Életének 93. évében elhunyt dr. Jakab Lajos, az egykori III. Sz. Belgyógyászati Klinika (ma Belgyógyászati és Hematológiai Klinika) igazgatóhelyettese, egyetemi tanár.
Nekrológ
2022. április 3-án otthonában elhunyt dr. Jakab Lajos belgyógyász professzor, aki egész munkásságát, oktató, gyógyító és tudományos tevékenységét az egykori III. Sz. Belgyógyászati Klinikán végezte.
1929. október 29-én született Borsodszemerén (melynek neve 1950 óta Mezőszemere) egy tizenkét gyermekes földműves családban. Az elemi iskola elvégzése után az Országos Magyar Falusi Tehetségmentési Mozgalom keretében felvételt nyert a mezőkövesdi Szent László Gimnáziumba és az Érseki Konviktusba. Kitűnő eredménnyel érettségizett 1950-ben és sikeresen felvételizett az akkori Budapesti Orvostudományi Egyetemre, ahol „summa cum laude” minősítést elérve 1956-ban a Gömöri Pál professzor vezette egykori III. Sz. Belgyógyászati Klinika (ma Belgyógyászati és Hematológiai Klinika) munkatársává választották.
Egész orvosi tevékenysége a vándorló III. Sz Belgyógyászati Klinikához kapcsolódik. A különböző grádusokat végigjárva (gyakornok, tanársegéd, adjunktus, docens) 1969-ben megvédte az orvostudományi kandidátusi disszertációját „Kísérletes gyulladás, pharmaconok és szénhidrát származékok hatása a glycoproteid és a proteoglycan anyagcserére” címmel. 1980-ban megírta és megvédte a glycosaminoglycanok, glycoproteinek témakörben az akadémiai doktori disszertációját.
Tudományos kutatói érdeklődését elsősorban az immunológia, azon belül az autoimmun betegségek pathomechanizmusa keltette fel. A klinika immunológiai munkacsoportja nemzetközi szinten is elismerést kiváltó eredményeket publikált. Munkatársai közül hárman a Semmelweis Egyetem professzoraként folytatták ennek a tudományterületnek a kutatását. A kutatócsoport munkájának előterében a szervezeti immunológia, autoimmun folyamatok, a szervezeti védekező folyamatok, az inflammatio álltak. Saját érdeklődésének központjába a glycoproteinek, proteoglycanok klinikai jelentőségének tanulmányozása került. Négy könyvrészlet, egy tudományos kötet szerzője, közleményeinek száma meghaladja a 150-et (magyar, német és angol nyelven). Az oktató-nevelő munkában az aktuális beosztásának megfelelően teljes odaadással részt vett, belgyógyászati gyakorlatokat, tantermi előadásokat tartott folyamatosan. Közel egy évtizeden keresztül az egyetem Fogorvostudományi Karán a belgyógyászati oktatásért felelős előadó volt.
A mindennapi betegellátó tevékenységének meghatározó motívuma a beteg ember érdekének alázattal való szolgálata volt. Rendkívüli precizitás, önmagával szemben is szinte kérlelhetetlen szigorúság és elvárás jellemezte. Személyes példaként említem, hogy egy alkalommal – amikor az osztályán gyakornokként dolgoztam – súlyos hibát vétettem. Egy új – egyébként immunológiai betegségben szenvedő – beteg felvételi kórlapjában nem rögzítettem a beteg belgyógyászati státuszát. Feltételezem, hogy amíg a kórlapot írtam, valami miatt az írógéptől elhívtak és ezt követően megfeledkeztem a hiány pótlásáról. Egy hét múlva behívatott szobájába és harag nélkül megmutatta a hiányosságot. Akkor azt hittem, hogy súlyos büntetés vár rám. Ő csak ennyit mondott: „nagy hibát követtem el, mert nem vettem időben észre ezt a hiányosságot, az én feladatom az ellenőrzés, mert a te munkádért én vagyok a felelős”.
Munkáját az alapos szakmai felkészültség, pontosság, a beteg ember személyének központba helyezése, emberi méltóságának csorbítatlan tiszteletben tartása – mindig a betegnek van igaza – szemlélet jellemezte. Az előadásai, gyakorlatait percnyi pontossággal kezdte, el sohasem késett. Vizsgáztatási stílusát a rendkívüli szigorúság jellemezte, ő komolyan vette, hogy a belgyógyászat a legfontosabb klinikai tárgy, melynek hiányos ismerete a beteg életét közvetlenül veszélyezteti.
Éveken át – nyugdíjazásáig – a klinika igazgatóhelyetteseként tevékenykedett, a tudományos közéletben számos társaság tagjaként vett részt. Nagy megtiszteltetést jelentett számára, hogy közel 90 évesen a Magyar Belgyógyász Társaság Emlékérmével tüntették ki.
1955-ben alapított családot. Felesége tanárnő volt. Hatvanhat éven át éltek boldog házasságban. Két lányuk született. Az idősebb, édesapja nyomdokaiba lépve orvosi diplomát szerzett, radiológusként dolgozik. A fiatalabb gyermeke tanárnő. Két unokája közül az egyik belgyógyász rezidens – ő már a harmadik generációként választotta az orvosi hivatást – a másik unoka pedagógus.
Nyugdíjba vonulása (1999) után hosszú évekig bejárt a klinikára és részt vett az ott folyó munkában, aktívan követte a legújabb kutatási/tudományos eredményeket, publikált is.
2022. április 3-án hosszú, munkával és küzdelemmel teli élete végén otthonában csendesen örökre elaludt. Ég Veled Professzor Úr, Isten adjon örök nyugodalmat!
dr. Karádi István
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
