Az idén felvételt nyert gólyák a ponthatárok kihirdetése után először ismerkedhettek meg közelebbről is az egyetemmel. A Hallgatói Önkormányzat által szervezett eseményen a leendő hallgatókat dr. Merkely Béla rektor köszöntötte, aki a pódiumbeszélgetés során személyes élményeiről és tapasztalatairól is beszámolt.

Ugyan a tanév hivatalosan csak néhány hét múlva kezdődik, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának aulája augusztus 13-án megtelt diákokkal. A Hallgatói Önkormányzat ugyanis a frissen felvettek számára Gólyatalálkozót szervezett, akik először léphették át az egyetem kapuját azóta, hogy felvételt nyertek ide.

„A 250 éves tradíciókkal rendelkező Semmelweis Egyetem hallgatóiként a legszebb hivatásra készülhetnek fel nálunk” – köszöntötte a gólyákat dr. Merkely Béla rektor, aki elmondta: az orvos-egészségügyi képzés iránt érdeklődők a legjobb helyet választották tanulmányaik számára; de ugyanígy az intézménybe is csak a legkiválóbbak nyerhettek felvételt, hiszen ezen a szakterületen idén is a Semmelweisen volt a legmagasabb a ponthatár. Az eseményen mindvégig kötelező volt a maszkhasználat, és a rektor felhívta a gólyák figyelmét, hogy ehhez a jövőben is hozzá kell szokniuk. „A járvány elleni küzdelemben már fél éves tapasztalattal rendelkezünk, felkészültünk egy esetleges második hullámra is” – emelte ki dr. Merkely Béla, hozzátéve: szeptembertől ún. hibrid oktatásra készül az egyetem, amely során a gyakorlatokat és kis létszámú szemináriumi órákat személyes jelenléttel, a 100-200 főnél nagyobb előadásokat pedig online módon, a 2011 óta alkalmazott Moodle és az idén bevezetett Zoom rendszeren keresztül tartják majd meg. Az egyetem minden intézményében, az egész tanév során kötelező lesz a maszkhasználat.

A rektor felhívta a frissen felvételt nyertek figyelmét, hogy a 250 éves egyetem 250. tanévére készülnek szeptembertől. „A Semmelweis Egyetem a felsőoktatási rangsorok szerint első számú hazai egyetemként a világ 500 legjobbja közé tartozik. Célunk, hogy az első 100 közé kerüljünk – ehhez hívom most társul Önöket” – szólította meg a gólyákat, akiknek gratulált a felvételihez sok sikert kívánt a tanulmányaikhoz.

Dr. Merkely Béla ezt követően Tripolszky Bálint HÖK-elnökkel egy pódiumbeszélgetésen vett részt, amelynek során beszámolt arról, mit jelent számára, hogy immár 30 éve az egyetem közösségéhez tartozik, továbbá szó esett a jubileumi évben bevezetett, a gyakorlatorientált oktatást előtérbe helyező kurrikulumreformról és arról is, hogy a rektor miként emlékszik vissza saját, gólyaként átélt emlékeire.

„Nemcsak a Semmelweis Egyetemhez, de egy összetartó közösséghez is csatlakoztok” – emelte ki a leendő hallgatóknak mondott beszédében Tripolszky Bálint, aki szerint pár hónap múlva az eseménynek otthont adó, Tűzoltó utcai épületbe is úgy fognak már belépni, mint akik hazaérkeztek. Az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke szerint fontos segíteni a gólyáknak a beilleszkedésben, ezért is rendezték az eseményt. „A gólyatábor a kötött programokon túl inkább a szórakozásról szól, épp ezért szerettünk volna pár nappal előtte egy olyan találkozót rendezni a frissen felvettek számára, amely során az egyetem színterén, nyugodtabb körülmények között megismerkedhetnek jövendőbeli intézményükkel és feltehetik kérdéseiket is” – magyarázta.

A pódiumbeszélgetés után a gólyák egy egyetem történetével kapcsolatos kvízben is részt vehettek, majd pedig karokra bontva lehetőségük volt a HÖK kari vezetőivel és évfolyamvezetőivel is beszélgetni, akik nemcsak a kérdésekre válaszoltak, de tanácsokat is adtak, illetve megosztották tapasztalataikat a frissen felvett hallgatókkal.

Szabó Ádám
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.