„Már az is a merő véletlennek köszönhető, hogy az orvosi pályát választottam, hiszen lényegében a vízilabda miatt jelentkeztem. Olyan egyetemre akartam menni ugyanis, ahol a tanulmányi idő jó hosszú, hogy mellette minél tovább tudjak vízilabdázni. A biológia érdekelt, meg úgy gondoltam, hogy az orvosi adja a legszélesebb tudást, így ott sok mindent megtanulhatok” – idézte fel nevetve dr. Koller Ákos. Az Egészségtudományi Kar, és a Transzlációs Medicina Intézet egyetemi tanára hozzátette, a vízilabda is kalandos módon lett szerves része az életének, ugyanis a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyarmati Dezső háromszor is elküldte – mondván reménytelen eset –, míg végül engedett, így sikerült bekerülnie a KSI-be (Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület). Onnan az OSC-be (Orvosegyetem Sport Club) igazolt, amikor felvették az egyetemre. „A csapat 90 százaléka orvos, fogorvos volt. Olyan nagyszerű játékosokkal pólóztam együtt, mint Konrád Sándor, Konrád János, Konrád Ferenc, Bodnár András, Szívós István, Hámori Miklós, Sudár Attila, Vindisch Kálmán, így számos bajnokságot nyertünk. Azok szuper évek voltak” – mondta.
„Mivel sokat vízilabdáztam, nem voltam túl jó tanuló, így a betegek gyógyítása helyett inkább a kutatás felé fordultam. Azt gondoltam ugyanis, hogy majd ha már mindent alaposan megtanultam, akkor megyek el orvosnak. Végül azonban a kutatásnál ragadtam, amit megszerettem, amikor a dr. Kovách Arisztid által alapított Klinikai Kísérleti Kutató Laboratóriumába („Kikula”) kerültem. Ez egy nagyszerű intézet volt rengeteg nemzetközi kapcsolattal. Azt hiszem, a gyakorlati orvosi munkára – túlzott mozgásigényem miatt – nem lettem volna képes, ezért nagyra becsülöm azokat, akik nap mint nap betegeket gyógyítanak, mert ez egy nagyon nehéz hivatás” – emelte ki.
Mint fogalmazott, induláskor nem is gondolta volna, hogy ötven évvel később még mindig Semmelweis Polgár lesz. „Ez nem csak rajtam múlott, hanem azon is, hogy a főnökeim engedték, hogy külföldre menjek kutatni, amikor pedig hazajöttem, nem csupán nagy örömmel fogadtak, de laboratóriumot és lehetőséget is biztosítottak a kutatásaim folytatásához. Ezt nagyon nagyra értékelem, hiszen különben nem tudtam volna nemzetközi szintű eredményeket elérni. És ez talán egy fontos üzenet lehet a jelenkornak is: egy jó vezetőnek engedni kell a fiatalokat érvényesülni, és lehetőségeket kell adni nekik, emellett pedig hívni őket, hogy visszajöjjenek. Akkor visszajönnek” – emelte ki.
Oktatói, kutatói munkája során rengeteg hallgatóval dolgozott együtt itthon és külföldön is. Mint mondja, a fiatalok energiával töltik fel, ők látják el hajtóerővel. „Soha senkit nem küldtem el. Aki megkeresett, hogy velem akar dolgozni, azzal együtt is dolgoztunk. Így előfordult olyan is, hogy egyszerre számos TDK- és PhD-hallgatóm volt. A tanítványok nagyon fontosak az életemben: ők tanulnak tőlem, én pedig tőlük” – tette hozzá.
Az oktatói, kutatói munka kapcsán kiemelte, nagyon fontos, hogy elfogadjon mindenkit olyannak, amilyen, és meglássa a hallgatókban, hogy képességeik tükrében kinek milyen területet érdemes választani, hol tud majd akár igazán nagyot alkotni. „Nem a magam képére akarom őket formálni, hanem hagyom, hogy arra nőjenek, amerre ők szeretnének. Sokszor nem is azt kutattuk, kutatjuk, amit én kigondoltam, hanem ami véletlenül adódik, vagy amit az adott hallgató meg tud csinálni. Ez a szemléletem talán annak köszönhető, hogy sokat jártam külföldre. Mivel ott sok mindent másképp és gyorsabban csinálnak, ennek megfelelően változott a gondolkodásom is, nyitottabb és türelmesebb lettem” – hangsúlyozta.
És hogy miként került kutatásai fókuszába a vérkeringési rendszer? „Természetesen” az is a véletlennek köszönhető. Egykori mentora, dr. Kovách Arisztid a vérkeringés egyik nagyszerű kutatója volt, akinek munkásságát világszerte elismerték. Az ő kapcsolatainak köszönhetően az intézet „nemzetközi” volt, így lehetőség nyílt külföldön is kutatásokat is végezni.
„Az ő segítségével kerültem Philadelphiába, a Pennsylvaniai Egyetem agyi vérkeringés kutató központjába. Aztán megint közbeszólt a véletlen: az egyik ott dolgozó magyar kollégám, akinek az Arizonai Egyetemen, Tucson-ban kellett volna folytatni kutatásait, váratlanul megbetegedett, így megkért, hogy menjek el helyette Arizonába. Hát elmentem. Nagy szerencsém volt, mert ott volt az akkor még igen új, mikorcirkulációs kutatás központja, amelyet P. C. Johnson vezetett. Az ott töltött idő alatt nagyon sok mindent megtanultam. Azonban ismét jött egy véletlen: egy amerikai kutatótársam visszamondta a meghívását a New York Medical College-ba, és így helyette én kaptam lehetőséget. Az ottani Élettani Intézettel és annak vezetőjével, Gabor Kaley-vel végül egy 30 éves, a mai napig tartó munkakapcsolat alakult ki. A New York-ban töltött időszak alatt a kutatás középpontjában az endotélium állt, különösen annak a mikrocirkuláció szabályozásában betöltött szerepével. Nekünk ez pont jól jött, «ráültünk erre a hullámra», nagyon sok NIH (National Institute of Health) grant-hez, azaz pályázati forráshoz jutottunk. E téma fontosságát igazolta, hogy 1998-ban az endotélium működéséhez kötődő felfedezésre Nobel-díjat adtak három amerikai tudósnak” – idézte fel.
„Ne add fel, a véletlen segít!”
„Az 1998-ban orvostudományi Nobel-díjjal elismert farmakológus, Louis Ignarro 20 évig dolgozott az úgynevezett nitrovasodilatátor gyógyszereken (nitroglicerin, nitromint, stb.), amit szívbetegeknek adtak és adnak ma is. Pályázatait az NIH sorra visszadobta arra hivatkozva, hogy azokban nincs semmi új. Valóban, ezeket már vagy száz éve ismerték. Aztán váratlanul kiderült, hogy az erek belső bélése, az endotélium is termeli ezt a „gyógyszert”, és nitrogén-monoxidnak (NO) hívják, ami az egyik legerősebb értágító és trombus-képződés gátló. Betegség esetén, illetve időskorban azonban nem termelődik elég NO. Mivel Ignarro nagy ereken dolgozott in vitro, abban az időben nem tudtuk, hogy vajon a szöveti keringésben fontos kis erek is termelik-e a nitrogén-monoxidot. Kipróbálásra hozott nekem a zsebében egy fiola, általa előállított sárga port, ami – mint mondta – az NO-t termelő enzimet gátolja. Szerencsére ezzel ki tudtuk mutatni, hogy a mikroerek is termelnek NO-t, igazolva, hogy hiánya fontos szerepet játszhat a hipertónia és számos kardiovaszkuláris betegség kialakulásában” – mondta dr. Koller Ákos.
Számtalan felfedezés a véletlennek köszönhető – mutatott rá a professzor. „Meglátásom szerint egy kutató esetében nem lehet előre meghatározni, hogy mit fog csinálni a következő öt évben. Ez nem olyan, mint a házépítés, hogy lerakom a téglákat, és belátható időn belül kész a ház. Egy kutatónál pont az a lényeg, hogy nem szabad a tervezett úton maradni, hanem ha észreveszek valamit, ami nem illik bele a korábbi elgondolásba, akkor el kell menni abba az irányba, meg kell vizsgálni azt a lehetőséget is. Képletesen mondva: egy apró kis repedés mögött akár egy egész barlang rejtőzhet tele arannyal, gyémánttal. Ezt mindig mondom is a fiataloknak, ahogyan Szent-Györgyi Albert szavait is, hogy a felfedezés nem más, mint látni azt, amit mindenki lát, de közben arra gondolni, amire még senki ” – summázta, kiemelve álláspontját, miszerint a kutatói munka során teret kell engedni a véletlennek, és nem szabad lezárni az agyunkat.
A véletlennek óriási szerepe van az életben is. Az így adódó lehetőségeket észre kell venni és élni kell azokkal
– vallja.
Dr. Koller Ákos pályáját számos elismerés övezi, amelyek közül a Malpighi-díjra, illetve a Szent-Györgyi Albert-díjra a legbüszkébb. A mikrocirkuláció Nobel-díjának számító Malpighi-díjat 2019-ban kapta meg. Az elismerés különlegessége, hogy kétévente csak egy kutatónak ítélik oda a világon. A Szent-Györgyi Albert-díj, amelyet 2021-ben vehetett át, a felsőoktatás területén kiemelkedő oktatási, kutatási és nevelési munka, illetve iskolateremtő, nemzetközi elismertségű tevékenységért jár. Az elismeréssel járó pénzösszeget teljes egészében a Regőczi Alapítványnak adományozta.
A szakember, noha több mint fél évszázada áll a tudomány és az oktatás szolgálatában, a mai napig is fiatalos lendülettel végzi munkáját. Mint mondja, ezt élsportolói múltjának is köszönheti. „Ha az ember mozog, akkor abból lehet valami, ha áll, abból nem” – hangsúlyozta. Ennek jegyében dr. Koller Ákosnak jelenleg is rengeteg új, megvalósításra váró terve van. Többek között az ETK-n gerontológiai témában jegyzetet készít, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikával, valamint a Neurológiai Klinikával együttműködésben vizsgálja a preeklampszia, azaz a terhességi hipertónia témakörét, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel a Puskás Akadémia fiatal sportolóin pedig a poszt-COVID-szindróma hatását kutatja, hogy fennáll-e valamilyen elváltozás az agyi vérkeringés és mentális működés szabályozásában. „Van feladat bőven” – zárta mosolyogva.
Horváth Dóra
Kiemelt kép: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem, archív fotók: dr. Koller Ákos
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
