Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. szeptember 15.
386351 Összes oltás
Dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese edukációs előadást tartott az oltás előnyeiről, külön kiemelve a vakcináció várandósokra gyakorolt pozitív hatásait. A Pető András Karon szervezett esemény célja az volt, hogy a hallgatók, a munkavállalók, mint gyakorló vagy leendő édesanyák, de elsősorban, mint pedagógusok, hiteles forrásból érkező információkkal nyújthassanak tájékoztatást a szülőknek. A rendezvényen lehetőség nyílt kérdéseket is feltenni az előadónak.

Előadásában dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus a kismamák számára is veszélyes, felidézve, hogy míg az első hullámban nem volt várandós az egyetem klinikáin, a második hullámban 38, a harmadik hullámban pedig több mint 90 várandós beteget kezeltek, közülük 25-en kerültek lélegeztetőgépre, több esetben műtüdő (ECMO) kezelésre is szükség volt. A rektorhelyettes kiemelte, a koronavírus ugyan nem jut át a magzat szervezetébe, de az anya rossz egészségi állapota akár vetéléshez is vezethet. Ha a vírus megtámadja az édesanya tüdejét, az a gyermek fejlődésére is hatással van – figyelmeztetett. Fontos tehát, hogy összességében a vakcina sokkal előnyösebb, mint a vírus esetleges kockázata. Ezen tényezőket, valamint a nemzetközi kutatási eredményeket figyelembe véve indokolttá vált a kismamák soron kívüli beoltása, amit dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentése után az egyetemen azonnal meg is kezdtek március végén – idézte fel. Magyarország volt az ötödik olyan ország, ahol elkezdték a kismamák vakcinációját, ami azért is fontos, mert így egyszerre két életet is meg tudunk menteni, hiszen a vakcinát kapott édesanyák gyermekei is védettek lesznek a koronavírussal szemben – emelte ki. Hozzátette: nemzetközi tanulmányok is igazolták, hogy a várandósok szervezetében már egy oltás után is nagyon magas számú antitest termelődött.

A rektorhelyettes elmondta, hogy a 12. hétig nem ritka a spontán vetélések előfordulása, ez az oka annak, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) protokollja szerint csak a 12. hét után kaphatják meg a kismamák az első oltást. Szólt arról is, hogy az újabb nemzetközi és hazai szakmai tapasztalatok és vélemények alapján már a terhesség 36. hete előtti időszakig a második védőoltást is beadható, ezáltal megszerezve a teljes védettséget. A gyermekvállalás előtt állókat is arra biztatta, hogy nyugodtan oltassák be magukat, hiszen ennek semmilyen negatív hatása nincsen a tervezett várandósságra.

Dr. Bánhidy Ferenc beszélt még az álhírek veszélyeiről is, sokan ugyanis ezek hatására nem veszik fel az oltást. Kiemelte a szülői példamutatás fontosságát, hiszen mint fogalmazott „csak úgy lehetünk hitelesek, ha mi magunk is hiszünk abban, amit kommunikálunk”. Példát kell mutatni gyermekeinknek azzal, hogy szülőként mi magunk is felvesszük az oltást, ami jelenleg a leghatékonyabb módja a járvány megfékezésnek – tette hozzá.

Bódi Bernadett
Kiemelt kép (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.