Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2022. június 27.
532639 Összes oltás
Történetének eddigi legjobb eredményét érte el a Semmelweis Egyetem Vízilabda Klub: a csapat a magyar férfi vízilabda-bajnokság harmadosztályának megfelelő OB2 első helyén zárt, miután a június 11-én megrendezett döntőben legyőzte a Dunakanyar Waterpolo és a PTE-PEAC Mighty Bulls csapatát is. A csapat ezzel szoros küzdelemmel feljutott az OB1/B-be, azaz a másodosztályba.

Az OB2 a harmadik legerősebb országos férfi vízilabda-bajnokság, melyben négy régióra osztva folyik a küzdelem. A Semmelweis Egyetem Sport Klub csapata a rájátszás 1. csoportjába jutott be három másik együttes (PTE-PEAC Mighty Bulls, Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület, Dunakanyar Waterpolo) társaságában. Az itt zajló döntő három fordulós, minden fordulóban 2-2 mérkőzést játszanak egymás ellen a csapatok. A Semmelweis Egyetem vízilabdásai az eddigi két forduló mind a négy mérkőzését megnyerték, így a tabella első helyéről várták a döntőt.

Június 11-én rendezték meg a rájátszás utolsó, harmadik fordulóját a MOM Sportuszodában. A Semmelweis Egyetemcsapata 12:00-kor a Dunakanyar Waterpolo játékosaival játszott egy mérkőzést  12:11-es eredménnyel, majd 14:30-kor a tabella második helyén álló PTE-PEAC Mighy Bulls-szal mérkőzött meg, 13:12-vel győzelmet aratott, így megnyerte a bajnokságot és megszerezte a jogot, hogy a következő szezonban a másodosztálynak számító OB1/B-ben induljon.

„Mindkét mérkőzés nagyon nehéz volt, a döntő meccs első negyedénél elhúzott az ellenfél, de hatalmas szívvel, lélekkel és fizikai erővel a csapat fel tudott állni” –  értékelte a játékot Karácsonyi Vazul vezetőedző. Hozzátette: a harmadik negyed közepétől nagyon szoros döntő mérkőzést játszottak, de végül sikerült megfordítani az állást és egy gólos előnnyel vezettek. A győztes csapatot irányító Kalanovics Balázs elmondta, boldogok, hogy sikerült teljesíteni az év elején kitűzött célt, és közös erővel megnyerni a bajnokságot, büszkék erre az eredményre.

 Történelmi eredmény ez a Semmelweis Egyetem Vízilabda Klub életében, hiszen korábban még a legjobb 4-be sem sikerült bejutnunk

– nyilatkozta Karácsonyi Vazul vezetőedző. „A legfőbb erősségünk az összjáték és a csapatszellem: a játékosok orvosként a műtőben is csapatként tudnak sikert elérni, ugyanez igaz a medencére is” – magyarázta, hozzátéve: az együttes tagjai régóta játszanak együtt, így remekül ismerik egymást, emellett megfelelő a taktikai felkészültségük is.

Karácsonyi Vazul három éve edzi a fiúkat, emellett a Ferencvárosi TC női első osztályú csapatánál másodedző. „A Semmelweis Egyetem Vízilabda Klub több fronton is helytáll: az egyetemi bajnokság és a Medikus Kupa mellett indultunk a Budapest-bajnokságban is – a szezon elején úgy döntöttem, ezeken a megmérettetéseken ugyanazok a hallgatók vegyenek részt, mert így folyamatosan játékban maradnak. Az OB2-ben azért indultunk el, hogy az idősebb, az egyetemen végzett játékosok is lehetőséget kapjanak” – mutatott rá, hozzátéve: a már diplomás egykori hallgatókhoz néhány külsős is csatlakozott. Karácsonyi Vazul kiemelte: az OB2-es csapatot vezető kollégája, Kalanovics Balázs veszi át jövőre a helyét vezetőedzőként.

Szabó Ádám, Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.