A Szenior Akadémia idei szemeszterének 9. alkalmán dr. Szabolcs Zoltán bevezetésképp a szívelégtelenségről beszélt: ez az állapot teszi szükségessé a szívátültetést. Kiemelte, hogy ez egy civilizációs betegség, elsősorban a kevés mozgás, az elhízás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a stressz miatt alakulhat ki, és sajnos a nyugati világban egyre elterjedtebb. A világon mintegy 23 millió szívelégtelenségben szenvedő ember lehet, évente világszerte 550 ezer új esettel; Magyarországon a probléma körülbelül 300 ezer embert érint – hangsúlyozta a professzor. Maga a végstádiumú szívelégtelenség akkor következik be, amikor a beteg keringését az összes rendelkezésére álló kezelési lehetőség igénybevételével sem lehet tartósan rendezni – tette hozzá, kiemelve, hogy a szívtranszplantáció a végstádiumú szívelégtelenség gyógyításának napjainkban leghatékonyabb lehetősége. Az állapot etiológiai háttere leggyakrabban koszorúér-betegség vagy szívizombetegség – mondta el.
A szívtranszplantáció történetét áttekintve felidézte, hogy a legelső ilyen műtétet 1967-ben végezte Dél-Afrikában dr. Christian Barnard, aki egycsapásra a világ leghíresebb orvosává vált, világsztárok fogadták, igazi celebritás lett. Még VI. Pál pápa is találkozott vele annak jeleként, hogy a katolikus egyház immár eltekint az élő, dobogó emberi szív tabuként való kezelésétől, mintegy áldását adta az ilyen műtétekre. Az orvosi szenzáció ellenére a körülmények nem voltak adottak ahhoz, hogy a szívtranszplantáción átesett betegek hosszabb ideig életben maradjanak. A kezdeti lendület után (az első évben 102 műtétet végeztek) 1970-ben a legtöbb centrumban leállították a szívátültetési programot – idézte fel dr. Szabolcs Zoltán. Két olyan lépésre volt szükség a hetvenes évek folyamán, amelyeknek köszönhetően sikeressé válhatott a szívtranszplantáció: az endomyocardiális biopszia bevezetésére a szöveti rejekció ellenőrzésére és a legfontosabb: Norman Shumway megalkotta az első hatékony immunszuppresszánst, aminek köszönhetően a szervkilökődést meg lehetett akadályozni – ismertette. Az 1980-as évektől ugrásszerűen megnőtt az elvégzett szívátültetések száma; ma 5-6 ezer szívtranszplantációt végeznek világszerte, és a harmadik világ országaiban is kezd beindulni az aktivitás. Úgy fogalmazott, a Magyarországon 25 éves késéssel indult be a szívtranszplantációs program, ami ezzel együtt a magyar orvostudomány sikertörténete. Dr. Szabó Zoltán végezte el az első magyarországi szívátültetést 1992 januárjában a mai Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, ami sikeres is lett, és megnyitotta az utat a program előtt. Eddig 700 fölött van a magyar szívátültetett betegek száma – tette hozzá. A magyar szívtranszplantációs program kiemelkedő sikerességéről elmondta: a városmajori klinika a világ azon 12 centruma közé tartozik, ahol évente több mint 50 műtétet végeznek. 2019-ben a világ első 5 szívtranszplantáló országa közé kerültünk, nagyrészt a Semmelweis Egyetemen végzett műtéteknek köszönhetően – emelte ki.
A szívátültetés korlátairól szólva dr. Szabolcs Zoltán az évtizedek óta fennálló krónikus donorszervhiányról beszélt. – Napjainkban tízszer annyian profitálhatnának a szívátültetésből, mint amennyi jelenleg a világ donorkapacitása – fogalmazott. Transzplantációs várólistára csak azok kerülhetnek, akik végstádiumú szívelégtelenségben szenvednek, ugyanakkor reális esélyük van a szívátültetést követő felépülésre és tartós életre – ismertette. A korlátozott lehetőségek miatt főszabály szerint 65 év felett csak egyéni mérlegelés alapján kaphat valaki új szívet, de a súlyos tüdőbetegség, a súlyos vese- vagy májelégtelenség, a súlyos cukorbetegség vagy a súlyos perifériás érszűkület mind kizáró oknak számít – tette hozzá.
A transzplantáció állomásait ismertetve kiemelte, a donorszerv-menedzsment, a szerv allokációja, kivétele és beültetése, az immunszuppressziós kezelés, az ellenőrzés és a gondozás képezik azt a komplex folyamatot, amelynek folyamán sokféle szakembernek kell zökkenőmentesen együttdolgoznia. A beültetés sebészi technikájáról elmondta, a legtöbb esetben ez egy nem túl nehéz, mindössze 5 varratsorból álló műtét. Az immunszuppresszióról úgy fogalmazott: ennek hatására nem indul meg a védekezés a beültetett szervszövetek ellen, ezért kulcsfontosságú. A kezdeti kezelés során a beültetés pillanatától elnyomjuk a szöveti védekezést, és ezt az állapotot az egész élet során fenn kell tartani a kezeléssel, miközben a szteroidot egy év után próbáljuk kivezetni – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy kilökődés esetén van egy vészforgatókönyv, a folyamat, ha kellően gyors a reakció, intenzív osztályos körülmények között visszafordítható.
A szívtranszplantáció eredményességét szemléltetve elmondta, az 1 éves túlélés eléri a 90 százalékot, 3-5 éves túlélésre 75-80% esély van, míg a 10 éves túlélés esélye 65%, és ezek az évek jó életminőségben telhetnek, akár sportolni is lehet utána. – Hazánkban az év minden napján kb. 60 beteg van a várólistán, akik közül megtalálhatják azt, akiben a donorszerv megfelelő valószínűséggel túl fog élni – hangsúlyozta. Dr. Szabolcs Zoltán a jövőbeli fejlesztések lehetséges irányait is áttekintette: mint elmondta, a tökéletesedő műszívek beültetésében nagy lehetőségek rejlenek. A műszív olyan keringéstámogató eszköz, amelynek nagy része a mellkason belülre kerül; az energiaforrás elhelyezése azonban még nem elég fejlett, de ha az is beültethető lenne – esetleg kívülről megvalósítható, vezeték nélküli töltéssel – az megemelhetné a műszívek használatának arányát – fogalmazott.
Előadása végén kiemelte, a januárban 30. évfordulóját ünneplő magyar szívtranszplantációs program azért is kiemelkedő, mert finanszírozásának nincsen felső plafonja, így aki a várólistán van, és megfelelő donorszívet találnak neki, az biztosan meg is fogja kapni. Elmondta, ez a konstrukció nemzetközi viszonylatban sem általános.
Az előadás diasora erre a linkre kattintva megtekinthető.
A Szenior Akadémia előadása visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján.
Dr. Szabolcs Zoltán a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika professor emeritusa. Egyetemi diplomáját 1977-ben szerezte summa cum laude minősítéssel a SOTE Általános Orvostudományi Karán. Általános sebészet, érsebészet, majd szívsebészet szakvizsgát tett, tudományos fokozatát 1993-ban szerezte az arterioscleroticus eredetű szív- és érrendszeri megbetegedések sebészi kezeléséről írt disszertációjával. Tevékenységi köre a felnőtt szívsebészeti beavatkozások teljes skáláját lefedi, de kiemelten koncentrál az aorta sebészetére, a Marfan-szindróma kardiovaszkuláris szövődményeinek szívsebészeti ellátására és a felnőtt szívátültetési program irányítására. 2006-ban a Nemzeti Szívtranszplantációs Várólista Bizottság Elnökének választották. 2002-től a Marfan-kórban szenvedő betegek szívsebészeti ellátásának országos központjává fejlesztette a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikát. Hasonlóképpen a „vér nélkül” végzett szívműtétek regionális központját alakította ki. 1982 óta folyamatosan részt vesz a gyakorlati oktatásban (érsebészet, szívsebészet, sebészeti propedeutika) magyar és angol nyelven. 2008 óta a Marosvásárhelyi Orvos és Gyógyszerésztudományi Egyetemen is tanít. Publikációs tevékenysége idegen nyelvű és magyar nyelvű folyóiratokban is jelentős. Magyarországon nevéhez fűződik az első szimultán végzett carotis-coronaria műtét (1988), az első sikeres teljes aorta-ív csere (1993), axillo-atrialis bypass első alkalmazása az akut „A” típusú aorta disszekció műtétnél (2003) és az első műszív beültetése (Medos BIVAD, 2008).
Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem (illusztráció)
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
