„Az idő korántsem olyan, amilyennek látszik, nemcsak egy irányba halad, hanem egyszerre létezik benne a jövő a múlttal” – idézte dr. Merkely Béla köszöntőjében Albert Einsteint, hangsúlyozva, hogy ez az idézet pontosan megvilágítja a tárlaton bemutatott alkotások működésmódját is. Mint elmondta, dr. Táncos Lászlót nem kell bemutatni az egyetem közösségének, személyisége és alkotásai a Semmelweis Polgárok számára jól ismertek – elég csak a Nagyvárad téri Elméleti Tömböt 2010 óta díszítő 44 nagyméretű grafikára és még számos műalkotásra gondolni, amelyekkel az egyetem tereiben találkozhatunk. A művész most egy olyan sorozat darabjait mutatja be, amibe eddig kevés betekintést engedett: az általa szenvedélyesen gyűjtött régi fotókat helyezi új kontextusba ezekben az alkotásokban: amit más feleslegesnek, a múlt felejthető elemének gondolt, annak ő új jelentést ad – fejtette ki a rektor.
Dr. Táncos László életrajzát röviden összefoglalva elmondta: 1981-ben szerezte orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, 1984-ben grafikusként a Művészeti Alap tagja lett. 18 éve vezeti a Semmelweis Kiadót, ahol több mint ezer kiadványt publikált, itt jelenik meg mások mellett a Semmelweis Egyetem című havilap, az Orvosképzés vagy a második legrégebbi tudományos lapunk, a Gyermekgyógyászat. Ezen a kiállításon dr. Táncos László egy sajátos intellektuális és érzelmi szűrőn át játékos keretbe foglalva mutatja meg mások, a fotókon szereplő ismeretlen emberek világán keresztül a saját világának egy darabját – foglalta össze dr. Merkely Béla.
A rektori köszöntőt követően dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánja tett fel kérdéseket dr. Táncos Lászlónak, rögtön a névvel kezdve: arra kérdezett rá, miért ragaszkodik a „Laci bácsi” megszólításhoz olyannyira, hogy még a bankkártyájára is ez a név van írva. A művész úgy fogalmazott, 40 éves kora körül „vette fel” a Laci bácsi nevet. Volt ebben akkor egy nagy adag manír, amit az idő elsimított azóta – mondta, felidézve, hogy 33 évesen elveszített – azonos nevű – édesapjára utalt egy barátja a „drága Laci bácsi” megfogalmazással, és ez benne olyan erős érzelmeket szabadított fel, hogy elhatározta, felveszi ezt a nevet. A beszélgetés során a művészet és az orvoslás egymáshoz való viszonyára is kitértek, dr. Kellermayer Miklós kérdésére válaszolva dr. Táncos László hangsúlyozta: minden lehet művészet, amit magas fokon űznek és élményhez juttat, a legnagyobb élmény pedig maga az élet, ezért az orvosi hivatás a művészetek között is különleges helyen van, művészetnek tekinthető.
Dr. Táncos László azt is elmondta, szinte születni kell arra a fokú lemondásra és alázatra, amit az orvoslás megkövetel, és bár örök nosztalgiával gondol vissza arra az időszakra, amikor háziorvosként dolgozott Felcsúton, nem bánja, hogy máshogy alakult a pályája. A tárlat címét megmagyarázva Polcz Alaine alakját is felidézte, aki bevezette a Világjáték elnevezésű, gyerekek pszichológiai diagnosztizálására és terápiájára is alkalmas módszert, melynek az a lényege, hogy a világ lekicsinyített alkotórészeivel játszanak, ezekből alkotnak világot a gyerekek. Mint elmondta, amikor találkozott ezzel a módszerrel, arra gondolt, hogy ő ugyanezt csinálja, csak nem egy készen kapott készlettel: elmegy a piacra, régiségvásárba, ott szerzi be az eszközöket hozzá, és mások életének pillanataival játssza a saját játékát: mások világának a képeiből építi ki világát. Hozzátette, hogy amiből építkezik, az másoknak szemét, vagyis olyan dolog, aminek megszűnt a helye. Ő ezeknek új kontextust ad és játszik vele tovább – mondta. Kiemelte, hogy az alkotói folyamat a kiállított képek esetében igen időigényes munka, ugyanakkor az örömszerzés mellett egy állandó gondolkodási lehetőség is.
Galéria
A képek által kiváltott hatásról szólva úgy fogalmazott, számára nagyon fontos, hogy a közönség hogyan reagál, miként vonódik be a játékba, de munka közben ez nem befolyásolja, nem akar az elvárásoknak megfelelni. Dr. Kellermayer Miklós hangsúlyozta, ez a kiállítás azt mutatja, hogy a megszűnt helyű dolgoknak lehet egy olyan szöveti beágyazottsága, ami új helyre teszi azokat, így átvitt értelemben azt is példázza, hogy amikor az embernek megszűnik a helye (pl. nyugdíjas lesz, kórházba kerül), új „helyet” is találhat magának. Végül dr. Táncos László zárta le a gondolatmenetet: „jó esetben még az is lehet, hogy a halál után van élet”.
Dr. Táncos László a művei mögött meghúzódó időfilozófiára is kitért. Szavai szerint a festmények készítésének ideje jelentősen hosszabb, mint amennyit a néző tölt velük. A fotó feltalálásával ez megfordult, és így megváltozott a kép helyi értéke, fajsúlya. Az ő művei azonban – tette hozzá – még egyet fordítanak ezen, hiszen aránylag lassan készülnek, el van nyújtva a kép készítési ideje, és ideális esetben nézni, befogadni is elmélyülten, hosszú ideig kell ezeket a vizuálisan fülledt, túlterhelt, sok asszociációs lehetőséget kibontakoztató képeket.
A kiállításmegnyitón közreműködött Paulikovics Pál gitárművész.
A kiállítás – előzetes bejelentkezés után – 2022. szeptember 16-ig tekinthető meg.
E-mail: rendezveny@semmelweis-univ.hu
Tel.: +36 20 825 9747
Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
