Kari Tanácsülés keretében ünnepélyesen átadták a Semmelweis Egyetem Pető András Karán a felújított kari tanácstermet. Az ott beépített szavazó- és konferenciarendszert mintaprojektként tesztelik annak érdekében, hogy azt az egyetem Szenátusának ülésein, illetve más karokon is fel lehessen majd használni.

Elkészült a Pető András Karon (PAK) a felújított kari tanácsterem, amely a Kari Tanács üléseinek megtartására, valamint magas rangú vendégek fogadására is alkalmas. A legkorszerűbb technikai eszközök és szoftver révén az ülések összes résztvevője le tud tölteni dokumentumokat, megnézhet képeket és videókat az asztalán elhelyezett érintőképernyőn.

„A zöld egyetem tantárgy tantárgyfelelőseként külön öröm számomra, hogy a jövőben sokkal kevesebb papírt fogunk használni. A digitalizáció a 21. század útja. Használjuk a tárgyalót egészséggel, és hozzunk benne jó döntéseket!” – mondta köszöntőjében Feketéné dr. Szabó Éva, stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes.

A terem felújítását a kar, a technikai eszközök beszerzését és a wifi erősítését pedig az egyetem központi keretéből finanszírozták.

Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a PAK dékánja emlékeztetett arra, hogy nem ez az első innováció a karon. 

„Több olyan épület- és informatikafejlesztési projekten vagyunk túl, ami mutatja az elmúlt öt év eredményességét. Ma mérföldkőhöz értünk a dokumentum-nyilvántartási rendszerünk kezelésében, ennek köszönhetően sokkal kevesebb idő ráfordításával, remélhetőleg sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni.”

Dr. Antóny Zsolt szenátusi főtitkár elmondta, hogy a PAK kari tanácstermébe telepített szavazó- és konferenciarendszert modellnek tekintik, és a tervek szerint azt a Szenátus ülésein és más karokon is alkalmazzák majd.

Amberger Árpád, a rendszert telepítő Globomax Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy sok önkormányzatnál és egyetemi szenátusokban is működik már szavazatszámlálójuk, de a PAK kari tanácstermében hozták létre az első rendszert, ahol integráltan használják a szavazatszámlálást és a dokumentumok kezelését. A MikroVoks rendszert úgy fejlesztették tovább, hogy az nagyobb interaktivitást és több szabadságot nyújt a felhasználóknak. Az érintőképernyős felület és a mikrofonnál beépített hangszóró a fejlesztés legújabb generációja.

Galéria

11kép

A Pető András nevét viselő főiskola 2017-ben csatlakozott a Semmelweis Egyetemhez Pető András Karként. Azóta az egyetem egyik leggyorsabban fejlődő, leginkább prosperáló egységévé vált – a világszinten is egyedülálló Pető-módszer és a hazai és regionális szinten is vezető orvos- egészségügyi felsőoktatási intézmény nem csak kiegészítik, évről évre egyre jobban erősítik egymást. A most átadott fejlesztések is a kiváló együttműködést bizonyítják, azok egyetemi támogatásból és a kari keretből együttesen valósulhattak meg.

Kiss Gábor

Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem