Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. szeptember 17.
388067 Összes oltás
A Semmelweis Egyetem munkatársai három nap alatt közel 10 ezer szociális intézményben lakónak, illetve ott dolgozónak adták be a Pfizer-BioNTech második, koronavírus elleni oltását. Ezzel befejeződött a fővárosi idősotthonok oltási programja.

A Semmelweis Egyetem elsők között kezdte el a COVID-19 elleni vakcinák beadását 2020. december 26-án. Az egyetem munkatársai a kormányzat által elrendelt kórházak és egészségügyi ellátók (pl. háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és asszisztenseik), illetve az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélye szerinti Semmelweis Polgároknak (munkatársak, hallgatók) az oltását végzik. Emellett 2021. január 9-től kezdődött meg a Fővárosi Kormányhivatallal közösen a fővárosi szociális intézményekben a vakcináció. Az ott lakók és dolgozók oltása azóta is folyamatosan zajlik – három héttel ezelőtt egy oltási kampány keretében közel 10 ezren kapták meg a Pfizer-BioNTech első oltását, amit most hétvégén a második vakcina követett. Ezzel a fővárosi idősotthonok oltási programja során a lakók, gondozottak és dolgozók többsége beoltásra került – fogalmazott dr. Szabó Attila klinika rektorhelyettes, a Klinikai Központ elnöke.

A péntektől vasárnapig tartó oltás során több mint 100 helyszínen 9800 idősotthonban lakót és ott dolgozót oltottak be a Semmelweis Egyetem munkatársai. A munkában az intézmény közel 500 dolgozója, köztük orvosok, szakdolgozók és hallgatók is részt vettek, akiket a Műszaki Főigazgatóság munkatársai segítettek.

Az egyetemen 2021. február 4. óta folyik a családorvosok által beutalt oltásra jogosultak vakcinációja is. Az intézmény munkatársai 2020. december 26. óta több mint 60 ezer vakcinát adtak be, ezek egyike sem okozott komolyabb szövődményt vagy mellékhatást. A most hétvégi oltások során két esetben fordult elő bőrtünetekkel járó allergiás reakció, melyet mindkét esetben a helyszínen elláttak, illeve rövid megfigyelést követően hazaengedhetők voltak – tette hozzá a klinikai rektorhelyettes.

A Klinikai Központ nevében köszönöm az egyetemi munkatársak hozzáállását, amivel segítik az oltások beadását. Egy éve küzdünk a koronavírus-járvánnyal. Eddig úgy tudtunk harcolni, hogy elbújtunk az ellenség elől, most viszont az oltással fegyvert kaptunk a kezünkbe, a Semmelweis Egyetem munkatársai pedig a frontvonalban küzdenek a pandémiával

– fogalmazott dr. Szabó Attila.

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem (illusztráció)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.