A Családbarát Egyetem Program keretében júniusban két turnusban sporttábort szerveztek. A júliusi napközis tábor négy turnusa közül háromba, a július 11-én és azután indulókra még várják a Semmelweis Polgárok 6 és 14 év közötti gyermekeinek jelentkezését.  

„Tudjuk, hogy sok családban kihívást jelent a nyári szünidő hasznos eltöltése, a gyermekfelügyelet megoldása, ezért szerettünk volna segítséget nyújtani az egyetemi dolgozók általános iskolás korú gyermekeinek nyári programszervezésében” – hangsúlyozta Adonicsné Püski Kata, a Családbarát Egyetem Központ igazgatója.

A nyári sporttábort két turnusban, június 20. és 24., illetve június 27. és július 1. között rendezték meg a Testnevelési és Sportközpont Zágrábi utcai Sporttelepén, ahol reggel fél 8-tól délután fél 5-ig számos programmal várták a gyerekeket. A kisebb korosztállyal (6-9 év) a Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodájának dolgozói, a nagyobbakkal (10-14 év) a sportközpont testnevelő tanárai foglalkoztak – mondta el Várszegi Kornélia, a Testnevelési és Sportközpont igazgatója.

A napközis tábor július 4 hetében lesz elérhető két helyszínen: Pesten a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben (NET) és Budán a Pető András Kar (PAK) Villányi úton található iskolájában. A táborozóknak háromszori étkezést és az életkori sajátosságaiknak megfelelő szabadidős programokat kínálunk, a közvetlen szakmai munkát a Pető András Kar konduktorhallgatói és konduktorai végzik majd – tájékoztatott Frank Tamás, a PAK tanársegédje, hozzátéve: a tábor ideje alatt egy művészeti hét és környezetvédelemhez kapcsolódó programsorozat is várja a gyerekeket. Hangsúlyozta, hogy a reggel 7-től este 6-ig tartó nyitvatartás egyedülálló a nyári táborok között. Mint fogalmazott, a Semmelweis Egyetem részéről olyan támogatás van a táborok mögött, ami nemcsak a hosszú nyitvatartást, de a kedvező árat is lehetővé teszi, ezáltal valódi segítséget nyújtva a Semmelweis Polgároknak. Minden héten két diplomás konduktor és két hallgató foglalkozik majd a gyerekekkel: ők szervezik a különböző szabadidős tevékenységeket: sor- és váltóversenyeket, kézműves programokat – mondta el Frank Tamás.

Olyan különleges élményekben is részük lehet a gyerekeknek a tervek szerint, mint a NET-hez közeli Orczy-kertben található kalandpálya kipróbálása, az Üllői úti Groupama Arénában tett stadionlátogatás vagy a kutyás érzékenyítő foglalkozás (utóbbira egy alkalommal, július utolsó hetében kerül sor), de a Fővárosi Nagycirkuszba is szerveznek egy különleges látogatást a kulisszák mögé – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy az izgalmas programok mellett a pihenésre, az önálló játékra is marad idő.

A napközis táborok szervezője azt is kiemelte, hogy a táborok során a Pető András Kar szakmaiságát és szellemiségét érvényesítik, ez pedig garancia arra, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.

Jelentkezés és további információ a Családbarát Egyetem honlapján.

https://semmelweis.hu/csaladbarat/category/ujdonsagok/

Bódi Bernadett, Pogrányi Péter
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.