulója előtt tiszteleg, együttműködésben a Semmelweis Egyetemmel, amelynek hallgatója volt Richter Gedeon.

Orbán Gábor visszaemlékezve a kezdetekre hangsúlyozta: óriási megtiszteltetés volt számára, hogy felkérték az alapítvány elnökének. „Bár némi dilemmát okozott, hogy a Richter vezérigazgatói pozíciójának betöltésével járó munkateher mellett egy hasonlóan felelősségteljes tisztséget elvállaljak, hamar megszületett bennem a döntés. A Semmelweis Egyetem múltja, hazánkban és a régióban élvezett rendkívüli presztízse, a Richter és a Semmelweis közötti szinergiák és az egyetem vezetésével ápolt jó kapcsolatok mind arra ösztökéltek, hogy ezt a felkérést elfogadjam, és az első év tapasztalatai megerősítették bennem, hogy jó döntést hoztam” – fogalmazott Orbán Gábor.

Mint részletezte, az alapítvány egyik kiemelt feladata, hogy biztosítsa a kereteket az egyetem vezetése által megfogalmazott jövőkép és vízió megvalósításához.

Ennek egy fontos mutatója, hogy a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ legjobb száz egyeteme és Európa 5 legkiválóbb orvostudományi egyeteme közé. Az alapítványnak azonosítania kell azokat a területeket, ahol a hatékonyság, a teljesítményszemlélet tovább javítható, és az esetleges gátló tényezőket is, továbbá képviselnie kell a működésben a stratégiai gondolkodást és az eredményorientáltságot – emelte ki.

Kuratóriumi elnökként Orbán Gábor legfontosabb feladatának azt tartja, hogy segítse a teljesítményközpontúságra fókuszáló szemléletváltás átfogó megvalósulását, amihez fontos a célok kijelölése, az érdekeltségi és ösztönző rendszerek kialakítása. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez a folyamat az egyetemen nem az alapítvány létrejöttével kezdődött el, hiszen korábban is a kiválóságra törekvés, a feladatok proaktív keresése jellemezte az intézmény vezetését.

Orbán Gábor a 2022-es Nemzetközi Nyári Egyetemen

Az elnök az elmúlt egy év jelentős eredményének tartja az új humánerőforrás stratéga első lépéseit, így az alapbér megemelését és az egyéni teljesítményt figyelembe vevő javadalmazási rendszer kialakítását. Mindezek egyszerre szolgálják a versenyképesebb, a tehetségeket vonzó és megtartó munkakörülmények megteremtését, és a még nagyobb teljesítményre ösztönzést – magyarázta. A következő időszakban is egyik fő feladatnak a HR-stratégia megvalósításának továbbvitelét tartja, hiszen ez fontos eleme a magas színvonalú oktatói-kutatói és gyógyító munka további erősítésének. Emellett az alapítvány kiemelt célja, hogy előmozdítsa az egyetemi fejlesztési tervek megvalósítását, valamint a vállalati együttműködések kialakítását, amelyek a piaci bevételek mellett arra is lehetőséget adhatnak, hogy újabb világszínvonalú projektekbe kapcsolódjon be az egyetem.

Az elnök kitért arra is, hogy a Semmelweis Egyetemet és a Richtert több évtizedre visszatekintő szakmai együttműködések, valamint számos közös érték – így például az emberek egészségének szolgálata, továbbá a stratégiai gondolkodás, a kiválóságra, innovációra való törekvés és a nemzetköziség – is összeköti.

2019-ben stratégiai együttműködési megállapodást is kötöttek, amelynek keretében PhD-hallgatóknak szóló ösztöndíjprogram, valamint tehetséggondozó pályázat indult, továbbá a gyógyszerészképzés megújítása és az egyetemen megvalósuló kutatás-fejlesztési tevékenység terén is van közös munka.

„A Semmelweis Egyetemmel 2008 óta 11 kutatási együttműködésünk volt, nagyságrendileg 200 millió forint értékben, jelenleg pedig 3 aktív közös pályázatunk fut” – ismertette a részleteket Orbán Gábor. Hozzátette: az elmúlt egy évben tovább dolgoztak az együttműködés kiszélesítésén, hét közös munkabizottság állt fel annak érdekében, hogy azonosítsák a további kooperációra leginkább alkalmas területeket. „A Semmelweis Egyetem számára az egyik legjelentősebb kitörési pont az egészségipari ökoszisztémába való részvétel, illetve az ipari KFI-láncba való beépülés” – osztotta meg véleményét.

Galéria

4kép

A mára multinacionális gyógyszercéggé vált, de továbbra is magyar vezetésű Richter alapítója, a 150 éve született Richter Gedeon a Semmelweis Egyetem jogelődjén, a Budapesti Tudományegyetemen szerzett gyógyszerészdiplomát. Történeti források szerint később Richter a kutatási tevékenységét nemcsak a gyár keretében fejlesztette, hanem számos egyetemi intézettel is együttműködött.

Az egyetem a Richter 150 jubileumról, együttműködésben a gyógyszercéggel, több formában is megemlékezik. A Gyógyszerésztudományi Kar Üzemi Technológiai Laboratóriuma felveszi a Richter Gedeon nevét, akiről tudományos jutalomdíjat is elneveznek az egyetemen, a gyógyszertudományok területén folyó tudományos és innovációs munka elismeréseként. Emellett hamarosan a Szenátus elé kerül a Richter tanszék létrehozásáról szóló javaslat, amely a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés aktuális kérdéseivel foglalkozna, és amely tovább mélyítené a Semmelweis Egyetem és a Richter együttműködését ezen a területen.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem; Richter (archív fotók)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.