A meglévő fogak megőrzésére kell nagy hangsúlyt fektetnünk – vallja Dr. Vág János, a Konzerváló Fogászati Klinika decemberben kinevezett új igazgatója, akinek tervei között szerepel egy speciális sürgősségi ellátási helyiség létrehozása a klinikán, ahol a fogfájdalommal bekerült betegek fogának megmentését célzó legkorszerűbb ellátást biztosítják. A propedeutika az egyik kulcsfontosságú tantárgy a fogászati oktatásban, ezért annak megerősítését célozva hosszú távú tervként említette a képzés három szemeszterre való bővítését. Dr. Vág János fontosnak tartja a klinikai oktatásban egy olyan korszerű betegirányítási rendszer létrehozását is, amely szelektálja és osztályozza a betegeket. Bevezetésével minden hallgató a saját szintjének megfelelő nehézségű esetet látna el. Kiemelte még a digitális fogászat fejlesztését, valamint a családbarát munkahely szemléletének fontosságát.

Dr. Vág János az Élettani Intézetből került át a Konzerváló Fogászati Klinikára, ahol a klinika akkori vezetőjének Dr. Fazekas Árpádnak a hatására kezdett a szájüreg keringés élettanával foglalkozni – idézte fel. Szakvizsgáját követően Írországban, Dublinban molekuláris és sejtbiológiát tanult, elsősorban nyálmirigyekkel kapcsolatban, ezen kutatásait hazajövetele után itthon folytatta. A Parodontológiai Klinikával szoros együttműködésben parodontális lebenyek keringésével, sebgyógyulással foglalkozott, illetve különböző molekuláris markereket vizsgált. A magánszektorban eltöltött néhány év után, 2013 elején tért vissza ismét a klinikára, ahol 2015-től igazgatóhelyettesi feladatokat látott el.

A konzerváló fogászat a tömések készítésével, a szuvasodás okozta szövethiány helyreállításával foglalkozik, a részét képező endodoncia pedig a fogászatnak egy rendkívül dinamikusan fejlődő ága, amely a fog élő részének, a fogbélnek a megbetegedéseivel, valamint az eddig sikertelenül gyökérkezelt fogak gyógyításával foglalkozik. A mindennapi fogászat 80 százalékát ez a két tevékenység teszi ki amit, ha jól végzünk, akkor elkerülhető a fogpótlás – magyarázta dr. Vág János, aki  részt vett a két éve bevezetett endodonciai szakképzés hátterének megteremtésében a klinikán. A gyökérkezelés az esetek 50 százalékában igen bonyolulttá válhat, a graduális képzés pedig nem ad elegendő teret és időt ezeknek a nehéz eseteknek az ellátására, megtanítására, ezért vezettük be a kifejezetten erre fókuszáló három éves szakképzésünket – fejtette ki az igazgató. Mint mondta, ma már rendelkezésre állnak olyan anyagok, amivel regenerálni lehet a fogbelet, és így elkerülhető a gyökérkezelés. Ez egy új területe az endodonciának.

A Konzerváló Klinikán – mint oktató intézményben – a fogászati kezelést fogorvostan-hallgatók végzik a klinikai gyakorlatok keretében, orvosi felügyelet mellett. Nagy forgalmú klinika a miénk, jelenleg 30 kezelő széken folyik a graduális oktatás, naponta száz körüli pácienst látnak el a hallgatók; az állományunk majdnem felét pedig rezidensek teszik ki, továbbá az ügyeleti rendszerben is a legforgalmasabb rész a miénk az épületen belül – sorolta. Dr. Vág János úgy véli, az egyik legnehezebb feladat a diagnózis, a prognózisbecslés és a nehézségi fok eldöntése, ehhez kellenek ugyanis a többéves tapasztalatok. Ennek könnyítésére tervei között szerepel a klinikai oktatásban egy olyan korszerű betegirányítási rendszer létrehozása, amelyik nagyon precízen szelektálja és osztályozza a betegeket. Ennek segítségével minden hallgató a saját szintjének megfelelő nehézségű esetet kaphat meg. Ehhez megfelelő számítógépes infrastruktúrára kiépítésére van szükség – magyarázta.  

Dr. Vág János kiemelte a propedeutikát, mint az egyik kulcsfontosságú preklinikai tantárgyat a fogászati oktatásban. Mint fogalmazott, kulcsfontosságú tárgy, ahol a fogorvostanhallgatókat felkészítik a klinikai fogászati tevékenységek nagy precizitást és fokozott kézügyességet igénylő gyakorlati szakaszaira. Szimuláció segítségével gyakorolják be a konzerváló fogászat legfontosabb klinikai lépéseit, amelyet azután a klinikai gyakorlatban is alkalmaznak, éppen ezért hosszú távú célként tűzte ki a tárgy jelenlegi kettőről három szemeszterre való bővítését.

Tervei között szerepel még az intézet fokozatos átállítása a digitális fogászatra, fontos, hogy a hallgatók is megtanulják a digitális mintavételt, hiszen ez a jövő – fogalmazott. 

Az intézetben folyó kutatásokról szólva két területet emelt ki: az ínyvérkeringéses vizsgálatokat, melyek keretében a műtéti lebenyek sebgyógyulását vizsgálják a Parodontológiai Klinikával együttműködve. Mint mondta, a diabéteszesek sebgyógyulása sokkal rosszabb a szájüregben, a többi között ezeket is vizsgálják, de a kardiovaszkuláris kórképek is kapcsolatba vannak az ínykeringéssel – sorolta. A másik fő kutatási irány a digitális fogászat, melynek egyik ága a tavalyi leginnovatívabb klinikai kutatómunka kategóriában Innovációs Díjat nyert újgenerációs fogászati azonosítási protokoll, amelynek során egy ún. intraorális szkenneléssel digitális lenyomatot képeznek a száj mintázatáról, ami egyedi jellegzetessége miatt jól használható humán azonosításra – magyarázta. A gyökérkezelések mikrobiológiai vonatkozásairól is folynak kutatások a klinikán, ahol egyre inkább előtérbe kerül az az új szemlélet, hogy hogyan lehet regenerálni a fogbelet gyökérkezelés helyett, ennek is szeretnénk megteremteni bizonyos kutatási alapjait – fogalmazott.

Dr. Vág János a Semmelweis Egyetem Családbarát Programjával összhangban fontosnak tartja a karrier és a családalapítás összehangolásának támogatását, éppen ezért mindenfajta segítséget igyekszik megadni a rezidenseknek, PhD hallgatóknak, illetve a szakvizsga előtt állóknak, hogy ne kelljen választaniuk a karrier és a gyermekvállalás között.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

 

 

 

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.