Aktívan praktizáló orvos, négygyerekes édesapa, a lakosság edukálására nagy figyelmet fordító, szívesen és gyakran nyilatkozó szakember és 2021. szeptembere óta a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője. Dr. Torzsa Péter határozott tervekkel foglalta el a vezetői széket – 26 évvel azután, hogy először átlépte az egyetem küszöbét. Célja, hogy olyan rendszereket és módszereket honosítson meg a tanszéken, amelyek segítségével a családorvosi szakma és azon belül az oktatói tevékenység vonzó legyen a fiatalok szemében.

Pedagógus szülők gyermekeként első generációs orvos, amire nagyon büszke. Onnantól, hogy 1995-ben átlépte az akkor még Semmelweis Orvostudományi Egyetem küszöbét egészen 2021. szeptember 10-i, tanszékvezetői kinevezéséig mondható, hogy karrierútja töretlen. „Már hallgatóként is törekedtem arra, hogy a lehetőségeket megtaláljam és éljek is azokkal. Amint módomban állt, tudományos diákköri munkát végeztem. Igyekeztem látókörömet más országokban is bővíteni, így gyakorlatokat töltöttem Skóciában és Hollandiában is – idézte fel dr. Torzsa Péter. A családorvoslás szakterület kiválasztását is a külföldön töltött időszak alatt döntötte el.

„Alapvető igazságnak tartom, hogy a gyógyítás a legszebb hivatás. A családorvosi szakmában az ragadott meg, hogy a folyamatos, több évtizeden, jó esetben több generáción átívelő orvos-beteg kapcsolatban, olyan bizalmi viszony alakul ki, ami talán egyetlen más területen sem jellemző. Nagyon szeretem a családorvos szót, mert kifejezi, hogy adott szakember az egész család orvosa. Folyamatosan érezzük a betegek részéről a pozitív visszajelzést, ami nagyon széppé tudja tenni ezt a szakmát. Ez a folyamatosság csodálatos jelenség, hiszen nekünk a páciens állandó, az éppen aktuális problémája pedig csupán egy epizód a közös történetünkben. Pácienseink életkora egyfajta szép bizonyítványa is lehet annak, hogy hogyan végezzük gyógyító, prevenciós tevékenységünket. Hiszen a mi munkánkban nagyon nagy hangsúlyt kap a megelőzés” – magyarázta dr. Torzsa Péter.   

Vezetőként egyik legfőbb feladatának tartja a családorvosi pálya előnyeinek bemutatását, és azt, hogy a tanszéken megvalósuló oktató, kutató tevékenységgel megemeljék a szakma presztízsét, vonzóvá tegyék azt a fiatalok számára. Hiányszakmáról van szó és fontos lenne, hogy minél több végző hallgató válassza a családorvosi szakmát.

„Jelenleg 645 betöltetlen családorvosi praxis van az országban, ráadásul a kollégák 43%-a  60 év feletti. Már az első tanévtől elkezdjük érzékenyíteni a hallgatókat a családorvosi szakma iránt és nagyon büszkék vagyunk az egy hallgató-egy oktató képzésünkre is” – sorolta a tanszékvezető.

A közeli jövőben megvalósuló pontként említette, hogy több önkormányzattal, vidéki várossal is tárgyal a tanszék, amelyek egy ösztöndíjprogram keretében örömmel fogadnának felkészült rezidenseket a hozzájuk tartozó ellátási területeken. Szintén cél, hogy a Családorvosi Tanszéket tudományos, kutatói terület szempontjából is a lehetőségek színterének tekintsék a rezidensek.

„Évente 2500 hallgató oktatását végezzük magyar, angol és német nyelven, jelenleg 127 rezidensünk van, akik a családorvosi szakma mellett köteleződtek el. Köztük nagyon sok, nagyon jó képességű fiatal, többen PhD-fokozattal. Saját példámból merítve is tudom, illetve egy felmérésünk eredménye is alátámasztotta, hogy a rezidensek nagyon szeretnének kutatni, márpedig az alapellátásban igen komoly potenciál van. Ezért is szeretném minden fórumon hirdetni, hogy tanszékünk olyan hely, ahol a hallgatók ötvözhetik a klinikumot a kutatással. Konkrét cél pár éven belül saját, családorvostan PhD-iskola indítása.” – mondta el.

Dr. Torzsa Péter aktívan tesz az orvosi, családorvosi hivatást művelők körében gyakori kiégés, megelőzéséért, megállításáért „ezért indítottuk el a rezidensi Bálint-csoportot, ahol egyfajta közösséget alkotunk, megbeszéljük az aktuális eseteket, ez pedig olyan ’win-win’ szituációt teremt, ahol nemcsak a csoportban résztvevők lelki egészsége lesz jobb, de javul a betegellátás színvonala is. Fontosnak tartom a nálunk működő tutor-rezidens kapcsolatot is, ahol a tutor nem csak a három év alatt kíséri figyelemmel a rezidens fejlődését, de a későbbiekben is megmarad ez a szoros, szinte baráti kapcsolat.” 

A tanszék presztízsének emelése szempontjából, ahogy dr. Torzsa Péter fogalmaz, elengedhetetlen, hogy a jó képességű hallgatók tehetségét kiváló oktatói gárda gondozza. 

Most 355 oktató családorvosunk van és szintén a programom egyik fontos pontja, hogy megteremtsem ennek a területnek az egyen szilárdságát: lehetőséget kell adni az idegen nyelven oktató családorvosok nyelvi fejlesztésére, illetve módot találni az elismerésükre is. Szeretném elismerni a tanszék oktató kollégáinak a munkáját és a legalább 20 éve folyamatosan alapellátásban dolgozó és oktató kollégákat felterjeszteni a címzetes főorvosi címre.

– fogalmazott. 

A tanszéken működő Integratív Medicina Tanszéki csoport oktatói és kutatói munkája is segít abban, hogy a családorvosi szakma még vonzóbb legyen a hallgatók számára.

A közeljövő kiemelt feladataként fogalmazta meg egy, itthon hiánypótló tankönyv kiadását is.

„Olyan, nyomtatott és digitális formában egyaránt elérhető köteten dolgozunk, amely hasznos lesz nem csak a családorvosoknak, rezidenseknek, de a medikusoknak is. A Családorvosi Tankönyv terveink szerint még az idén megjelenik, a szeptemberben, a tanszék fennállásának 30. jubileuma kapcsán induló ünnepi év keretében. Emellett szeretnénk csatlakozni az összegyetemi szinten megvalósuló programokhoz, ahol bemutathatjuk a családorvos rendkívül sokrétű munkáját, illetve a Családbarát Egyetem program keretében bekapcsolódni a Semmelweis Polgárok számára biztosított prevenciós szolgáltatásokba is. Ezek egyik fontos állomása lesz a Szent Rókus Klinikai Tömb területére, májusra tervezett oktató praxisok megnyitása, ahol egyetemünk polgárai komplex, praxisközösségben működő családorvosi ellátást és egyéb szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe.  

Tavaly szeptember előtt, dr. Kalabay László helyetteseként, most pedig már tanszékvezetőként rendkívül hálás a családorvosi tanszék rezidenseinek a COVID-ellátásban tanúsított helytállásuk kapcsán. „Nagy büszkeség, hogy az eddig kirendelhető rezidenseink 94 százaléka részt vett az egyetemi COVID-ellátásban, ezúton is szeretném megköszönni áldozatos munkájukat!” – emelte ki. 

Ahogy szakmai életútja, úgy a különféle sajtóorgánumokban tett nyilatkozatai is tudatosságon alapulnak.

„Nagy hangsúlyt fektetek a lakosság edukálására, szüleim példája mentén mindig is vonzott, hogy átadjam a tudást. Ezt a célt ötvözöm most a szakmámban: hiszem, ha a lakosságot hitelesen tudjuk tájékoztatni, akkor elkerülhető, hogy egyes krónikus betegségek felismeretlenül, rejtve maradjanak és elérjük, hogy az emberek időben segítséget kérjenek. Éppen ezért a Családorvosi Tanszéknek rövidesen elkészül a saját Facebook oldala, amely hasznos felület lesz a lakosság edukációjához, de a hallgatók, a reménybeli családorvosok eléréséhez is” – számolt be.

Ahogy dr. Torzsa Péter félig tréfálkozva fogalmazott, ő maga már bizonyíthatóan, ha még nem is tanszékvezetőként, de édesapaként, tett az utánpótlás-nevelésért, hiszen legidősebb fia, Gergő a Semmelweis Egyetem hallgatója. Ráadásul szorosan édesapja nyomában lépkedve ugyancsak családorvosnak készül.

„Testközelből tapasztalja, mit jelent ez a hivatás. A negyedéves, tömbösített gyakorlatot a kijelölt tutor mellett töltötte, de emellett beült a rendelésemre is és együtt látogattuk meg a fekvőbetegeimet. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy továbbra is családorvos szeretne lenni, és már most láthatja ennek a szakmának a szépségét.

Fekete-Obreczány Éva

Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem; dr. Torzsa Péter

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.