128 éve, szeptember 11-én született dr. Pető András, a konduktív pedagógia megalkotója, aki 1967-ben ugyanezen a napon halt meg. A hagyományokhoz híven ismét több helyszínen emlékeztek meg a Pető András Kar (PAK) névadójáról.

A megemlékezés a Farkasréti temetőben, dr. Pető András sírhelyénél kezdődött, ahol Feketéné dr. Szabó Éva, a Semmelweis Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese, a Konduktív Pedagógiai Központ igazgatója, valamint dr. Masszi Tamás, az Általános Orvostudományi Kar oktatási dékánhelyettese helyeztek el koszorút a Pető András Kar (PAK) több vezetőjének részvételével. Feketéné dr. Szabó Éva beszédében rámutatott, hogy Pető életének első felében sokoldalú műveltséget és tapasztalatot szerzett, melyekhez később, a nevelési rendszer alapjainak lefektetésekor is nyúlt. Beszédét dr. Hári Mária Petőről írt jellemzésével zárta:

Meggyőződésem, hogy Pető tudományos szempontból is értékes szolgálatot tett; hogy e század képének formálásához hozzájárult az, amit teremtett. Pető majdnem egy évszázaddal megelőzte korát.

A PAK hagyományaihoz híven, az intézmény névadójának egykori lakhelyénél, a Stollár Béla utcában található emléktáblánál Mátyásiné Kiss Ágnes, a PAK Pedagógiai Intézetének igazgatója, a kar munkatársai és senior konduktor munkatársak helyeztek el koszorút. Képviseletükben Csizy Csilla, a Pedagógiai Intézet szakértője emlékezett vissza Pető karizmatikus személyiségére és rendíthetetlen elkötelezettségére,  majd Deli Levente, a Konduktív Gyakorló Általános iskola 8. osztályos tanulója Weöres Sándor: Egy másik világ című versét szavalta el.

Galéria

9kép

Az ünnepségsorozat a kar Kútvölgyi úti Dísztermében folytatódott, ahol dr. Földesi Renáta, a kar Konduktív Pedagógiai Intézetének igazgatója köszöntötte a PAK vezetőit, az egybegyűlt első évfolyamos hallgatókat és a vendégeket. Ezt követően dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea dékán mondott beszédet. Kifejtette: a nevelési rendszer összetettségét jól mutatja az a tény, hogy a fejlesztés folyamatában nem a deorganizált emberi funkciókra, hanem az egyén aktív, megmaradt tanulási kapacitására épít. Ez csak úgy lehetséges, ha több tudományterület összekapcsolásával, azok mindegyikéből az összerendezettséget segítő eredményeket kiemelve egy új struktúrát hozunk létre. Ezen pedagógiai rendszer eredményességét a gyakorlatban jól mutatják a gyakorlóterületeinken elérhető adatok, kimutatások, élettörténetek.

Feladatunk azonban, hogy ezeket a több mint 70 éve rendelkezésünkre álló és évről évre gyarapodó gyakorlati eredményeket, valamint a Pető által 1920 óta elkezdett, majd le is írt nevelési rendszer elméletét tudományos módszerekkel egymás mellé tegyük, igazoljuk a Pető-módszer fenntarthatóságát, tartósságát és eredményességét a mai kor kihívásai között is.

– zárta szavait a dékán. Az ünnepi eseményen került sor a kar elsőéveseinek eskütételére is mind a budapesti, mind a kar kihelyezett képzésén tanuló illyefalvi hallgatók esetében. Az ünnepség keretében Czakó Bendegúz és Lakó Liza a Kaláka együttes “Akarsz-e játszani” c. művét adták elő, majd a négy évfolyam képviselői Pető András filozófiai írásaból osztottak meg részleteket az egybegyűltekkel. Végül, a rendezvény zárásaként dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, Feketéné dr. Szabó Éva, dr. Túri Ibolya és dr. Matos László koszorút helyezett el a konduktív pedagógia megalkotójának mellszobránál.

Mint minden évben, a budapesti ünnepségekkel egy időben Szombathelyen, Pető András szülőházánál a Micimackó Konduktív Óvoda munkatársai tisztelegtek koszorúkkal a névadó emléke előtt.

Vona Zsófia – Pető András Kar
Fotó: Mascher Róbert, Vona Zsófia

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.