Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. június 20.
310685 Összes oltás
Gyermeknapi program keretében adták át a Pető András Kar (PAK) új játszóterét, melyet szabadon használhatnak a Semmelweis Polgárok gyermekei, unokái is. A közel 20 millió forintból, kari forrásból megvalósult fejlesztés eredményeképpen egy olyan befogadó játszótér valósult meg a PAK Villányi úti tömbjében, mely az együttjátszás örömét és hozzáférhető élményt biztosít ép és fogyatékkal élő gyermekek számára egyaránt.

Az átadó ünnepségen először Makk Ádám, az Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézmény (EKPMI) igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, a most átadott modern befogadó játszótér hosszú folyamat részeként egy régi igényt elégít ki. „Bízom benne, hogy játszóterünk által, proaktív gondolkodásmóddal, a fogyatékkal élő és ép “Semmelweis gyermekeink” az együttjátszás élményén keresztül válhatnak elfogadó, nyitott felnőttekké” – emelte ki.

Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a PAK dékánja elsőként az általános iskola gyermekeit köszöntötte. Reményét fejezte ki, hogy a játszótéren minden olyan eszköz rendelkezésre áll, ami segíti a gyermekek örömteli szabadidős tevékenységét. A kar vezetője ezután az iskolában dolgozó konduktorokhoz fordult megköszönve munkájukat és segítségüket abban, hogy a gyermekek teljes értékűen tudják használni a játékokat. „Kívánom, hogy legyen sok boldog és örömteli percetek itt!” – fejezte be köszöntőjét a dékán. Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea megköszönte Rakonczai Éva kari gazdasági igazgató, valamint Gönczöl Zoltán főmérnök munkáját, akik nélkül a fejlesztés nem valósulhatott volna meg.

Adonicsné Püski Kata rektori kabinetvezető-helyettes megköszönte a megvalósításban részt vevők munkáját. „Bár mindig büszkeség, amikor egy fejlesztés megvalósul, de ez a játszótér többet ad: valódi örömforrás a gyermekeknek” – fogalmazott.

Mint elmondta, a Semmelweis Egyetem törekszik arra, hogy valódi, családbarát módon működő intézménnyé váljon, olyan hellyé, ahol valóban támogatják a családokat és elismerik a gyermekvállalást. Kiemelte: a most átadott befogadó játszótér azért is különleges, mert azzal, hogy a Semmelweis Polgárok gyermekei és unokái számára is nyitott, az egyetemi összetartozás élményét erősíti. Emellett olyan értékeket hordoz, mint a sokszínűségben rejlő lehetőségek, a képességek többfélesége, az együttműködés fontossága, melyek fontos alapelvként fogalmazhatók meg a Semmelweis Egyetem számára.

Az ünnepélyes szalagátvágás után a gyermekek birtokba vehették a Villányi út 67. alatt található játszóteret, a nap pedig gyermeknapi programokkal folytatódott a PAK Konduktív Gyakorló Általános Iskolájában.

Vona Zsófia, Pető András Kar
Fotó: Horváth Petra

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.