Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. december 05.
473593 Összes oltás
A közelmúltban rendezték meg Budapesten a Nemzetközi Ortopéd és Traumatológus Társaság 2021. évi kongresszusát, amely keretében a Semmelweis Egyetem közreműködésével két szakmai képzés – vállsebészeti artroszkópos kurzus és csípőprotézis revíziós kurzus – is megvalósult.

A Nemzetközi Ortopéd és Traumatológus Társaság (SICOT) rendezvénye első alkalommal érkezett Magyarországra, 83 ország képviseletében több mint 1800-an vettek részt a programokon. A találkozót dr. Bucsi László, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának korábbi docense, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház igazgatója szervezte.

A rendezvényen belül kiemelt szerepet kapott az első napon tartott két kadáver kurzus, amelyeket a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikája szervezett együttműködésben az I. Sz. Patológiai, Kísérleti és Rákkutató Intézettel és II. Sz. Patológiai Intézettel.

A képzések az ortopéd sebészet aktuális témáira koncentráltak, így az egyetem részéről csípőprotézis revíziós és vállízületi artroszkópos kurzus került be a programba.

Az ízületi protézisek számának emelkedésével világszerte egyre nő a kilazult implantátumok cseréjének száma, így a revíziós artroplasztika jelentősége is, amikor újbóli műtét szükséges a beültetett protézis körül. Egy átlagos csípő- vagy térdprotézis 15-20 évig látja el megfelelően a funkcióját, ezt követően cserére szorul.

A II. Sz. Patológiai Intézetben 26 hazai és nemzetközi résztvevővel, 8 előadóval, 4 munkaállomáson és két turnusban végeztek a kurzus résztvevői ún. acetabuláris rekonstrukciós beavatkozásokat, vagyis a csípő egyik fő részének számító vápa cseréjét kadávereken, miközben két másik munkaállomáson műcsonton folytak femorális, combbal kapcsolatos rekonstrukciós beavatkozások.

A műhelygyakorlaton jelen volt dr. Kiss András, az intézet igazgatója, dr. Bucsi László, a SICOT OWC elnöke, a helyi szervező bizottság vezetője, valamint dr. Fabio Sciaretta, a SICOT kadáver tanfolyamok igazgatója. A kurzust dr. Zahár Ákos centrumvezető főorvos (Székesfehérvár) vezette.

A másik kurzus témája, a vállízületi artroszkópia, vagyis az ízületi tükrözésen alapuló diagnosztikus és terápiás eljárás, az elmúlt 20-25 évben forradalmasította a vállsebészetet és mára gyakorlatilag a vállműtétek 90 százaléka így történik. A SICOT kongresszus erre a tendenciára reagálva vette fel programjai közé a vállartroszkópos kadáver kurzust. A tanfolyamnak a dr. Matolcsy András vezette I. Sz. Patológiai, Kísérleti és Rákkutató Intézet adott otthont, ahol a résztvevőket dr. Rácz Gergely fogadta.

A műhelygyakorlaton 24 fő vett részt, akik 4 állomáson, 8 oktatótól sajátíthatták el a vállartroszkópia alapjait. Dr. Skaliczki Gábor, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának docense, a tanfolyam vezető oktatója, dr. Bucsi Lászlóval és dr. Fabio Sciarettával úgy állították össze a szakmai programot, hogy a hallgatók 1 órás elméleti képzést követően másfél órás workshopon tanulhatták meg az alapvető vállartroszkópos műszerek használatát, ezt követően pedig közel 3 órán keresztül gyakorolhatták a megszerzett tudást a kadávereken az oktatók irányításával. A technikai hátteret az OrthoVision cég biztosította.

Horváth Dóra
Fotók: Dr. Skaliczki Gábor

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.