Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. október 19.
404713 Összes oltás
A FINA rövidpályás úszó világkupasorozatának budapesti állomása lesz a 20. sportrendezvény a pandémia kitörése óta, melynek buborék-modelljéért, járványügyi, valamint orvosszakmai biztosításáért a Semmelweis Egyetem felel. A nyitónapon az egyetem három orvosokból, nővérekből álló csapata is rajtkőre áll a járvány elleni küzdelemben frontvonalban dolgozók váltóversenyén. Az intézmény férfi csapatát dr. Merkely Béla rektor, női csapatát dr. Müller Veronika, a Pulmonológiai Klinika igazgatója, a vegyes csapatot pedig dr. Gógl Álmos, a világkupa orvosi csapatának helyettes vezető orvosa vezeti majd.

Október 7-9. között rendezik meg a FINA rövidpályás Úszó Világkupa budapesti versenyét a Duna Arénában. A verseny orvosszakmai ellátásáért és buborék-modelljének járványügyi biztosításáért a Semmelweis Egyetem felel majd.

Az intézmény mindig kiemelten kezelte a sportot, épp ezért nemzetközi programot is indítottunk annak érdekében, hogy minél több tehetséges sportoló tanulhasson ösztöndíjjal a Semmelweisen – mutatott rá az esemény előtti sajtótájékoztatón dr. Merkely Béla (az ösztöndíjról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja). A rektor kiemelte: az úszó világkupasorozat budapesti állomása a 20. sportrendezvény, amely buborékmodelljének járványügyi biztosításáért, valamint az orvosszakmai feladatainak ellátásáért az intézmény felel – ezek többsége ráadásul szintén vizes verseny volt.

A sportolóknak jól felkészülni verseny nélkül nem lehet. Épp ezért a mindenkori körülményekhez megfelelően alkalmazkodva, a legjobb sportegészségügyi hátteret biztosítva kell megrendezni az eseményeket – így lesz ez most is

– fogalmazott.

Galéria

6kép

A versenyzők mellett a viadal nyitónapján a járvány elleni küzdelemben és az élet normalizálásában szerepet játszó, frontvonalban dolgozók is rajtkőre állnak egy váltóverseny erejéig. Az orvosok, nővérek mellett rendvédelmi dolgozók, tanárok, valamint ismert zenészek is úsznak majd. A Semmelweis Egyetem három csapattal is rajthoz áll. A női csapatot dr. Müller Veronika, a Pulmonológiai Klinika igazgatója vezeti, ennek tagjai: dr. Heltai Krisztina (egyetemi adjunktus, Kardiológiai Tanszék), dr. Sydó Nóra (tanársegéd, Kardiológiai Tanszék), dr. Csulak Emese (rezidens, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika). A férfi csapat kapitánya dr. Merkely Béla rektor lesz, ennek tagjai: dr. Kulyassa Péter (rezidens, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika), dr. Tóth Szabolcs (klinikai orvos, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika), dr. Szigyártó István (rezidens, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika). A vegyes csapatot dr. Gógl Álmos, a világkupa orvosi csapatának helyettes vezető orvosa irányítja, tagjai: dr. Nagy Klaudia Vivien (adjunktus, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika), Lehoczky Rita (röntgen asszisztens, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika), Velez Melinda (ápoló, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika).

Dr. Merkely Béla kiemelte: az egyetem 12 munkatárssal vesz részt a versenyen, ezzel is bizonyítani szeretnék a sport egészségre gyakorolt pozitív hatását. A vizes sportok a legegészségesebbek közé tartoznak, hiszen gyerekkortól kezdve egészen az időskorig űzhetőek – mutatott rá a rektor. Saját versenyéről elmondta: célja, hogy minél gyorsabban teljesítse a 25 méteres távot, hiszen 3 éves korától úszik, 7 éves kora óta vízilabdázik, most éppen a master korosztályban.

Az esemény sajtótájékoztatóján Huszain al-Muszallam, a FINA elnöke köszönetet mondott dr. Merkely Béla rektornak, a Magyar Úszószövetségnek, Budapestnek, valamint az úszóknak is, hogy a verseny létrejöhetett. A szervezet új elnökeként beszélt a jövőt illető legfőbb célkitűzésekről is. „2019. októberében volt utoljára nézők előtt úszó világesemény” – emelte ki Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, aki örömét fejezte ki, hogy a sportolók a budapesti rendezvényen ismét nézők előtt versenyezhetnek. A tokiói olimpia legeredményesebb női úszója, az ausztrál Emma McKeon úgy fogalmazott: remek lehetőség számára a verseny, hiszen az olimpiát követően több hetes karantén után állhatott újra rajtkőre Berlinben, majd most Budapesten. A magyar úszókat Szabó Szebasztián képviselte, aki elmondta: az olimpián a váltóverseny jól sikerült, ám egyéniben nem úgy szerepelt, ahogy előzetesen remélte. Hozzátette: a berlini verseny után reméli, itthon is ismét kiemelkedő eredményre lesz képes.

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.