Nagy érdeklődés mellett rendezte meg az online Semmelweis Egészség Napokat a Semmelweis Egyetem Belső Klinikai Tömbjének négy klinikája és egy intézete, illetve a Fogorvostudományi Kar. A rendezvényen csaknem ötven interaktív előadással és konzultációval várták az érdeklődőket az interneten. Összesen több mint 3200-an regisztráltak a Zoom-előadásokra.

„Sikeres online rendezvényen vagyunk túl, hiszen a Belső Klinikai Tömb és a Fogorvostudományi Kar (FOK) által szervezett előadásokra 3200-nál is többen regisztráltak. A lakosság a legváltozatosabb témákon keresztül ismerhette meg a Semmelweis Egyetem legnagyobb hagyományokkal rendelkező klinikáinak és a FOK-nak a modern gyógyító tevékenységét. A sokakat érintő témák mellett a ritka betegségekről is szó esett, a betegellátás mindennapjait pedig az orvosok szemszögéből is megismerhette a nagyközönség” – hangsúlyozta dr. Holló Péter, a Semmelweis Egészség Napok október elsejei eseményét szervező Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese.

A legnépszerűbb előadáshoz kapcsolódóan az esemény utáni hetekben szűrővizsgálaton is részt vehetnek az érdeklődők korlátozott számban. A program sikerét mutatja, hogy gyorsan lefoglalták az időpontokat. A Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Napfény és a bőr: melanóma, bőrdaganatok – Mikor ijedjek meg? című előadására csaknem 250-en regisztráltak. Az érdeklődők figyelmét egy kvíz hívta fel a túlnyomó többségében könnyen diagnosztizálható bőrdaganatokkal kapcsolatban az öndiagnosztizálás lehetőségére.

Szintén szűrővizsgálatra jelentkezhettek a Szemészeti Klinika „Szürkehályog: így adható vissza a látóképesség” című előadás jelentkezői. A legmodernebb, a látóképességet is visszaadni tudó műtéti eljárásokról is szó esett.

A Fogorvostudományi Kar a megelőzés fontosságát hangsúlyozta előadásain, de többek között az e-cigaretta káros hatásairól, állkapocs-ízületi mozgáselemzésről és a szájüregi daganatokról is tartottak előadást. Utóbbi előadás résztvevői közül ötvenen szintén jelentkezhettek szűrővizsgálatra.

Csaknem 200-an jelentkeztek a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika koszorúér elmeszesedésről szóló előadására is. Itt a gyógyszeres kezelésen túli lehetőségeket is ismertette az előadó.

A Transzplantációs és Sebészeti Klinika a szervátültetés történetéről és lehetőségeiről szervezett előadásokat. A jelentkezők megtudhatták, hogy ki kaphat új vesét, de az újraélesztés ritmusa, a “Stayin’ Alive” is terítékre került.

A Belső Klinikai Tömb területén található I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet előadásán a boncterem titkaival ismerkedhettek meg az érdeklődők.

A 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem interaktív, lakossági, népegészségügyi programja a tervek szerint a közeljövőben tovább folytatódik.

Beck András
Fotó (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.