Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2022. január 28.
514484 Összes oltás
Minden eddiginél nagyobb standon, izgalmas eszközparkkal mutatkozik be a Semmelweis Egyetem a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A január 13-15. között zajló eseményen az intézmény mind a hat kara, valamint középfokú szakképző iskolái is részt vesznek.

„A felsőoktatási rangsorok szerint a Semmelweis Egyetem egyértelműen Magyarország elsőszámú orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézménye. Ez a felvételi lehetőségekben is megmutatkozik, hiszen képzéseinkre a legmagasabb pontszámokra van szükség. A kiemelkedő színvonalú oktatás záloga, hogy a legkiválóbb diákok nyernek felvételt egyetemünkre” – fogalmazott dr. Hermann Péter. Amint az oktatási rektorhelyettes elmondta, a felsőoktatási képzés jelentősen különbözik a középiskolai tanóráktól, hiszen itt a hallgatóknak előadásokon és gyakorlatokon is részt kell venniük. „Az orvos- és egészségtudomány rendkívül gyakorlatcentrikus, épp ezért különösen fontos, hogy az ezen a területen tanuló hallgatók már tanulmányaik során minél több tapasztalatot szerezzenek és elsajátíthassák a választott hivatásukhoz elengedhetetlen készségeket. Ezt a célt szolgálja az egyetemen pár évvel ezelőtt bevezetett, a még inkább gyakorlatorientált oktatást lehetővé tevő kurrikulumreformunk is” – emelte ki dr. Hermann Péter.

A Semmelweis Egyetemen folyó oktatás mellett a hallgatói életet is jobban megismerhetik a látogatók a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol minden eddiginél nagyobb standdal vesz részt az intézmény: hat kara mellett középfokú szakképző iskolái is képviseltetik magukat az eseményen. A pályaválasztás előtt álló vagy továbbtanulást tervező érdeklődőket idén speciális, az egyetemen használt különleges eszközökkel is várják.

Az egyes karok olyan gépeket és illusztrációs segédeszközöket is elhoznak, amelyekkel nemcsak a választott hivatásukat mutathatják be szemléletesebben, de azt is, mi várja a jelentkezőket az egyetemen

– mutatott rá a rektorhelyettes. A Semmelweis standjánál a résztvevők megismerkedhetnek többek között az Általános Orvostudományi Kar kézszkennerével, a Gyógyszerésztudományi Kar 3D nyomtatójával, a Fogorvostudományi Kar intraorális szkennerével, az Egészségügyi Közszolgálati Kar okoseszközeivel, az Egészségtudományi Kar, valamint a Pető András Kar képzései során használt eszközökkel, tankönyvekkel is.

A látogatók emellett személyesen is feltehetik majd a továbbtanulással, oktatással, hallgatói élettel vagy ösztöndíjjal kapcsolatos kérdéseiket. A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) jóvoltából az érdeklődők három nap alatt 80 hallgatótól kaphatnak első kézből információkat a rendezvényen. „A HÖK tagjaival, valamint az egyes karok képviselőivel való beszélgetéssel személyes tapasztalatot szerezhetnek a felvételi előtt állók, és kicsit megismerhetik az egyetem környezetét és légkörét is” – fogalmazott Tripolszky Bálint. „Nemcsak az ország és a régió egyik legjobb felsőoktatási intézménye a miénk. A Semmelweis több mint egy egyetem: óriási figyelmet fordít a hallgatói jóllétre, és minden lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az ide járók otthon érezzék magukat. A jelentkezőket egy remek közösség várja, nem ritka, hogy az itt köttetett barátságok egy életre szólnak, aki ugyanis nálunk szerzi meg diplomáját, az örökre Semmelweis Polgár marad” – tette hozzá a HÖK elnöke.

A hallgatói szervezet tájékoztatók mellett szelfigéppel, valamint szerencsekerékkel is készül az eseményre, amellyel lehetőség lesz egyetemi logós termékeket is nyerni. Az Educatio kiállítás alkalmából elkészült a Semmelweis Újság Felvételi különszáma is. Az ingyenes, az egyetem standjánál elérhető kiadványban még több információ található a felvételiről, az intézmény hat karáról, a középfokú szakképző iskolákról, a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programról, a Tudományos Diákkörökről, valamint a hallgatói szervezetekről.

A belépésről és a részvétel feltételeiről további információkat az Educatio honlapján, erre a linkre kattintva olvashatnak.

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem, Barta Bálint (korábban készült képek)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.